Nincs időm szülés utáni depresszióra (beszélgetés)

Irigylem a kitartásodat és a bátorságodat!Én biztos rég összetörtem volna!De a sors fintora hogy mind ketten veszitetetek,ő a jó megélhetését és családját,te meg a férjedet.

De mond el kérlek hogy lehet az ilyen férfit szeretni és megbocsájtani neki?Egy utolsó senki...

Remélem találsz magadnak egy megértő és őszinte szerető embert és jobb apukát a kislányaidnak!

Húha!

Ez aztán a pasi a javából! :(

Sajnálom, ami veled történt, kivánom, hogy találj magad mellé egy olyan társat, aki méltó hozzád!!

Kedves bandika!

Nekem az orvosom mondta és tény, hogy nekem életem végéig kell szednem a gyógyszereket.

Kedves tőled, hogy megértettél, sokan megbotránkoznak a viselkedésemen. Az állandó sírógörcsök és az emberektől való félelem időnként agressziót vált ki bennem. Mikor már tehetetlen vagyok, akkor "támadok".

Köszönöm, hogy felajánlod a segítségedet, csoda lenne, ha a gondolkodásom és a tűrőképességem pozitív irányba fordulna.

Üdv.: Ildikó

Nekem még friss a bárányhimlős élményem, mert a fiam karácsonykor volt benne, a férjem meg januárban.

Remélem minél hamarabb kiheverik a betegséget.

szia! Pont akartam egy korábbi hozzászólásra válaszolni, mikor írtál. Szóval én nem érzek panaszt a cikkből, inkább tárgyilagosságot, hogy ez van, ilyen az élet.

Biztosan sok embernek történik ilyen az életében, és nem hiszem, hogy a válás megoldás lenne. Csak arra jó, hogy a gyerekek csonka családban nőjenek fel.

Ajánlom Neked Gary Chapman Egymásra hangolva című könyvét, annyira jól leírja a házasságok problémáit és megoldásukat... érdemes elolvasni, (szerintem) biztosan segíteni fog.

SZIASZTOK!!!

Elnézést mindenkitől,sajnos nagyon kevés időm van gépezni,(bárányhimlősek a lányaim :( ,és nem vettem észre,hogy megjelent a cikkem.Mindenkinek nagyon-nagyon köszönöm a hozzászólását, véleményét.

Igen a címet tényleg nem sikerűlt jól megfogalmaznom. Elnézést kérek azoktól akiket ezzel megtéveztettem,esetleg megsértettem!!!

Azután írtam a cikkemet amikor az egyik ismerős anyuka megkérdete,hogy az ikerszülés után mikor jelentkezett a szülési depresszióm,ugyan is neki mind a két szülés után 5-6 hónap múlva depressziós tünetei voltak.

Nem sajnáltatni szerettem volna magam,egyszerűen csak szerettem volna azoknak az anyukáknak,feleségeknek kicsit felnyitni a szemét akiknek a férjük minden áldott nap pontosidőben otthon van,gyereket fürdet,szinte minden házimunkában segít.

Körülöttem sok olyan házasság van ahol a férj nagyon sokat segít otthon,ennek ellenére a feleség mindíg nagyon fáradt,elégedetlen.A férj pedig nagyon sokat panaszkodik persze a felesége háta mögött.

A mi házassagánk nagyon jó volt,nem csak szerintem,hanem külső emberek szerint is.

Az,hogy szerettem volna neki megfelelni szerintem természetes dolog,és nem esett nehezemre.Közben ő is figyelmes volt velem.Talán pont ezért fáj ennyire. Terhességemig nem is vettem észre semmit.

A tőrténetünk óta nagyon sok barátunk,ismerősünk keresett meg,azzal a kérdéssel,hogy hogyan sikerűlt feldolgoznom a történteket.Azóta kiderűlt,hogy sokuk életében történt hasonló eset.Van aki elvált,de megbánta,van aki nem vált el,de megbánta,hogy így döntött és van aki eggyütt maradt és nagyon boldog.

Az egyik ismerős azt mondta,hogy nézzek körbe a mai világban mit látunk!?.Bekapcsolod a tv-t,vagy csak végig sétálsz az utcán,minden hol fiatal csinos lányok,kevés ruhában nézznek rád csábítóan,és egy 40év körüli férfi nagyon könnyen elveszti az eszét.Van aki egy alkalomra,van aki hosszabb mellékutat választ.

Nem azért írtam a cikket,hogy sajnáljatok,hanem azért,hogy nézzetek körül amíg nem késő.

Nagyon-nagyon nehéz két gyerekkel egyedűl,de

tudomeljön még az én időm!!!!

Hírtelen azért a lányaim bárányhimlősek

Abban igazad van, hogy az ember elsősorban magának akarjon megfelelni, de ez nem feltételezi azt, hogy a férjnek való megfelelés abnormális lenne.

Minden ember más, különféle tulajdonságokkal, sokféle céllal, több-kevesebb toleranciával,stb. Ezt kellene mindenkinek elfogadni.

Nem hinném, hogy hősként tekint magára, egyes hozzászólók állítják így be... inkább a kommentelőkre legyél mérges.

Hogy miért írta ezt a cikket, azt csak ő tudja. Lehet, hogy el akar szakadni a férjétől, csak kellett egy lökés. Lehet, hogy nem akar tőle elszakadni, de mégis kételkedik a házasság folytathatóságában. És lehet, hogy tényleg csak panaszkodni akart.

Amíg nem mondja meg, fogalmunk se lehet róla.

Persze persze,igazad van mindenki maga dönt az életéről..

De akkor ne panaszkodjon ha úgy dönt jó ez neki,akkor nyelje le,hogy a férje nem szereti.Mert ugye azt nem akarod elhitetni e leírtak fényében,hogy igen?Aki képes hisztisnek nevezni a terhes feleségét ha nyűgje baja van,képes a szeretőjéhez sietni lesz@rva mi van vele és a gyerekeivel,képes akkor is hetyegni amikor a felesége a szülő szobában van,az se nem lehet jó apa,se nem szeretheti a feleségét.

Ez a pasas nem szereti a fórum indítót,csakis saját magát ez nem kérdés.De ha Ő mégis ezt meséli be magának,az az Ő baja ha ennyire buta lenne.És valószínű azért írta a cikket,mert mások véleményére is kíváncsi,mások ezt hogyan látják.

Hát kevesen gondolják az,ennek a házasságnak lehet folytatása,lehet jó...de ez nem is csoda.

De se nem hős,se nem bátor....

Csak azt írja, hogy igyekezett tökéletes feleség lenni. Ha ez amúgy nem is esik nehezére, mert szeret mosni, főzni, takarítani és türelmes, akkor nincs szó erőszakról.

Én pl. lusta vagyok és bunkó. Ha szorgalmas és kedveskedő akarnék lenni, na az lenne az erőszak, hisz ezek az alaptulajdonságok bennem csak korlátozottan fellelhetők.

Nem feltétlenül kényszerített magára egy szerepet. Lehet, hogy élvezte ezt a szerepet, és nem csaka férje kedvéért vállalta be.

Tofedoval értek egyet.

És leginkább azért mert az összes többi a 'normális' reakció "szemét pasi, fúj, hagyd el, majd rád talál az igazi szerelem " stb.

Mi az, hogy soha nem tudnék megbocsátani??! Soha ne mondd, hogy soha, legalábbis addig nem míg nem tapasztalod meg ugyanezt a szituációt.

És ha meg is tapasztalod,a szereplők másfajta egyéniségek lesznek. Mindenki csak a saját életéről írhat, és nem élheti senki a másik életét.

A döntés joga az övé. És ha valaki ellenkezően dönt, mint ahogy gondolod(csak gondolod!!), hogy te döntenél, nem kell bírálni.

Persze, persze szemét a pasi. Na és? Ha az is, ha minden férfi bunkó is, minden nőnek saját magának kell eldöntenie, hogy mennyit képes megtenni, eltűrni, elviselni. És ha valaki képes ezt elviselni, az nem feltétlen önkízó, mégha a szemetekben az is.

Persze, majd csak rátalál a nagy Igazi, akiről az emberek még a sokadik házasságuk után is álmodoznak... de néha el kell fogadni, hogy bármilyen is egy házasság, bármilyen vagyok is én, nekem ez jutott ezen a világon és kész. Ha meg nem akarja elfogadni, akkor változtatni kell...mert könnyen lehet, hogy egy másik kapcsolatban ugyanez a hiba, megcsalásos szituáció előjön. Az ötödik házassága után is azt fogjátok mondani, hogy fúúúj szemét a pasi, keress mást?

Lehet, hogy neki most így a legjobb, bármennyire hihetetlennek hangzik is... és hogy neki mi a jó, azt majd maga fogja eldönteni.

Lehet, hogy 20 év boldog házasságban fognak élni...mert bármennyire szépnek hangzik az őszinteség, hűség, szerelem, bizalom stb. jelszavak, sokszor pont olyna házasságok lesznek példamutatóak, amiből ezek egy ideig hiányoztak.