Nyulacska csengettyűje mesét nem találom, el tudná valaki küldeni? (beszélgetés)

hát nem tudom

én rengeteg mesét tanultam mivel óvónéninek készülök

és nálunk ez a Nyulacska harangocskája

de amúgy meg mindedj

nem

ez a Nyulacska harangocskája

bocsi, azt hittem rövidebb lesz

nemtom mér így rakta be

sorry!!!!

Hol volt,

hol nem,

volt egy nyulacska –

Bundája szürke,

négy lába fürge,

két füle hosszú,

kurta a farka.

Volt neki egy csöpp

csengője,

azzal járt sétálni

erdőre.

Ha azt a csengőt

megrázta,

„csincsincsin”

csengett az erdőn,

csengett keresztbe,

hosszába.

Egyszer a nyulacska

sétálgatott,

s hát! egy rét közepén

elfáradott.

Ott állt egy kicsinyke

almafa,

a fűbe lefeküdt

alatta,

aludni egy kicsikét –

Almafa ágára felakasztotta

„csincsincsin”

csengettyűjét.

Aludt a nyulacska

jó sokat –

Fölébredt, héj, kutya mája!

Nem látott őkelme

még olyat:

megnőtt a kis fa nagyra,

legalább hét araszra;

csengője ott csengett

fenn magasan,

hiába ugrált érte,

nem érte el sehogyan.

Hosszúfül-kurtafark

nyulacska néz, néz:

„De magas a csengő!”

Aztán elpityerdül bánatosan,

kéri a fát,

kérleli,

vékonyka hangja esengő:

„Fácska, te kedves,

hallod-e?

Pici csengőmet

add ide,

hogy egy vidámat

csengessek,

csengettyűszóra

léphessek!”

De a fa így szól:

„Nem adom!

Csak hilintázzon ágamon!”

Hosszúfül-kurtafark koma

keserves könnyeket hullat,

s szalad négy fürge lábán,

szalad a fa alól tova.

Egy fejszére talál,

annak így kunyorál:

„Fejszécske, kedves,

vágd ki a fát!

Ne sajnáld, kérlek,

a komiszát!

Nem adja vissza

csengőmet,

azt a csudásan

csengőset,

hogy egy vidámat

csengessek,

csengettyűszóra

léphessek!”

A fejsze így szól:

„Nem vágom!

Felőlem a te csengettyűd

hintázhat holtig az ágon!”

Hosszúfül-kurtafark koma

keserves könnyhullatással

szalad négy fürge lábán,

szalad a fejszétől tova.

Egy nagy kőre talál,

annak így kunyorál:

„Kövecske, kedves,

csorbítsd ki a fejszét!

Mért nem megy vágni

a fát, a bestét?

Nem adja vissza

csengőmet,

azt a csudásan

csengőset,

hogy egy vidámat

csengessek,

csengettyűszóra

léphessek!”

De a kő így szól:

„Nem!

Nem kedves amúgysem,

hallod-e,

a csengettyűszó nekem!”

Hosszúfül-kurtafark koma

könnyeit törülgeti,

s szalad négy fürge lábán,

szalad a kőtől tova.

Egy gémeskútra talál,

annak így kunyorál:

„Kutacska, kedves,

nyeld el a kövecskét!

Mért nem csúnyítja

csorbára a fejszét?

Fejsze mért nem vág fát?

A csengettyűs ágát!

Nem adja vissza

csengőmet,

azt a csudásan

csengőset,

hogy egy vidámat

csengessek,

csengettyűszóra

léphessek!”

De a kút így szól:

„Nem!

A követ el nem nyelem!

A te bolondos csengettyűd

ugyan mivégre kell nekem?”

Hosszúfül-kurtafark koma

hüppöget egy kicsikét,

s szalad négy fürge lábán,

szalad a kút mellől tova.

Egy emberre talál,

annak így kunyorál:

„Ember, te kedves,

a kutat merd ki!

Nem akar, kérlek,

követ elnyelni!

Kő nem csorbít fejszét,

fejsze fát nem vágja,

fa nem adja

csengőmet,

azt a csudásan

csengőset,

hogy egy vidámat

csengessek,

csengettyűszóra

léphessek!”

Az ember így szól:

„Nem!

A te csöpp csengettyűdért

a kutat ki nem merem!”

Hosszúfül-kurtafark koma

pityereg egy sort magában,

s szalad négy fürge lábán,

szalad az embertől tova.

Egy bikára talál,

annak így kunyorál:

„Bika, te kedves,

döfj az emberbe!

Kutat kimerni

mért nincsen kedve?

Kút nem nyel kövecskét,

kő nem csorbít fejszét,

fejsze nem vág fát,

fa nem adja

csengőmet,

azt a csudásan

csengőset,

hogy egy vidámat

csengessek,

csengettyüszóra

léphessek!”

A bika így szól:

„Nem döföm!

A te fán csüngő

csengettyűdhöz

nincs közöm!”

Hosszúfül-kurtafark koma

keserű könnyeit nyeli,

s szalad négy fürge lábán,

szalad a bikától tova.

Egy pulikutyát talál,

annak így kunyorál:

„Kis puli, kedves,

szaladj!

Bika farkába harapj!

Bika embert nem döföl,

ember kutat nem merít,

kút nem nyeli a követ,

kő fejszét nem csorbítja,

fejsze nem vágja a fát,

fa nem adja

csengőmet,

azt a csudásan

csengőset,

hogy egy vidámat

csengessek,

csengettyűszóra

léphessek!”

Hát az a puli,

csöpp fekete,

ugat egy akkorát,

de milyen mekkorát,

hogy ég-föld szakad bele.

Ugrik:

ott a bika farka,

nosza, kutyául harapja,

bika az ember után,

szarvával döföl csúnyán,

ember a kutat meri,

merítő vödre teli,

kút a követ nyeli:

hopp!

kő fejszét csorbítja:

kopp!

fejsze vágja a fát,

döngeti a komiszát,

adja a csengőt a fa,

nyújtja a nyúlnak maga.

Hosszúfül-kurtafark koma

szalad a csengővel tova.

Vidáman kalimpál

csengője,

azzal jár sétálni

erdőre.

Ha azt a csengőt

megrázza,

„csincsincsin”

csendül az erdőn,

csendül keresztbe,

hosszába.

Talán épp most is cseng,

a nyulacska fülébe zeng.

vagy ez?

Kolozsvári Grandpierre Emil: A kisnyúl és a csengettyűje

Egyszer volt, hol nem volt, még az Óperenciás-tengeren is túl volt egy kisnyúl. Ez a kisnyúl jó étvággyal legelészett a réten, s hogy még jobban legelészhessen, felakasztotta a csengettyűjét egy fiatal fára.

Mire a kisnyúl jóllakott, megnőtt a fa. Olyan magasra nyúlott, hogy a kisnyúl hasztalan ágaskodott, a csengettyűjét nem érte el. Kérte tőle, adja vissza.

- Nem adom én, eleget adtam már! - válaszolt a fa.

Megharagudott a kisnyúl, s elment a fejszéhez.

- Kérlek, fejsze, döntsd le a fát, nem akarja visszaadni kis csengettyűmet.

A fejsze a fejét rázta.

- Nem döntöm én, eleget döntöttem már!

Elment a nyúl a kőhöz.

- Kérlek, kő barátom, csorbítsd ki a fejsze élét, a fejsze nem akarja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis csengettyűmet.

- Nem csorbítom, eleget csorbítottam már!

Nem boldogult itt sem a kisnyúl, s patakhoz járult hát.

- Kérlek, patak, mosd ki a követ, a kő nem akarja kicsorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis csengettyűmet.

De a patak csak ennyit mondott:

- Nem mosom én, eleget mostam már!

”Az ökör csak megsegít” - gondolta a kisnyúl.

- Kérlek ökör komám, idd ki a patakot, a patak nem akarja kimosni a követ, a kő neme akarja kicsorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni kis csengettyűmet.

Az ökör bődült egyet:

- Nem iszom én, eleget ittam már!

”Majd a mészáros!” - reménykedett a kisnyúl.

- Kérek, mészáros, vágd le az ökröt, az ökör nem akarja kiinni a patak vizét, a patak nem akarja kimosni a követ, a kő nem akarja kicsorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni a kis csengettyűmet.

- Nem vágom én, eleget vágtam már!

Erre úgy megharagudott a kisnyúl, hogy meg sem állott a bolháig.

- Édes-kedves bolha komám, csípd meg a mészárost, a mészáros nem akarja levágni az ökröt, az ökör nem akarja kiinni a patakot, a patak nem akarja kimosni a követ, a kő nem akarja kicsorbítani a fejsze élét, a fejsze nem akarja ledönteni a fát, a fa nem akarja visszaadni kis csengettyűmet.

- No, majd meglátjuk!

A bolha megcsípte a mészárost, a mészáros levágta az ökröt, az ökör kiitta a patakot, a patak kimosta a követ, a kő kicsorbította a fejsze élét, a fejsze kivágta a fát, a fa visszaadta a kis csengettyűt. A kisnyúl csilingelni kezdett a csengettyűvel, s még most is csilingel, ha azóta el nem vesztette.

Nyulacska csengettyűje mesét nem találom, el tudná valaki küldeni? Vagy meg mondani hol találom?

Előre is köszönöm

cím:gyigyi0408@freemail.hu