Körömbenövés, gyulladás

Már elég korán rengeteget kínlódtam a körömvágással. Emlékszem gyerekkoromban rendre sírás lett a lábujj köröm vágás, húztam el, nem akartam. Ez odáig fajult, hogy hat-hét évvel ezelőtt már szinte menni sem tudtam, annyira fájt, persze otthon ilyen-olyan házi praktikákkal, mint a paradicsomos kötés, meg a kenőcsök és a kamillázás, stb. mindent kipróbáltam.

De valahogy nem jutott el a tudatomig, hogy egy benőtt körmön ezek nem segítenek. Így nagy levegőt vettem és elballagtam a sebészetre. Ott ránézett az orvos és már mondta is az időpontot, rettegve és teli gatyával mentem vissza.

Nos jól éreztem, hogy a vesztőhelyre megyek.

Egy perzsa származású doki nem teketóriázott sokat, fogta az injekciós tűt és bele a gyulladásba, majd bele a köröm alá...ez annyira fájt, hogy sírásba törtem ki, mire ő felém hajolt és tört magyarsággal megkérdezte "Fáájjtt?" - mire zokogva feleltem "Igeen!"

Kitessékelt a rendelőből és negyed óráig kint vártam a legrosszabbra...mikor ismét felfeküdtem az asztalra, a két adagnyi érzéstelenítőnek köszönhetően semmit nem éreztem, vagyis csak annyit, hogy valamit mintha ott matatna.

A felét szedte le a körmömnek, a gyógyulás hamar ment nem is fájt utána..megkönnyebbültem!

Ez a klassz érzés csak addig tartott, míg az egész körmöm újra nem "regenerálódott", ami kb. 1-1,5 év volt. Utána újra kezdődtek a gondok, annyi plusz párosult hozzá, hogy a vadhús, ami a köröm szélen volt, még nagyobb lett.

Teltek-múltak az évek, hol jobban, hol kevésbé fájt, a pedikűröshöz, ha mentem, nem engedtem, hogy hozzányúljon, mert egyszerűen lábujj fóbiás lettem (mint Achilleus:)

Nagy pechemre akkor jött ki megint a durvább változat, mikor kb. a 36-37. hét körül jártam nagy pocakkal...akkor is próbáltam a paradicsomos kötést, kenőcsöket... Mikor meglátta a szülész nőgyógyászom a nagy kötést, persze rákérdezett.

Mire én teljes őszinteséggel elmondtam neki, hogy mi is a helyzet. Ő a frászt hozta rám, mert felvilágosított, hogy gyulladt lábbal a csecsemőosztályra nem mehetek be, mert a babákat megfertőzhetem, és a saját babámra is veszélyt hozhatok... Na én ezen úgy betojtam, hogy csak na. Bár annyira nem, hogy azonnal sebészhez rohanjak (ugye az emlékek...no meg féltem attól, hogy a fájdalomtól megindul a szülés) a lényeg, hogy otthon párommal kivágtuk laza 45 perc alatt, volt sírás-rívás...de már nem volt gyulladt.

Teltek-múltak a hetek, hónapok és ismét begyulladt, de most mind a két ujjam. Ez megint odáig fajult, hogy már a zokni is fájt, ha felvettem...megint elszántam magam és elmentem a sebészetre. Ott egy nagyon precíz doki vett kezelésbe, nem akarok hazudni, de majd két hónapig heti két alkalommal jártam kötözésre, hogy a gyulladás lejjebb menjen.

Aztán eljött a műtét napja, totál be voltam tojva, mert az én kedves kis orvosom ezzel indított, hogy "lehozza nekem a csillagokat" ...na de nem úgy, hanem annyira fog fájni! A műtőtőben feküdtem, jött a doki és mondta, az érzéstelenítést kell túlélnem (hát magamban tökön rúgtam volna). Az injekciót két helyre adta be, mind a kettőt a lábujj tövébe, jobb illetve bal oldalra. És képzeljétek el, cseppet sem fájt...a szülés meg a vakbél után ezt már egy szúnyog csípésként éreztem.

Na nem szántam volna ez után letolni, hogy minek kellett így ijesztgetni. Kb. 20-30 perc lehetett a műtét (mert új körömágyat, széleket csinált és kivágta a vadhúst). Kicsit furi volt, hogy ráncigálja és cibálja a lábujjam, de nem fájt.

A végén felültem és megnéztem, már akkor tök szép volt, három öltéssel összevarrta, kaptam egy óriási kötést. 1,5 napig felpolcolt lábbal üldögéltem, egy kicsit fájt, de a Cataflam segített (négy szemet vettem be összesen, no meg az antibiotikumot).

Minden héten kontroll, majd 12 nap után varratszedés (na az picit fájt) kamillázás, kötözés (már olyan profin kötözök, hogy sok nővér megirigyelné).

Nagyon hosszas, fárasztó tortúra volt a sok várakozás az orvosnál (SZTK-ban csinálták ingyen), a fájdalom...de örömmel mentem most pénteken (április 10-én) újabb "vizitre".

Fent ülök a vizsgáló asztalon, jön a sebészorvos (akivel már mint régi ismerősök üdvözöljük egymást), nézi, tapogatja, mire odanyújtja a jobb kezét és azt kérdi "Tud így csinálni?" mire én is jobb kezet nyújtottam és gratulált, persze rákontráztam, ez az ő érdeme, szaktudása (csak ő végez ilyen jellegű plasztikai műtétet, mert ez az volt, nem körömleszedés).

Mire megegyeztünk, hogy közös siker volt (ezek a műtétek 98%-ban sikeresek, soha többet nem lesz vele gondom:)), a lézeresre azt mondta a dokim, hogy nem mindenkinél segít). Megbeszéltük, ha a másik lábujjam picit is fájna, menjek vissza egyből, mert nem szívesen vágna fel, de lekopogom (kop-kop), hogy a másik nem is fáj, de ha mégis lenne vele problémám, akkor nem habozok visszamenni...már nem félek, tudom mi vár rám.

És tiszta gyagya vagyok, hogy hagytam ezt a dolgot eddig elfajulni.

A képet a gyulladt lábujjamról elrettentés gyanánt tettem ki, mert oda kell rá figyelnie az embernek. Sokkal jobb úgy felvenni a zoknit, cipőt, hogy nem szorítjuk közbe össze a fogunk. Szóval hosszas volt, több mint három hónap, de megérte, igaz még lakkozni nem lakkozhatom az esetleges gyulladás miatt, de majd akkor jövőre.

Akinek hasonló problémája van, menjen el és csináltassa meg, mert utána sokkal jobb.

Magától, meg az otthoni kenceficéktől nem lesz jobb, legfeljebb csak ideiglenes megoldás.