Papus ugye meggyógyulsz?

Annyira boldog voltam, hogy végre itthon lesz a papa, annyira vártam haza! Az én papám mindig mosolyog, az én papám mindig viccelődik, vagy veszekszik velünk, ami nem baj, mert olyankor igaza is van. És most amikor újra magamhoz ölelhettem, összeszorult a szívem.

Nem gyógyult meg, de anya azt mondja, az orvosok nem tudnak segíteni, mert nem találják az okát, hogy papus mitől beteg. Mami is mondta, hogy majd itthon megerősödik papa, és minden rendben lesz. A nagy pocakjából semmi nem maradt, nagyon sokat fogyott, és nagyon sápadt az arca. Az erős karjai gyengék, amikor papa mindig olyan erős volt! Nagyon sokat változott. Néztem a nagy barna szemeit, és az jutott eszembe, hogy mennyire szeretem a tekintetét. Mindig olyan melegséget árasztott. Most eltűnt a huncut mosoly az arcáról, a szemeiben azt látom, -Látod, kisunokám, megöregedtem.- és én nem akarom ezt látni! Annyira szeretnék a fáradt, lefogyott testéhez hozzábújni, hogy érezze, majd én erős leszek kettőnkért is, én majd adok neki annyi ölelést, és melegséget, hogy újra ragyogjon a szeme! Én nem akarom, hogy papa szomorúnak lásson, én azt akarom, hogy mosolyt csaljak az arcára! Én azt akarom, hogy újra veszekedni legyen kedve velem! Amikor összeráncolja a szemöldökét, és úgy csinál, mintha nagyon mérges lenne. Persze tudom, hogy nem nagyon mérges, de én meg úgy csinálok, mint aki elhiszi. Most nem is veszekszik, csak fekszik, és látom, hogy nagyon gyenge. Én azt kérem karácsonyra, hogy minden legyen úgy, mint régen! Remélem, hogy papa is ezt akarja, és nem is kell más! Ugye meggyógyulsz papa? Ugye te is akarod, hogy jókat nevessünk, mint régen? Jól esett leírnom, hogy aggódom papáért. Anyu mindig azt mondja, hogy az adott szónak és írásnak ereje van, hát kérlek Istenem, akkor figyelj ide rám! Szükségem van a nagypapámra, és maminak, és anyunak, és mindenkinek a családból! Adj neki légyszives erőt, hogy meggyógyuljon, mert fáj a szívem, hogy ő szomorú.

Le kellett írnom a gondolataimat, mert eszembe jutott, mikor anya szokta mondani, hogy "ebben a pillanatban a világban sok ezer ember nevet egyszerre" vagy "ebben a pillanatban sok ezer puszi csattan el a világban" és arra gondoltam, hogy ebben a pillanatban sok ezer gyerek sír egyszerre, mert félti a nagypapáját. Nekik üzenem, hogy erősnek kell legyünk és erőt adni, mert most látom, hogy anyunak és a mamának sincs elég. Ők, amikor azt hiszik nem látom, vagy nem hallom, akkor sírnak, és én megint úgy csinálok, mint aki elhiszi, hogy nincs baj. De tudom, hogy valami más lett, és szeretném megváltoztatni! Tizennégy éves vagyok, tudom, hogy varázslat nincs, de a csodákban hiszek, és a szeretet csodákra képes!