Normális gyerekfantázia? (beszélgetés)

De akkor már okafogyott a téma.

Gondolom, már nem gondolja, hogy adoptálták. Vannak fotók, hogy ő abba a családba született, ahol most él, mert akkor lehetne gond, ha mondjuk 3 hónapos koráig nincs a szüleivel fotó, nincs 1 UH kép magzatikorból, mert azt is általában elteszik az anyukák.

Ovis volt. Ritka értelmes nagylány lett belőle. Hogy honnan vette az adoptálást, azt nem tudom. Talán hallotta a kórházban. Jó gyerek volt, az a tipikus csendes, semmi baj vele, elvan, jól tanul.

Tanítók álma.

Feldolgozza. Ez a kitaláció is része a feldolgozásnak. Sok évtizede voltam gyerekként kórházban, utána évekig szorongtam. Ott találkoztam testközelből a halállal. Látogatni hetente 3x lehetett kis ablakon át, bejönni nem lehetett. Senkinek nem mertem beszélni a szorongásaimról, kivülről senki sem látta, mert boldog voltam, hogy kiengedtek, éltem a gyerekéveimet tovább. Sok évvel később meséltem el anyukámnak, ledöbbent, nem is sejtette. Nem voltam érzelmileg elhanyagolt gyerek. Szívből szerettek a szüleim. Szóval kihevertem, de tartott egy ideig.

Gyerekeim is voltak sajnos kórházban, szerencsére velük lehettem, ma már más rendszer van.

Mennyi idős az a gyerek, aki ilyen komoly dolgokat emleget, mint adoptálás?

Mit takar az, hogy ritkán, de azért rendszeresen látogatták a gyereket a szülei?

Arról semmit nem tudunk, hogy vajon miért nem tudták a szülők látogatni a gyereket. Lehetett ennek oka a nagy távolság, anyagi okok, stb. Nem mindenkinek opció, hogy befekszik a gyerekkel a kórházba. Ideális esetben ez szuper, de nem mindig és mindenhol működik.

A gyerekek fantáziája határtalan. És az jó. Sokan képzelnek maguknak láthatatlan barátot, titkos szövetségest. Kicsi gyereknél ez teljesen elfogadható. De pont ezért kérdezem a gyerek életkorát, mert kicsi gyereknél ilyet még nem hallottam, hogy adoptálásról beszél. Pici gyerek szókincsében az adoptálás még nem szerepel. Szerintem. Hacsak nem volt szó valamikor a családban adoptálás emlegetéséről, és a gyereket ez megragadta.

Leragadtam az adoptálásnál, főleg hogy a gyerek képzeletében előbb elrabolták őt, aztán adoptálták.

Az anya mit mondott? A gyereken azt látta, hogy megviselte őt? Zaklatott volt, amikor elmondta, hogy miről fantáziált?

Csomó kérdés felmerült bennem.

Azt gondolom, hogy ez a "nem látogatás" csak a pont az i betűn!

Valószínűleg eddig sem foglalkoztak, szeretgették túl sokat azt a szegény gyereket!

Egy családtag gyerek volt sokáig kórházban, szülei ritkán látogatták, de azért rendszeresen.

Jóval a kórházi kezelések befejezése után mesélt a gyerek arról, hogy a kórházban kitalált magának egy fantom-családot, apa-anya-5 tesó (ő egyke), azt találta ki, hogy azok az igazi szülei, csak nem tudnak érte jönni, akik meg látogatják, azok elrabolták-adoptálták.

Amikor megtudta az anyja ezt a fantáziát eléggé kiborult.

Ez normális?