Nőként teljes életet élni család (férj, gyerek) nélkül? (beszélgetés)

Ha ő így boldog, az ő dolga.

Amúgy szerintem is jöhet még olyan férfi az életébe, aki miatt meggondolja magát.

Tulajdonképpen ez a csaj nem hülye,akiről írsz!Tudja mit csinál! :)

Nem kapaszkodik bele az első útjába álló farokba,nem szül felelőtlenül,és vállalta a nézeteit!Igaza van!

Két ismerősöm is van, akik egyedül élnek. Mindketten diplomásak, nyugdíjasak már.

Élték a kényelmes kis életüket évtizedeken keresztül, közben mindenkijük elment.

Most pedig a mi lesz velem?????

Én is hasonlóan gondolkodok..

Nekem van párkapcsolatom, szerelmesek is vagyunk, de nem hinném, hogy "egyedül" nem lehet boldognak lenni. Szerencsés dolog szerintem, ha valaki önmagában is boldog tud lenni, nem függ ilyen szempontból valaki mástól. Persze gyönyörű dolog a szerelem, de nem az egyetlen forrása a boldogságnak.

A gyerek kérdéssel kapcsolatban szerintem még azt is hozzá lehetne tenni, hogy sajnos a világ nem úgy tűnik, hogy jó irányba haladna, és ez is egy érv lehet amellett, ha valaki nem szeretne gyereket vállalni.

Szia!

Kifejtenéd jobban? :)

Sot a csalad meg arra sem garancia, hogy valaki megeri az oregkort.

A tolerancia mar szerintem sokfele divat, de Mo-on meg kevesbe.

Allando elvarasok vannak. Menj ferjhez, nosulj meg, szulj gyereket, es a legritkabban mondjak azt, hogy csak az szamit, hogy boldog legy. Menj es talald meg az utadat.

De en remenykedem, hogy ez az ido is eljon meg.

Teljesen egyetertek veled. A csalad nem garancia arra, hogy oregkorban is mellette lesznek...

Sajnos az emberek tobbsege nem fogadja el a normatol eltero eletet :S A tolerancia nem divat a Foldon, tisztelet a kivetelnek!

Miért hosszú? Nem azt mondtam, hogy 50 évesen bemegy öregotthonba, hanem amikor már nem bírja ellátni magát, utána.

Ha a gyereke pl. többezer kilométerre van, akkor is ugyanez a perspektíva.

Szerintem ebből nincs értelme kiindulni, hogy azért kell a gyerek, mert mi lesz öreg korunkban.

Ha a lányom a föld másik felén fog boldogulni, biztosan nem fogok a nyakára batyuzni öreg koromban.

és várja a halált... végignézi, amint egymás után mennek el az idősek... vagy csak azt, hogy reggelre üres az ágy... Nem nagy perspektíva.

Olyan, mint egy hosszú exitálás.

Amúgy egy ismerős 30 éves csajszi (csinos, tanult, munkahelye is van, átlagnál jobban keres), most készül férjhez menni, mert bepánikolt, mindenáron férj és gyerek kell neki. A vőlegénye valami iszonyat megalázó szerződést iratott vele alá az ügyvéd előtt, de nem baj, mert ő már az ördöghöz is hozzámenne.

Gondolj bele, mennyivel normálisabb életfelfogása, és tisztább feje van a Te barátnődnek.

Az, hogy mi lesz akkor, ha öreg korában neki lesz szüksége a gyerekei, unokái segítségére, hát szerintem ez ma sajnos nemigen lehet szempont.

Az sem kap sok segítséget a gyerekétől, akinek a gyereke pl. a föld másik felén lakik (vagy akár csak 2-3000 km-re.)

Nézd, összekalapál úgyis egy lakásra valót. Aztán öreg korában a lakást beadja egy luxus öregotthonba, és ott eléldegél orvosi felügyelet mellett élete végéig majd.

Szerintem pont emiatt nem kell aggódnia.

Semmi nincs kőbe vésve...

Ez az ő élete, az ő jövője, ezt majd ő eldönti.

És még a család sem garancia arra, hogy nem egy kórházi ágyon fejezi be földi létét - főleg, ahogy mostanában hárítják az időseket.

Köszönöm az összes eddigi választ, és várok még továbbiakat, pro kontra. Mert számomra eléggé furcsa az, amit a barátnőm tesz.

Kedves Vasmacska és aki azt írta, hogy 25 éves koráig osztott az ismerősöm véleményét!

Az ismerősöm nem is keres párt! Az emberekkel jó kapcsolatot alakít ki. Akikkel találkozik, feléjük barátsággal fordul, legyen az gyere vagy felnőtt, szegény vagy gazdag, férfi vagy nő, stb. De annyira tudatosan és "nagyszerűen" hárítja az olyan fajta közeledéseket, amelyek esetleg barátságnál többet tartogathatnának.

Vagyis ő valóban komolyan gondolja azt, ami miatt indítottam ezt a fórumot.

De mi lesz majd akkor, amikor már öreg korában neki lesz szüksége mások segítségére (normális esetben gyerekek unokák támogatására)?

Amikor ezt kérdeztem tőle, erre utalva, akkor kb. ez volt a válasza, hogy az ember a legeslegfontosabb pillanatokban mindenképpen egyedül marad, dönt... a hétköznapi dolgokhoz pedig mindig megadatik az a személy, akire éppen szükség van! Nagyon érdekes a hozzáállása, csak ezt tudom mondani továbbra is.

Éppen ez "rémiszt meg", mert ebből egyértelmű számomra, ismerve, hogy nem csak múló szeszély az, ahogy erről gondolkodik...

Szerintem nagyon elismerésre méltó, hogy tudja mit akar az élettől. Még akkor is, ha nem az általános társadalmi normák szerint akarja leélni az életét. Példát vehetne róla egy csomó ismerősöm, akik bégetve mennek a "menj férjhez, szülj gyereket" elvárás után. Aztán, amikor rájönnek, hogy boldogtalanok, nem értik, hogy miért. Gondoljatok bele, mi lett volna ha Teréz Anya is így tett volna. Korát megelőző egyéniség volt.

Az meg, aki azt mondja, hogy X ideig ő is így gondolkodott, de aztán véletlenül terhes lett, azóta máshogy látja, az nem is gondolta komolyan. Ezek az elhatározások életre szólnak, nem addig amíg jön egy férfi aki megfelelő lesz tenyészkannak.

Rendkívül nemes cél vezérli, ezért, és csak ezért tudom elfogani az álláspontját. Én ugyanis elítélem azokat, akik karrierizmus meg önzés miatt nem választanak párt, és főleg: nem szülnek gyereket.

Egy dolgot remélek: a szétosztott szeretete sokszorosan megtérül, ha öreg, esetleg beteg lesz, és a védencei között lesz olyan, aki nem hagyja magára...

Én is így gondoltam 25 éves koromig, aztán teherbe estem és most pont ellenkezőleg gondolom. A mai napig hálás vagyok a sorsnak azért az egy "ballépésért". Persze nekem ehhez van egy szuper párom.

A barátnőd még nagyon fiatal, még annyi minden jöhet az életében, ami vagy megváltoztatja vagy megerősíti az elképzeléseit.

Véleményem lehet, de nincs hozzá jogom...

Az ő élete, az ő döntése, az ő felelőssége.

Ha inkább másokért szeretne élni, miért ne tehetné?

Inkább így, minthogy pánikszerűen tegyen valakit akarát kívül apává, aztán meg sírjon, hogy egyedül van a gyermekével.

Úgy tűnik, megfontolt, vagy csak még nem találta meg azt a férfit, akinek szívesen lenne a felesége és a gyermekének az anyja.

Arra gondolok fél, fél a felelősségtől, az elköteleződétől...fél esetleg a kudarcoktól amik érhetik pár keresés közben, fél hogy őt nem lehet szeretni, esetleg bizonytalan magában, erősen önbizalom hiányos...

Vagy a másik hogy kényelmes, nyugodt, csendes életre vágyik...miért ne? És még biztos ezer más oka is lehet, hogy ő igy szeretne élni...:)

Szia!

Nem egyformán vagyunk boldogok. Lehet, hogy ő így tud kiteljesedni. Ezzel nincsen probléma. Felnőtt ember, és tudja, hogy neki mi a jó. Ha nem alkalmas a családanya szerepre, akkor mindenkinek jobb, ha bele sem vág. Ha pedig mégis rosszul dönt, az az ő baja lesz később, és nem a tiéd.

Nem mindenkinek van szükséges a "férfi védelemre". Pl. nekem se!