Nincs egy barátom se, magányosnak érzem megam de nagyon. (beszélgetés)

Szia !

Ha gondolod nekem irhatsz !

Előadások? Nekem egy telefon beszélgetés is kész para. Lefővök mint a kávé.

Nem bírom ha figyelnek...

Bár telekommunikációs cégnél dolgozom.. Ez épp elég kihívás. Nagyon kimerít...

Megvigasztal, ha ideírom, hogy ugyanez van velem is?

Szó szerint írhattam volna, amit Te. (Az első mondatod kivételével, mert én - szinte - a nagymamád lehetnék. :-) És az a vicces, hogy a fiam szakasztott ilyen... Ő 27 éves...)

Itt nem arról van szó hogy IDŐNKÉNT. Hanem arról hogy ez az állandó állapot a mi fajtánknak...

Nincs rengeteg barátunk. Eleve a rengeteg barát csak felszínes..

És ez nem bélyeg amit lobogtatunk.. Ez egy dolog amivel együtt élünk.

És más az antiszociális és a depressziós. Ezek közül egyik sem jellemzo2 ránk.

Te egyértelműen extrovertált vagy.. Mert nem érted. Ha értened akkor lennél introvertált :)

Ez pontról pontra mintha rólam írták volna..

Nagyon nagy erőfeszítés nekem is hogy emberek között legyek.

És igen. Írni sokkal de sokkal könnyebb. Ez a fajta kommunikáció felszabadító.

Nagyon szerencsés az is aki olyan párt is tálal magának aki ezt tiszteletben tudja tartani.

Attól, hogy nem egyezik a te meglátásoddal, még nem azt jelenti, hogy nem igaz. :) Pszichológus kollégáim szerint is jó ez az összefoglaló...

Épp te írtad, hogy időnként. Az introvertált ember meg általában. :) 20 évvel ezelőtt még tagadta az orvostudomány, hogy létezik lélek, attól még létezett akkor is. :) Vagy talán az alapvető személyiségtípusok sem léteznek? Miért baj az, hogy nem vagyunk egyformák?

Miért lenne az nem normális, aki egy jó könyvvel és egyedül töltődik fel? Miért kellene nekem bulizni járni, ha nem esik jól? És nem is siránkozok, hogy ilyen vagyok. :) Bélyeggel vagy anélkül is szeretem az életem, úgy ahogy van. :)

Egyetértek. De azért mégiscsak számít, hogy valaki kifelé, vagy befelé forduló, csak nem szabad sarkítani. Én szerintem kifelé és befelé forduló között vagyok, mert a magányra is legalább akkora igényem van, mint a társaságra.

Amúgy meg egy olyan ember, aki tényleg nagyon introvertált, nem kesereg azért, mert nincsenek barátai, mert kevésbé van szüksége rájuk. Pont azért intro, mert elvan egyedül is és tojik az egészre.

A félreértelmezésekről még annyit, hogy az emberek annyira a látszat alapján ítélnek...Nekem is volt egy csendesebb időszakom, és mindenki megbélyegzett, hogy én milyen durván introvertált vagyok. Közben meg két mondatot nem beszéltek velem, nem is ismertek. De a véleményük megvolt. Hát ennyit erről, az emberek hülyék. Csak a külsőt figyelik, de hogy mögé nézzenek a dolgoknak, az már túl nagy erőfeszítés.

Baromság az egész cikk:D

E cikk szerint én is az vagyok, de nekem rengeteg barátom és ismerősöm van.

Időnként én is csendes vagyok, időnként én is visszahúzódok a csigaházamba, időnként én sem értek szót másokkal, időnként én sem szeretek a középpontban lenni, időnként nekem is szükségem van a magányra, hogy feltöltődjek, én is felmérem az embereket mielőtt szóba állok velük, stb.

Én is mondhatnám magamra, hogy introvertált vagyok, de minek tegyem?

Én mindentől függetlenül egy tök normális ember vagyok és nem akarok ilyen csoportokba tartozni. Úgy élek, ahogy épp tetszik nekem.

Csak tudnám, hogy miért jó az, hogy sokan keresgélnek a neten, amíg nem találnak valami vacak fogalmat, amibe bele tudják maguk préselni...

Aztán siránkoznak, lobogtatva ezt a bélyeget, hogy nincs senkijük, nem szimpatikusak senkinek, ahelyett, hogy elfelejtenék ezt és megpróbálnának úgy élni, ahogy jól érzik magukat. Mitől lenne az ilyen szimpi valakinek?

Ezt én is átéltem már. De én nem vagyok introvertált, közvetlen vagyok, viszont rengeteg problémám volt, amik miatt nem tudtam közel kerülni senkihez, és elmentek mellettem a lehetőségek.

Lehet, hogy nálad csak annyi a baj, hogy nem találtad meg a megfelelő embereket. Én is úgy csináltam végig az egyetemet, hogy senkivel nem sikerült összebarátkozni. Sőt, a szakmát is. Gyakorlatilag gimi óta nem voltam olyan közösségben, ahol sikerült volna legalább egy olyan embert találni, akivel megértettük volna egymást, és azért nem tegnap érettségiztem.

Szia!

Én is introvertált vagyok, nehezen barátkozom. Hosszú ideig én is magányosnak éreztem magam, hiányzott, hogy nekem is legyenek barátaim. Mára nemhogy elfogadtam, megszerettem ezt a helyzetet. Biztos én is változtam időközben. Egy barátom van, vele kb. havonta találkozunk, akkor mindig kibeszéljük magunkat, esetleg mozizunk, beülünk valahova teázni, ebédelni egyet. Valamilyen perverz oknál fogva ő elfogadja a furcsa természetem olyannak, amilyen vagyok.

Te nem engedsz magadhoz túl nehezen közel másokat? Mert ha úgy érzed, szeretnél barátokat, akkor ezen változtatni kell. Szeretsz mozogni? Járj el edzeni, valamilyen neked való tornára. Ott nagyon könnyű ismerkedni. A gyerekes példa is nagyon igaz, az anyukák ki vannak éhezve egy jó kis beszélgetésre, a játszótéren is könnyű ismerkedni. :-) Ne szégyellj egyedül elmenni szórakozni addig sem, én is mentem már egyedül mozizni, és nem volt rossz. Most már a kislányom miatt esélyem sincs rá. :-)

Arra szerintem ne vágyj, hogy sok barátod legyen, pláne ha introvertált vagy. Régi osztálytársakkal mind rossz viszonyban voltál? Párod van? Közös barátok közt valamelyik lány, akit elhívhatnál pl. koncertre, mozizni, kajálni, dumálni? Szurkolok neked, hajrá! Amúgy én nem látom, hogy nagyképű lennél, inkább megkeseredett, ami nem jó. Muszáj kilépni a komfort zónádból.

Nekem sincs barátnőm, de különösebb igényem sincs a lent írt kiülős-pletyizős-lelkizős helyzetekre.

Férfi barátom viszont több van, mindig is jobban kijöttem velük (évtizedes barátságok ezek).

Egyrészt ne görcsösen akarj barátkozni, az ilyen típusoktól mindenki menekül. Valamint a negatív, lehúzó emberektől is.

Keress valami hobbit, foglalkozást, esetleg könyvklubot, olyan helyet, ahol lehet kötetlenül csevegni, aztán minden megy a maga útján. A barátságok sem hipp-hopp jönnek létre.

A legtöbb embernek azért minimum 1 barátja akad akármennyire zárkózott jellem.

Te miben látodva problémát?

Az introvertáltság nem átok, csak tudni kell együtt élni vele. Rólam pl. csak nagyon kevesen tudják, hogy az vagyok. Már itt a fórumon is volt aki megkérdőjelezte. Nekem meg az a bajom, hogy néha muszáj visszahúzódnom a csigaházamba, mert (túl) sokan akarnak barátkozni velem. Az optimista, mosolygós emberek vonzzák a barátkozni vágyókat, az örökké siránkozóktól menekülnek.

Nekem is van egy negatív barátnőm minden barátnője és barátja egy idő után elfordul tőle, mert két óra beszélgetés után a legoptimistább ember is a kötelet kezdi keresni, hogy felkösse magát az első fára. És most nem viccelek. Hogy én miért vagyok mellette, azt most nem szeretném kifejteni.

Ez egy nagyon jó összefogaló az introvertált emberről: [link]

Nekem sincs. Ugyan annyi idős vagyok, mint Te. A legjobb barátom (fiú) tőlem 900 km-re van.

Car egyedül lenni, mármint párkapcsolatban vagyok, de jó lenne csak úgy csavarogni. Hozzáteszem, hogy én is introvertált vagyok. De hát ezt dobta a gép.

Nagyon nehéz barátkozni, sok az érdekember és a rosszindulatú.

Lánytesód sincs?

Iratkozz be pl.táncórára, edzésre, valamilyen tanfolyamra stb., ahol sok lány van. Csak aztán arra vigyázz, nehogy lecsapják a kezedről a barátodat. ;)