Örökbefogadás- Te megkerested a szüleidet? Tapasztalatok?... (beszélgetés)

Nemrég derült ki,hogy a barátnőmet örökbefogadták,a gyámügytől megkapta már az igazi szülei adatait,de ők már nem élnek.Lehetséges lenne még esetleg felkeresni rokonait,ismerősöket,akik talán emlékezhetnének a szüleire,esetleg fotójuk is lenne róla?

Újfehértói lakosok voltak,Ferencz László és Ferencz Lászlóné(Papp Anna).

A tetvérkeresés még hivatalból folyamatban van.

OKokok..

.

Sáp. Püspökladány- cegléd-budapest.

Ezek közül kell kisakkoznom,hogy hol-mi...

Anya: Czeglédi Erzsébet volt, 2003 szept.23án került ki a nyilvántartásból.

Apa: Gyöngyösi László, asszem 1947, jul. valamennyi..

Cime eredetileg: Tárnokszentmiklós (vagy tarnaszentmiklós) , vasútállomás /20, asszem..

Nem tudom mit kéne csinálni.

Zsebi

Furcsa volt olvasni...

Mintha néhol magamat-az életemet olvastam volna.

Ijesztő...

Adatok.-..Apáról vannak csak. Anya nevét tudom csak..

Meg egy *sejtelmesen ködösített múltat*..

Mást nem.

Apa neve, születési éve, minden megvan.

Csak azé nincs, akié igazán kéne:

anyáé.

Amit nem értek, három éves koromban volt nálam az intézetben-nem tudni miért. Nővérem nem volt olyan szerencsés mint én, nagyanyánknál nevelkedett, ahol állandóan verték, néha anyánknál is lakott. Van több testvérünk is szerte az országban, egyszer megkérdezte nővérem anyánkat, miért szült minket, ha nem is kellünk neki, válasza: "hogy megtudjuk milyen kemény az élet". Azért írtam, megérdemelte, mert vagyunk neki többen is gyermekei, "családja", mégis egyedül éli életét az utcán. Ha nem dob el bennünket, én biztos segíteném, magamhoz venném. Nem tudom miért történt így, sokszor gondolkoztam már rajta. Tudod az örökbefogadó családom nem adott számomra boldog-nyugodt gyermekkort, talán ezért vívódtam annyit, a boldogság hiánya miatt (de ma már megkapom saját családomtól). Három éves korom után kerültem nevelőszüleimhez, két év múlva elváltak, kaptam egy új nevelőapát, felköltöztünk Pestre, iskolát kezdtem, majd másfél év múlva visszajöttünk az Alföldre. Új iskola, kibővült családunk a mostoha testvérekkel, és elkezdődött számomra a pokol. Nevelőanyám fia nem fogadta el az új "apukát", veszekedések,verekedések,

ordíbálások, és valahogy engem is mindig megtaláltak, gúnyoltak-csúfoltak, és persze éreztették én "idegen" vagyok. Magamba zárkóztam, ezt persze észre vették az erősebbek, így célponttá váltam az iskolában is, vertek, zsaroltak, megloptak-vagy velem lopattak el ezt-

azt. Utáltam az otthont, utáltam az iskolát, de leginkább saját magam. Sokszor megakartam halni, de nem volt hozzá bátorságom, csak gondolatban tettem meg.Tini koromra rengeteg gyűlölet, harag gyűlt fel bennem,nevelőanyámékkal nagyon megromlott a kapcsolatom, ordítoztam velük,íszonyatos dolgokat "vágtam" a fejükhöz. Így ment éveken át, szinte csak aludni jártam haza, majd megismertem a férjem, és minden megváltozott. Fél év ismerkedés után összeköltöztem vele, új életet kezdtem. Olyan érzés kerített hatalmába ami azelőtt soha: boldogság. Végre biztonságban éreztem magam, haragom, fájdalmam elmúlt, nevelőcsaládommal rendbe jött kapcsolatom. Ma már nem foglalkozom a múlt sérelmeivel, előre nézek, és azon vagyok, hogy én ne kövessem el ezeket a "hibákat".Az a legfontosabb, hogy gyermekeim számára biztonságot, harmóniát teremtsek. A kiváncsiság vezetett odáig, hogy kutassak szüleim után, de rájöttem a fényképnél nem kell több, megnyugodtam. Megkérdezem nővéremet tudna-e segíteni, az biztos, hogy kellenek hozzá adatok, név, születési idő, anyja neve. Persze, hogy számít, büszke vagy rám, köszönöm, nagyon jól esik. A Te bátorságod is csodálatra méltó, na meg a kitartásod, úgy tűnik a tettek embere vagy, ami dícséretes, rád is büszkék lehetünk. :-)

És igen, csak mi értjük..

Akik benne vagyunk,akik ebben élünk.

Csodálom a helytállásodat, nem titok.

Ha picit is számit, én büszke vagyok Rád.

Ahogy a családod is az lehet.

Nagyon.

Anyukád miért tette azt,amit?

Én nem tudom azt mondani, az enyémre, hogy azt kapta amit érdemelt.

Mert nem tudom,hogy mi történt pontosan.

MIért történt, ami történt...

Nővéred ismerőse tudna nekem segiteni talán? Csak egy fénykép...

Sajnálom, Philip.

Ez mind ott van-volt a pakliban...

Nálam is. Apámnak nincs cime, vagyis van,de ott még csak nem is hallottak róla... Állítólag.

Anya már nem él...

Darabokra tépkedett álmok, egy széttépett kép.

De addig eljutok, hogy egy fényképet lássak róla.

Aztán apámnak egyszer a szemébe akarok nézni,és ezt mondani,hogy "hello."

Ha...Ha igaz, amit eeddig mondtak-meséltek.

Ha segithetek, szólj...Bárhogy.

Sziasztok!

Holnap elolvasom az itteni történéseket és én is leírom a történetemet!De most megyek mert fáradt vagyok:(

Jó éjszakát mindenkinek!

Látom nagy a csend.

Azért írok, mert megígértem. Tegnap kaptam levelet a gyámhivataltól, ami meglepett, mert személyes tájékoztatást ígértek-ennyi telt tőlük. Du. két órára értem haza, postaládában várt az értesítő hivatalos irat érkezéséről, tudtam csak a gyámh. lehet. Várnom kellett öt óráig, ez idő alatt majd megevett az ideg. Elbizonytalanodtam, hogy tényleg felkészültem-e lelkileg. Hát nem. Azóta nagyon pocsékul vagyok, bőgtem már egy csomót. Nem kerültem közelebb, sőt távolabb, kiderült 2002 óta nincs tartózkodási helye anyámnak. Nevén, születési dátumán kivül semmi adatot nem derítettek ki. Apámról kiderült: nem létezik!!! Értitek? Nincs, csak egy kitalált személy, egy név, ami után kaptam vezetéknevem. Totál kész vagyok!Legdurvább: 12 éve megtalált vérszerinti testvérem mesélt apámról, azt mondta ismerte, HAZUDOTT! Ezt, hogy dolgozzam fel? Ezek után mit hihetek el, hazugság minden a családomról? Beszéljek testvéremmel, elmondjam tudom az igazságot? Most úgy érzem látni se bírom, 12 éven át hazudott a képembe.Szóval szarul vagyok, nagyon.Próbálom magam helyre rakni, most a kis családom éltet.Remélem veletek minden rendben, és újra életre kel ez a fórum.

Rendbe jövök,és folytatom.

Magyarán: meggyógyulok. Utána start bele.

Én is hallottam rosszat, meg azért a puszta közepe,ahol találtam magam,mégha apám nem is volt ott...Ehhe.

Semmi jót nem várok :))

Philip!

Köszönöm Neked, én is hasonlóan sok szerencsét kivánok Neked , leginkáb a szüleid megkeresésével kapcsolatban.

Essünk neki, nem veszithetünk;)

Homályos? Nincs homályos rész.

Elindultam. Segitenek.

Nem várok csodát.

Kézzel foghattam a nyomort, amiből talán kimaradtam, szerencsémre.

(vagy nem szerencsémre? Nem is tudom...)

És tudom mára,hogy viselem.

Hogy fogom viselni,ha olyan lesz.

Sikeresnek tudható be.

Első lépések. Bizonytalanok,de nem is olyan rossz,mint ahogy suttogták...

Köszönöm a szoritást,miharabb igyekszem lenni.

Aki akar meg utol ér telon:)

mikebubu tudja a számom :P

Izgultunk itt Érted és vártunk vissza,de nekem most homályos ,az utad sikere.

Most fontosabba gyógyulásod.

Minden jót!

Sziasztok:)

Bocsánat, korházba járás miatt korlátozott a netezésem, holnaptól nem leszek egy darabig,föleg,hogy nem egyszerűsitette a Ct eredménye a Holnapomat...

Köszönöm a hozzá szólásokat!

Hm...

Végig olvastam az írásokat,igaz,hogy csak Ma.

Tárnok helyett TarnaSzentMiklós van, ez elírás volt.

Nem hétfőn mentem, hanem Tegnap.

Este hétkor indultunk, végül egy 35 éves sráccal, akit nem ismerek régóta,de bizalmam van benne.

Nem az a személy jött velem,akire számítottam, aki megigérte. Harmadiknak egy 24 éves iskola társam ült be mellénk, Viki.

Az út elején semmit nem éreztem. Aztán Budapestről kiérve megmozdult valami bennem.

Minden megtett méter, kilóméter azt súgta, -Ne bizzam el magam, gondoljam végig az elmúlt életemet, és küzdjek. Ha nehéz,ha könnyű lesz..-

Nem lepődtem meg, mikor az Állomásra értünk,kocsival.

Az a cím.... Vasútállomás ut 49/1...

Szerencse,hogy egyenlőre csak feltérképezni mentem a terepet. Tudom,tudtam: Ajtóstul nem ronthatok a házba. A Jelen élete miatt. Családja, gyerekei,felesége...Az "Élete" miatt. Nem boríthatom fel: HA hibázott is.

Egy sima állomás, az emeleten lakható szobák, bár,az állapotukat inkább nem néztem nem.

Kiszálltunk a kocsiból, motort rajta hagyva, mert percekkel előtte az akumlátor kezdte felmondani a szolgálatot,és nem voltunk biztosak benne, hogy beindul.

Kiszálltunk.

Én mentem elől,nagy lélegzetet véve beléptem a peronra.

Némi fény szűrődött ki egy ablakból, így hát bekopogtam.

A többiek csendben figyeltek, hagyták,hogy csináljam. Méterekkel mögöttem jöttek.

Küzdjek magammal, a helyzettel, az érzelmeimmel.

Kezemben a gyámügyes papírral, bekopogtam.

Először egy fiatalember jött ki, álmatag fejjel, hát, hogyne....21 óra körül járt az idő már.

Gondoltam,megkérdezni sem érdemes- mire kijött egy ősz hajú,kedves arcú ember is.

Mondanom sem kell, nagy segitséggel voltak mind a ketten!

Gyorsan elmondtam,hogy kit keresek, felolvasva az adott infókat a papírról.

Megkérdezték,hogy miért is keresem...

Hallgattam, majd suttogva megszólaltam:

-Az édesapám.

Meghökkentek, az arcukon kirajzolódtak érzelmeik.

Aztán belekezdtem...

Vázlatosan elmondtam, ki vagyok,mi vagyok,miért keresem.

Látták rajtam, hogy szorongok,idegen,új helyzet előtt állok.

Megkérdezték mit érzek,mit szeretnék neki mondani.

Mindezt a lehető legnagyobb kedvességgel.

Elmondtam kesze-kusza gondolataimat,érzelmeimet.

Hallgattam néhány másodpercet, majd mint mélyről törő vulkán fakadt ki belőlem:

"Csakegyszer látni akarom. Az arcába nézni, és azt mondani, hogy "Szia.Vagy jónapot.22 éves történet a miénk, tudom. Az iratok szerint az apám. Talán helyre hozhatatlan. De itt a számom, hívj,vagy hivjon,ha gondolod, gondolja. Ha úgy érzed van miről beszélgetnünk..."

Majdhátat fordítanék,és ott hagynám. Nem akarom bántani. Nem. Talán kérdezni se akarok..."

Ebben azt hiszem, minden benne volt.

Közben kiváncsi voltam arra,mi játszódik le a fejükben. mit szólnak a kérdésemhez,kérésemhez?

Azt mondta az idősebbik, hogy 20 éve dolgozik itt,de itt nem lakik Gy. László.

Ám mégis telefonáltak jobbra-balra, végül kisült:

Egyszer tényleg dolgozott ott, de már régen volt.

Viszont,van egy ember, aki Gy.Zsiga, váltó a Mávnál.

Sápon.

Apa ott született.

Olvasták a már letett aktát.

"Czeglédi Erzsébet..."

Czeglédi is van ám Sápon!

Nem is egy. És Czeglédi Erzsébet neve ismerősen csengett nekik, valamint azt is tudták,hogy 2003 ban meghalt. Közben imádkoztam magamban: Csak egy fénykép...

Végül kiderült,hogy Zsiga bácsi szerint apának volt egy öccse, aki 3-4 éve meghalt.

Szintén Mávos.

És adtak két telefonszámot, amin eltudom érni a legidősebb Mávos "tutajost", aki mindenkit ismer. Sápon,TarnaSzentMiklóson,mindenhol.

És elkérték a számomat,hogy utána kérdeznek ők is nekem , hétfő-kedd körül hívnak.

Tehát úton vagyok.

A hely meglepett, egy puszta gyakorlatilag, alig alig élnek ott, ellenben elvarázsolt a csillagos ég,ami itt a fővárosban,a fények miatt nem látszik....

Elköszöntünk.

Előrébb vagyok,sokkal.

Amúgy,ne higyjétek,hogy nem edzett az Élet meg.

ne higyjétek,hogy az ö.f.szüleimmel saját magam miatt nem volt jó a kapcsolatom.

Hosszú gyámügyes akták sorakoznak a nyilvántartásban, a miért-ekkel bennük.

Talán egyszer mesélek majd,részletesen.

Nem élek álomvilágban,nem kecsegtetek álmokat, önmagam felé.

"Jó lenne..."Persze,hogy jó lenne,ha helyre jönne, vagy ,ha kitudnánk hozni a maximumot kettönk kapcsolatából.

Apaként nincs ,meg nem lenne tekintélye nálam,de talán egy értékes embert ismerhetek meg benne.

És...Kapom a leveleket,sorba.

kedvesebbnél kedvesebbeket,nem egy ember mesél,és osztja meg az ő történetét.

Jó olvasni,mert legalább esély lehet arra,hogy "hogy".

A földön élek. Meglett gyermekként.

Hajnali 04:10re értünk haza.

Az autót hiába tolták be,miután elköszöntünk, 300 méterre az állomástól lerobbant. A generátor megadta magát.

A puszta közepén állva, csillagokat bámulva,fázva,mégisbiztonságban éreztem magam: Tudtam,tudom,hogy jó úton járok.

Pestről jött utánunk egy ismerős, 125 kilométert+30 kilométert tett meg azért,hogy haza kisérjenek.

Benzinkút, nevetgélés, megkönnyebbülés.

És csupa izgalom.

Csalódtam. Csalódtam IS.

A helyben. Megriasztott. És kevesebb lett belőle,mint vártam talán.

De biztos vagyok benne,hogy így volt jó.

És legalább szoktam is a helyzetet.

Lesz,amikor élesben megy már.

Mikor nem csak segitenek majd.

Mikor nekem kell oda állnom elé,nem csak az árnyékképét kergetve...

Mégis..

Az utolsó,saját mondat,ami ma hajnalban megfordult a fejemben:

"Ha lépsz,fél lábnyomod marad csak a porban. A másik fele,valahol messze Tőled hullik lábamról a sűrű koszba..."

Ezt érzem.

Iránta. Irántuk.

Mág mindig.

Jogosan.

Talán...Talán érdemes volt elolvasnotok.

:)

nem leszek egy darabig,holnap reggel műtét...

De amint tudok,jövök.

Irjatok,irjatok,irjatok.

Kiváncsian olvaslak titeket.

És...

Nektek is Köszönök mindent!

Hát igen... :(

Mondjuk elég fura helyzetet teremt a törvény az örökbefogadott gyermekek öröklése terén is... Mindenesetre nem igazán életszerű, hogy az örökbeadott gyerek hogyan is örököl a vér szerinti szülő után. - de ez persze nem tartozik szorosan a témához :)

Ahogy látom Te is ,anky is már kicsit tapasztalt az élet néha kegyetlen igazságaiból.

A nálatoknál fiatalabbak ,még a romantika világában élnek,hiába is magyaráznánk :NE most még NE! Legalábbis óvatosabban,először körbeszaglászni a házat ahol él,lakik ahőn vágyott " igazi Szülőnk"

Valószínű most a "hosszú úton" van a zsebi nem nagyon irigylem ha majd hazatér.

Én már láttam nevelőszülők tekintetét mikor sok év utám megjelent az ajtójukban a közben felnőtt nevelt gyerek.

Láttam már könnytől fátyolos tekintetű idős nénit, akitől épp elvitték az addig talán nem bőségben,de szeretetben nevelt lányát ,akitől talán támaszt várt öreg napjaira.

Láttam már " nevelőszülőket" akik mint disznóhízlalásban szokás számolták a bejövő hasznot.

És Láttam már úgynevezett szakemberek által intézetben "nevelt" fiatalokat.

Most forrt fel az agyvízem!