"Normál étrend" kontra életmódváltás. Tényleg drágább az utóbbi, vagy ez csak kifogás? (beszélgetés)
„Nem értem honnan akarod még lefogyni azt a három kilót! Az már úgy rosszul fog állni, hidd el! Öregít!”- kezdi a testedet pásztázva, a céges ebédlőben, a rakott krumpliját lapátolva (amire te két hónapja vágysz), míg a natúr csirkédet szabdalod mellette.
Aztán elfelezi a linzerét, és kéjesen betömi a felét, míg a másikat szalvétába csavarja, vacsira. Desszertnek. „Nem értem, hogy bírsz így élni amúgy, önkínozva. Az élet élvezés mégis hol marad?”-fűzi hozzá záró akkordként.
Ilyen és ehhez hasonló mondatokat mindannyian hallottatok már, Ti akik elszántátok magatokat valaha is, hogy életmódot változtattok. Nem diétáztok, életmódot változtattok.
Letesztek gázos ételeket, elkezdetek vizet inni és edzeni, mozogni, aludni. Nem csak a kerekedő popsitokért, hanem az egészségetekért. Nem két hetes turmix diéta, feminás tíz kiló két hét alatt, és egy havi bérlet a helyi teremben (aminek a felét se járod le) takarja ezt. Nem reflux keltő gyümölcsnapok és fosató tea intravénásan.
Elhatározás. Agyban, lélekben, pocakban és a kicsi szívetekben. Az utolsó a legnehezebb. Magadat választani, de mocskosul. Nem két hétre, nem egy hónapra, hanem többre. Kb. örökre.
Ezt véghez vinni nagyon- nagyon nehéz, kőkemény meló. Aminek elkerülhetetlenül eredménye lesz. Hívhatjuk goal-oknak, beachbodynak, fitselfie-nek, tök mindegy. Végeredményben elégedettség áll a mondat végén.
Elégedettség. Ez a ritka és kiváltságos érzés az, ami a legtöbb emberben irigységet szül, nem pedig a hiányzó másfél kilód. Nem feltétlen a formálódó tested, a feszesebb idomaid és a patent vérképed. Az acél akaratod, a tartásod és a magabiztos testszereteted az, amit igazán irigyelnek azok, akik minden mozzanatod kommentálni fogják ezen az úton. Legtöbbször negatívan.
Akik még sosem tapasztalták meg milyen meglátni az álomsúlyodat a mérlegen, megvenni azt a bikinit, amiről csak Insta-képeken álmodoztál régebben, beleférni tizenöt évvel „fiatalabb” farmeredbe, lefutni az első kerek szigetkört, magadénak tudni a férfipillantásokat az utcán (nem az aszfaltozó férfibeszólásokat), úgy járni-kelni otthon egy bugyiban, hat tükör között is, mint egy istennő (vagy legalább is úgy érezni magunkat közben). Szóval ők sosem fogják megérteni, hogy a fentiek bármelyikének egyetlen pillanatát sem adnánk egy kakaómasszával bevont ischlerért vagy egy mirelit pizza okozta fél órás mámorért, még akkor sem, ha gyenge pillanatainkban, mi is a legmocskosabb ilyesmikre vágyunk.
Nem a te feladatod ezeket az embereket meggyőzni arról, hogy ha kilencven rongyért tekercselik majd a combjukat, attól még minden a régi marad.
Nem a te feladatod megértetni velük, hogy az élet élvezést nem a kajálás teszi ki, hogy diéta és mozgás nélkül nem hat az avon cellulite krémje szart se, és, hogy fitness selfieket posztolni semmivel sem betegebb vagy egocentrikusabb dolog, mint muffinokat vagy saját kezűleg applikált műkörmöt. Mindenkinek szíve joga büszkének lenni arra, amit teremtett. És ez imádnivaló.
Mi a te feladatod? Futni menni a meleg ellenére, kibontani a strandon a réparudacskás dobozod a tocsogó lángos kör helyett és megérteni, hogy az ellentábor valójában sosem téged, hanem magát kritizálja amikor ellen feszülve érvel az életmódod miatt.
Nekik sem könnyű, pedig ehetnek bármit, amire te vágysz.
Viszont kaptak mellé egy tompa, örök félelmet, hogy sosem lesznek elég erősek ahhoz, hogy végigvigyék, és ők is egyszer elégedetten pöröghessenek bugyiban a tükör előtt.
És félelmet, hogy a pasijuk, amikor agyban máshol jár, talán a magadfajta lányokkal van valahol. Valahogy.
Üzenem nekik, a rakott krumplit én is imádom. És az összes félelmetek teljesen jogos.
Jó étvágyat az ebédhez.
Fordított testképzavar, avagy hova tart a világ?
Nézzünk körül egy picit az utcán; még a strandra sem kell kimenni, dög meleg van, a ruhák rövidülnek, és kegyetlenül láttatnak. Mindent. És hát, lássuk be, van mit. Egy kis zsír itt, még több zsír ott, elhanyagolt testek mindenütt. Nem célunk pálcát törni azok felett, aki akármilyen okból nem foglalkoznak a testükkel. Ezer oka lehet. Az egészségügyi okoktól (egyébként ez a legritkább) az időhiányon át(vagy inkább állítólagos időhiány, de ez megint más történet) egészen addig, hogy az illetőt egyszerűen nem foglalkoztatja a dolog. Az ő teste, az ő élete. Viszont ezzel kapcsolatosan van egy óriási probléma, amit mindig is láttam, láttunk, de beleszaladtam a minap egy fészbukos kommentháborúba (nem nálunk) és ott tudatosult bennem igazán.
Mit tekintünk normálisnak, és mit rendellenesnek?
Az a nagy helyzet, hogy a világ kissé megfordult. Vagy inkább kifordult magából. A tolerancia jegyében minden jelenséget elfogadunk, mindenki nyűgjét-baját toleráljuk, és minden, korábban adott esetben rendellenesnek, ne adj isten, károsnak titulált dolgot elfogadunk a társadalommal együtt járó, tolerálandó dolognak. Erre még mondhatjuk is, hogy hát ilyen ez a civilizáció, értelmes emberek nem piszkálnak senkit az akármilyen mássága miatt. A probléma nem itt van. A probléma ott an, hogy a tolerálandóból hirtelen természetes lesz, és ami valóban természetes, követendő, az lassan ritkaságszámba megy.
De nézzük meg egy picit ezt a jelenséget az egészségtudatos életmódra, sportra, táplálkozásra vetítve.
Kimész a strandra, kinézel valahogy, az emberek persze megnéznek, mert megnéznek. Ezzel sincs baj. Lássuk a fő gondolatokat, amik egy átlagember fejében ilyenkor végigcikáznak;ez is csak a testével foglalkozik, tuti e körül forog az élete;persze aki megteheti, hogy erre időt szakít annak könnyű; biztos nem tudja elengedni magát, ezzel van elfoglalva 0-24-ben, és még sorolhatnánk. Viszont ha elmegy mellette egy 30+-os, kissé, vagy jelentősebben pocakosodó férfi, vagy nő, akkor a legtöbb embernek a szeme sem rebben, hiszen ez a normális.
Már elnézést. NEM normális. Ez az általános, ez a megszokott! Óriási különbség. És itt a probléma. Fel sem figyelünk arra, ha valaki egy bizonyos életkor után elhagyja magát (még szomorúbb hogy már a fiatal korosztálynál is tökéletesen elfogadott, vagyis, bocsánat, természetes az, ha puhos). Fel sem merül a gondolat a fejünkben, hogy ez nem egy természetes állapot. Fel sem merül, hogy ennek nem így kellene lennie. Bezzeg ha valaki kilóg a sorból, nem simul bele ebbe a "masszába", akkor ott tuti valami bibi van. Valami biztos nincs rendben a fejében.
Fordított testképzavar. Mit is akar ez jelenteni? A testképzavart előszeretettel húzzák rá azokra, aik foglalkoznak a testükkel. Persze, ennek is vannak kóros formái, ez nem vitás. Azonban az, hogy valaki tökéletesen meg van elégedve a testével akkor, amikor mondjuk csak egy laza tízes van rajta pluszban és akkor nem mondtunk sokat; az mi, ha nem testképzavar? Ez lenne a rendben lévő? Ez volna a normális? Még egyszer megjegyzem: nekünk nem fáj, ha valakin van egy kicsi, vagy akár több plusz. Mindenki azt tesz a testével amit akar. De azt bizony észre kell venni, hogy nagyon elferdült a világ, ha komolyan azt gondoljuk, hogy ez a normális. Legyen az oka bármi. Nem, nem az.
Az emberek hajlamosak magukat az állatvilág fölé pozicionálni. Hiszen gondolkodó, érző,(elméletileg) értelmes lények vagyunk. Bár ez utóbbira az emberiség folyamatosan rácáfol, de ez megint egy másik cikk témája lehetne. Ehhez képest az állatvilágban egészen biztosan nem fogsz jólétben elzsírosodott, elhízott egyedeket látni. Ha zsírt látsz, annak szerepe van, mielőtt valaki itt jönne nekem a fókákkal és hasonlókkal. Az állatok ösztönösen tudják, mit kell enniük ahhoz, hogy jól működjenek. Nálunk, a saját magunk által oly nagyra becsült tudatunk sajnos elnyomja ezt az ösztönt, és megeszünk minden sz@rt ami elénk kerül. És igen, ezt tekintjük normálisnak. Az ösztöneinkre nem hagyatkozhatunk. De vannak, akik tudatosan próbálják ezt a trendet megfordítani, vagy legalábbis magukat megóvni a civilizációs ártalmak e csoportjától. Ők lennének különcök? Ők lennének azok, akik „nem normálisak”, és mindenki, aki mindenféle tudatosság nélkül, hamis ösztönökre hallgatva tömi tele magát mindenféle szeméttel, és magasról tesz az egészségére; és még messze nem a fizikumról beszélünk - ők lennének a normális többség?
Nem, nem és nem. Sajnos a dolgok megfordultak. Lehet, hogy megszokott, és már észre sem vett dolog, az, ha valakinek eltunyul a teste. De normálisnak ne tekintsük már, mert NEM az!
Fogadd el magad, bla bla
Nagy kedvencem az, amikor valaki elfogadja magát megbékél a kinézetével, és így éli az életét állítólagos boldogságban. Egyrészt ez az esetek 90%-ában nem igaz, másrészt, miért is kellene elfogadnia magát? Az lenne a rossz, ha valakit frusztrál az, hogy nem tetszik neki amit lát, ha tükörbe néz? Az lenne a normális, hogy valaki elfogadja a pár év múlva az életmódjából fakadó borítékolható cukorbetegséget, szív-és érrendszeri megbetegedéseket? Az a normális, ha valaki elfogadja, hogy 10 métert nem tud futni egy busz után, mert a tüdejét kiköpi? Ez lenne az, amit el kell fogadni? Tényleg?
Nem állítjuk, hogy jobb ember lesz az, aki jól, vagy legalábbis nem eltunyultan néz ki. Nem ettől leszel valaki, és nem ettől leszel több, vagy jobb, mint mások. Nem ezt mondjuk. Csak annyit – és jaj, előre látom, hogy ezt mennyien nem fogják felfogni – hogy egy tunya, elhanyagolt, egészségtelen test elfogadása, és mindennemű erre vonatkozó buzdítás gyökeresen mérgezi a társadalmat, lelkileg és egészségileg egyaránt. Mert arra nevel, hogy ne változtassunk, inkább fogadjuk el ami van, békésen, változtatni felesleges. Mint a birkák. Arra nevel, hogy törődjünk bele abba, hogy az egészségi állapotunk x év után visszavonhatatlanul lejtmenetbe kerül.
Milyen jövőt rejt az elfogadott?
Ezt akarjuk? Egy lelkileg, és fizikailag elkorcsosult társadalomban élni (bár ez a kérdés talán már költőinek mondható)? Egy olyanban, ahol az emberek mindent elfogadnak, és hirtelen az abnormálisból normális, elfogadott, tolerált lesz, aki meg normálisan éli az életét; és ez esetben a normális arra vonatkozik, ami TÉNYLEG olyan, amilyennek lennie kellene egy ideális világban mindenkinek; genetikailag meghatározott testsúlyát figyelembe véve, az lassan különcként lesz kezelve?
Fordított testképzavar. Amikor a sörpocak lesz a természetes. Sőt, férfias! Amikor a plusz kilókkal megbékélünk, hiszen mi ilyen nagyon rendben vagyunk lelkileg. Nem érezzük egy picit sem, hogy ez mennyire visszás? Aki meg 30-35 felett nem rejti zsír alá a hasfalát, az meg különc, elmebeteg, tutira bekattant, frusztrált, nárcisztikus önimádó valaki. Hát persze! Könnyebb ezt hinni, mint belegondolni, hogy valaki képes tenni is azért, hogy ne simuljon bele egy olyan tömegbe, amibe ép eszű ember nem biztos, hogy bele akar tartozni. És nem is a kinézetről van szó. A jó kinézet az egy életmód mellékhatása. Egy követendő életmódé.
De tudod mit? Nekünk nem fáj. Legyen pocakos, aki akar. Halmozza a kilókat az, akinek ez nem számít. Nem kell mindenkinek foglalkoznia a fizikumával. Csak picit gondolkodjunk el azon, mit tekintünk normálisnak.
Természetesnek.
Követendőnek.
Igen, ez mind kifogás.
Én például nem eszek kenyeret, tésztát, mondjuk rizst igen, de csak párolva, sómentesen.
Húst szintén párolva, sütni nem sütöm, emellett rengeteg gyümölcsöt, zöldséget, főzeléket(minimális rántással, habarással), levest. Napi 5x, kis adagokban. Fogyás céljából, mert van még miből leadni, és nem utolsó szempont az egészségem. Az utóbbi időkben egyre nehezebben másztam meg a lépcsőket, vagy futottam a gyerek után, szóval van ami motiváljon. :)
Szép Napot Nektek! :)
Óóóóóóóóóóóóóóóóó...látom elfogytak az érvek...:P
:DDDD
;)
Ugye? Mondtam én hogy Te vagy a szakember!
A tartalomjegyzék alapján érzelmi elfogultságot érzek. Tudományban annak pedig nincs helye! :P
"A magyar narancsban pl. nincs túl nagy bizodalmam."
Na látod.Vannak itt részletek bőven...
Tessék:
Írjál review-t te!:D
Igen, így is lehet nézni, de megpróbálhatjuk így is:
-rendben, nött a dohányosok száma, de nött azoké is, akik elkezdtek a mozgással foglalkozni
-jött az alkoholfogyasztás, de egyre többen kezdtek felfigyelni az egészséges élet lehetöségre
Egy-egy rész kiragadott, az tény...s emiatt is negatív a résztörekvés az egészségnevelés téren. Még van mit fejlödni, az biztos. Viszont csak apró lépések vannak, már az is siker felé vezethet. Persze jobb lenne egy komplex, átfogó nevelés, de ez is olyan terület, ahol a sok információ sem elég...mint egy feneketlen kút:)
Én is jónak tartom az ilyen marketinget, csak szerintem szűk nálunk a fogyasztás rá. Pl. mikor '80-as években jött az aerobik trend, nálunk nőtt a dohányosok rátája. A 90-es években volt egy health-trend, Magyarországon nőtt az alkohol fogyasztás.
Minden pozitív irányvonal jó, csak nálunk kicsit minden balul sül el. Még a '90-2000 körüli széles kürű felvilágosítás mellet is nőtt az abortuszok száma.
A marketing ..... a pénz az isten.
Ám mégiscsak van valami mozgás ebben az irányban, s és személy szerint nem bánom, hogy van választásom. Kérdés persze, hogy valóban jó döntést hoz az ember vagy vélt jó döntést.