Niki!

Ültem irodalomórán,

fejemben ezernyi kérdés feléd,

leírtam gondolataim,

leírtam ki tetszik, kibe vagyok szerelmes én.

Végre kicsengettek,

S én boldogan rohantam az osztálytermedhez.

Nevettünk önfeledten,

mert együtt semmi sem volt lehetetlen.

Évekig így ment, míg egy iskolába jártunk,

barátnők lettünk, mindig egymás mellett álltunk.

Mindig íródott újabb és újabb levél,

a mai napig a fiókban tárolom én.

Beköszöntött a nyár, ballagási dalok szóltak,

kezünkben sok szép virág táncolt boldogan.

De bennünk vegyes érzések váltakoztak,

mert búcsút intünk a múltnak és itt hagyjuk az iskolánkat.

És egymást, hiszen nem egy iskolába megyünk,

mégis sírás helyett inkább nevettünk.

Ahogy elrepült az a nyár, már ritkábban hallottam rólad,

már nem fog az a toll, mit oly sokszor megragadtam.

Eltelt 2 év, mire hírt kaptam felőled,

mert este benne voltál a tévében.

Pettendnél halálos baleset történt,

négy halálos áldozat, az egyik te voltál Nikikém.

Már soha nem lehet kicserélni a tollat,

de minden évben viszek egy kis koszorút a sírodra.

Nézem a fejfádon a fényképedet,

nem feledve soha az emlékedet!