Pasi-hiszti a terhesség alatt (beszélgetés)

Köszönöm a válaszokat.

Tényleg nem az zavar, hogy most fontoskodik, meg ilyenek, hanem hogy betegségként fogja fel az egészet. És tényleg vannak már olyan szintű rigolyái, amikre nem kifogás semmi.

Mi majdnem szétmentünk, mikor elment a baba, mert teljesen máshogy reagáltunk a dologra, ő látványosan magába volt zuhanva, állandóan ez körül járt minden gondolata, én meg a munkába menekültem. És emiatt jött az tőle, hogy én nem is akartam azt a babát...nem tudom, vannak-e most ilyen gondolatai, mert ez a téma tabu lett köztünk, mindig csak azzal érvel, hogy "csak félt"

Úgy legyen! :) Az első lépés persze a megbeszélés, de akkor sem pasi-hiszti, hanem valós félelem.

Nem értem, mi ez a félreértés? Nagyon sokan mondjátok, hogy a pszichológus orvos! Nem, a pszichológus NEM orvos és NEM a bolondokkal foglalkozik! Olyan lelki problémákat segít megoldani, amelyeket egyedül vagy szaksegítség nélkül nem tud megoldani, feloldani az egyén.

Sziasztok! 16 hetes terhes vagyok. A páromnak már van egy 9 éves fia, akivel (önhibán kívül) nem tudott és nem is tud sok időt tölteni, így már mikor kiderült, hogy terhes vagyok, leszögezte, hogy minden pillanatban ott akar lenni mindenhol. Ezzel nem is volt gondom, viszont már most úgy érzem, hogy kezd túlzásba esni. Ő alapjáraton nem olyan típus, hogy túlaggódna, meg véresen komolyan venne mindent, na ehhez képest most teljesen ki van fordulva magából. 9 hetes voltam, amikor előállt azzal, hogy ő új munkát keres, ami sokkal jobban fizet, mert nekem nemsokára úgyis abba kell hagynom a munkát, nem szabad stresszelnem magam. Úgy terveztem, hogy legalább az utolsó hónapig fogok dolgozni, mert basszus, műkörmös vagyok, de nem érti meg, hogy abban semmi stressz nincs...

Pont pár napja költözködött az egyik barátnőm, és segítettem neki. Egy doboz volt nálam, amiben evőeszközök voltak, szóval nem a franciaágyat készültem a hátamon vinni. Egyszer csak a párom megjelent a barátnőmnél, hogy én mit csinálok, miért terhelem magam, ez tilos, meg blablabla...esküszöm kínos volt.

A legutóbb pedig, tegnap, a barátnőimmel megbeszéltük, hogy este menjünk be a városba, laza csajos este, semmi extra. Fél 8kor mentem el, 10 körül már untam magam, de ezalatt körübelül harmincszor hívott, "jól vagy?" "minden rendben?" "nem fázol?" "ugye nem iszol?" és hasonlók. Kihisztizte, hogy értem jöjjön, pedig mondtam, hogy nem szakadok meg, ha fel kell ülnöm a metróra...

Én tényleg értékelem, hogy fontos neki ez az egész, meg örülök is, tudom, hogy jó apa lesz, de néha ott tartunk, hogy kezdek megőrülni tőle. Tudom, hogy az ő gyereke is, és ugyanannyi beleszólása van neki is. Volt már egy babánk egy éve, és tudom, hogy mennyire megviselte, biztos hogy ennek köze van a viselkedéséhez, amit meg is értek. De egyszerűen utálom ha irányítani akarnak (ezt tudja pontosan, meg amúgy ő is ilyen) ráadásul nem gondolom, hogy olyan egetverően veszélyes dolgokat csinálnék, amik ártalmasak a babára. Nem hiszem, hogy a műkörömépítés az. Vagy a buszozás. Ja, amúgy ő tetoválóként dolgozik, és azt is megtiltotta, hogy bemenjek a munkahelyére, nehogy rosszul legyek a tűtől....most ez mi már??

Volt már valaki hasonló helyzetben? Mit csináljak vele, ez csak átmeneti elmebaj lehet, megszűnik majd, ha megszületik a baba? Bármi véleményt, tanácsot szívesen elfogadok.