Paget-kór az emlőben- erről minden nőnek tudnia kell!

Van egy viszonylag ritka rosszindulatú daganat, ami a bőr és az emlőrák köztese, eleinte nem okoz nagyon nagy problémát, és nehezen felismerhető, csak egy kis ártalmatlan bőrelváltozásnak, hámlásos-kiszáradt felületnek tűnik...

Emiatt ténylegesen későn kerül az ember orvos közelébe, de még ha kerül is, mivel ez egy ritka betegség, az orvosok is kissé bizonytalanok, és nem erre a rák-típusra gondolnak azonnal. Kezelik ekcémával, esetleg gombával az embert. 2015. augusztusában fedeztem fel a jobb mellemen a mellbimbó körül egy pici száraz felületet. Mivel rendszeresen jártam mindenféle kötelező szűrésre, és magamnak is rendszeresen végeztem önkontrollt, természetesen nem gondoltam a legrosszabbra. Kiszáradt, hát bekentem. Körömvirág krémmel pár hétig. Azután mivel nem annyira múlt el, bekentem neogramormonnal szintén pár hétig. Azután kicsit aggódtam, és antibiotikumos krémmel, végül már gombaellenes krémmel is. Minden kezelésem hetekig tartott, de egyikre sem reagált a kis szárazság, sőt egyre nagyobb, és éles szélű, pirosas folt lett belőle. Akkor már kissé kezdtem aggódni, de mivel szeptemberben voltam mammográfián, ahol uh-t és fizikális vizsgálatot is végeztek, és mindent rendben találtak, nem jutott eszembe az a verzió, hogy ez egy rák típus lehet. Azonban, mivel nem reagált semmire sem, elkezdtem alaposabban utánanézni az interneten a lehetőségeimnek és akkor rátaláltam erre a bizonyos Paget-kórra, és szörnyű érzés kerített hatalmába, azonnal felismertem a leírtak alapján.

A legelső lehetőségnél, a következő munkanapon

szabadnapot vettem ki, és már rohantam is a bőrgyógyászatra, ahol irónikusan és kétségekkel fogadtak. Szerintük nem az, de ha nagyon akarom, akkor adnak egy beutalót a sebészetre, és különben is túl sok internetet olvasok... Nagyon akartam a beutalót, hiszen a végére kellett járnom. Akkor. Még aznap. A sebészeten volt ismerősöm, akit felhívtam, és a doki azonnal fogadott is. Megnézett, és közölte, hogy a paget nem így néz ki, és nagyon ritka, és ez biztos nem az, de ha nagyon akarom, akkor két nap múlva csinál egy biopsziát, mert csak így bizonyosodhatunk meg róla. Ha ettől megnyugszom. Mert a szövettan mutatja ki egyedül. De figyelmeztetett, hogy nem valószínű, hogy ez az, és ott csúnya lesz a heg, mert a mellbimbómból fognak kivágni ambulánsan egy darabot, néhány öltéssel megúszom, de megmarad a nyoma. Nem érdekelt, akartam a biopsziát. 10 gyötrelmes nap következett. Én azért elmentem nőgyógyászhoz is rákszűrésre, és neki is megmutattam, aki azt mondta, hogy ez szerinte nem az, bár még nem látott élőben ő sem, mert ez viszonylag ritka betegség. Annyira sokan mondták azt, hogy ez nem az, hogy már kezdtem elhinni, hogy egy csúnya ekcémám van. Sőt a bőrgyógyászaton annyira nem is hitték el, hogy adtak egy időpontot, hogy majd tudják kezelni az ekcémámat, hiszen úgyis ott kötök ki. Ez biztosan nem paget. Én meg hisztis vagyok. A varratszedés napján derült fény az igazságra. Miközben ott ültem a kezelőágyon, és a doki pengével vagdosta a kis damiljaimat - elég fájdalmas volt, de a mellbimbóba szurinál nincs is rosszabb - közölte, hogy paget-em van. A többit aztán nem is hallottam, mert elkezdtek potyogni a könnyeim, láttam, hogy mozog a szája, de nem hallottam, hogy mit mond. A kétségbeesés elhatalmasodott rajtam. Tudtam, hogy már nagyon sok idő eltelt. Fél év. Itt pedig az idő nagy úr, amit idejében észrevesznek, azon lehet segíteni, de ha nem... Elkezd szépen terjeszkedni. Lapszerűen lefelé, mirigyekbe, stb. Arra gondoltam, hogy kint várnak a lányaim, hogyan fogok ilyen állapotban kimenni az ajtón. Elláttak beutalókkal. Műteni kell, méghozzá gyorsan! Mennem kell mellkas rtg-re, fül-orr-gégére, ekg-ra, vércsoport meghatározásra, MRI-re...

Azonnal elkezdtem intézni mindent. Másnap a munkahelyemen beszéltem a főnökömmel, elkértem magam, vettem ki két napot szabiba, és szóltam, hogy táppénzen leszek. Lelkileg sem tudtam ott lenni - elég nehéz, pörgős munkahelyem van, iszonyat sok stresszel- és intézni akartam mindent. Több időt nem vesztegethetünk el. A következő héten összeült az onkoteam, és az ő döntésük alapján nem kellett az mri, hanem csak műtét. Nem is értettem ez, hiszen MRI nélkül nem annyira lehet felkészülni a műtétre, vagy majd gondolták ott kiderül, hogy mamillectomia, vagy mastectomia lesz. Nekem nagyon nem mindegy. Miért nem lehet utána járni, hogy pontosan hol is tart ez a történet? Elmentem a sebészet ambulanciára, ahova a doki hívott, és 5,5 óra várakozás után végre behívott, amikor is megsértődött, hogy utánajártam a bajomnak, és nem engedtem hogy dobozt húzzanak a fejemre, nem akartam felülni a futószalagra. Magyarországon, aki nem tűr némán mint egy birka, és esetleg van elképzelése a gyógyulását illetően, az már lázadó, mindenhol összeütközésbe keveredik és utálják. Én mondtam a dokinak, hogy mindenképpen szeretnék MRI-t, mert nekem abszolút nem mindegy, amikor elaltatnak tudni akarom, hogy mire fogok felébredni. Amennyiben az MRI nem jó eredménnyel lenne, nagyon szeretnék tovább menni PET ct-re Budapesre. Itt a doki megkérdezte, hogy ki végzett orvosi egyetemet, és ki az orvos ő vagy én. Elküldött az Onkológiára egy beutalóval, és azzal, hogy mondja meg egy onkológus, hogy szükségem van-e ezekre a vizsgálatokra. Mire átértem az onkológia ambulanciára, már tudtak rólam, hiszen az én drága orvosom áttelefonált, hogy megy egy hülye nő, és ezt meg azt akarja, de ezeket a vizsgálatokat ő nem javasolja. Ott még vártam minimum 2 órát. A doktornő nem is javasolta, amiket én kértem, de elszólta magát, hogy beszélt a sebésszel telefonon. Ekkor már tudtam, hogy többé nem bízok az orvosomban, és ez újabb kétségbeeséssel töltött el. Elküldött pszichológushoz és hasi uh-ra, csak hogy megnyugodjak!

Azóta hetek teltek el, és nem halad semmi. De a doki persze azt mondta, hogy nem akarják az időt húzni az MRi-időponttal, mert az hosszú is lehet, meg kell műteni. A legújabb törvény szerint akinél bizonyított a rák, kötelező két héten belül mri időpontot adni neki!

MRI-re megpróbáltam maszek úton eljutni, de ez az egész egyetlen doktornő kezében van. Egy orvos dönti el, hogy ki mehet és ki nem. Akkor is, ha én kifizetek huszonezret, akkor is csak ő dönti el. És ő nem úgy döntött, sőt, olyan alpári hangon beszélt velem a telefonban, mikor végre fel tudtam hívni azon az egy napon amikor rendelt. Köszönés nélkül vette át a telefont a kolléganőjétől, és közölte, hogy ő rendel, és nem ér rá, és mit képzelek én, stb.

Ezek után fogtam magam, elegem lett az orvosmaffiából, és felmentem Budapestre az Országos Onkológiai Intézetbe egy főorvoshoz, mert egyszerűen nem akartam elhinni azt, ami itt folyik, és nem akartam egyetlen doki véleményére adni. Az az orvos egy onkológus főorvos, aki annak idején plasztikai sebész volt, emlőhelyreállító műtéteket végzett, és legutóbb a Szent Imre kórház égési osztályán is dolgozott. Ez az orvos azt mondta, miután elmeséltem a kálváriámat, hogy lehet, hogy nem vagyok egészségügyes, de azt kell mondja, hogy igazam van, és hogy az én esetemben kötelező az MRI, és kell egy újabb mammográfia, kaptam beutalókat, és egy kikérőt a mammográfiás cd-re. Mert látni akarja a szeptemberi állapotot, amit össze kell hasonlítani a jelenlegivel. Az MRI azért is kötelező, mert ez a típusú betegségnél nagyon gyakran kialakul a háttérben még egy csomó, egy újabb daganat, illetve tudni kell, hogy mivel állunk szemben.

Most nagyjából itt tartok. Kiharcoltam egy időpontot MRI-re, elmentem személyesen és felvettem a kesztyűt.

Az a baj, hogy az embernek meg kell küzdenie mindennel és mindenkivel... Nem elég a betegség, nem elég az, hogy itthon a gyerekek előtt úgy kell tenni, hogy ne látszódjon, milyen nagy a baj... nem elég az, hogy a legkisebb rossz is nagyon rossz nekem egy ilyen műtétnél, mert a nőiességemen esik csorba... nem elég a pénztelenség, amit a táppénz okoz... még akkor harcolj az orvosokkal is, hogy ugyan alaposabban vizsgáljanak már ki, ugyan küldjenek már el azokra a vizsgálatokra, kezelésekre, amire kell. Mondtam a dokinak, hogy csak annyit tegyen meg értem, amennyit magának vagy a feleségének, vagy a lányának is megtenne. Természetesen megsértődött.

Egyre depressziósabb vagyok. Már tavasz van, a sebem egyre nagyobb, a rák félek, hogy csak terjed, itt pedig húzzák az időt...

Mindenki figyeljen nagyon magára! A legapróbb rendellenességgel is forduljon szakemberhez... ha az első nem válik be, akkor egy második, vagy harmadikhoz. Nekem azt mondták, hogy ez nem Amerika, hogy beleszóljon a beteg a saját gyógyulásába... Köszi! Én pedig nem hagyom magam!