Neki miért van meg az, ami nekünk nem jutott? (beszélgetés)

Naugye!

Rosszul fogalmaztam amúgy, mert a leírtakból tényleg úgy tűnhet, elirigylem sógornőmek jó sorsát, pedig nem így van. Kedves, aranyos csaj, harmonikus családi hatterrel, sok testvérrel és jó műszaki érzékkel. Így ő piacképes szakmát tudott tanulni, férjem állást is tudott nekik szerezni egy olyan cégnél, ahol megbecsülik a munkavállalókat anyagilag is. Én ugyanúgy egyetemet végeztem, de én humán beállítottságú vagyok, így nekem más lett az utam, a multihoz túl érzékeny leányzó vagyok, de jó helyem van. Csak nekem mást dobott a gép, kicsi a csaladom, én csak később találtam meg a parom, így lehet, a szerencsétlen egészségügyi allapotom miatt nem teljesülhet az álmom. De mindig is küzdöttem az almaimert, az előrejutásért, most már a ferjemmel egyutt, fizetjük a lakáshitelt, szepen lassan újítjuk az otthonunkat. Evvan, nekunk ezt dobta a gép. Én kevésbé születtem szerencsés csillagzat alatt, kétszer annyi munkával fele annyi jut. Ennek túl sok köze nincs a sogornomhoz, csak azért került említésre, mert itt valakinek a hasonló temaju hozzászólására reagáltam. Béke van.

Most sok mindent írnék, de csak annyit mondok,hogy amikor "csupasz picsával" egy 28 nm es albérletbe pénzt kuporgatva éltünk,akkor én ugyan olyan boldog, elégedett, és kiegyensúlyozott voltam, mint most a saját házunkban, egy normális autóval, anyagilag helyrebillenve.

Mindezt segítség nélkül értük el, rengeteg munkával és lemondással, de együtt és boldogan.

Ha elégedett vagy önmagaddal és a párkapcsolatoddal, akkor teljesen mindegy hogy hol és hogyan élsz.

Igen, ezek a tragédiák és nem az, amiről a fórumindító ír!

Mindenki jöhet sok rossz dolog és mindenkinek jön is. Hiába bízik az univerzumban.

De egy lakás vagy életszínvonal biztosítása sokban függ a hozzáállásunktól. A példa amit írtam.

Hogy jön a baj? Ez bármikor előfordulhat. Ki tudja, hogy a fórumindító által irigyelt embert valami tragédia éri, és vajon akkor is irigyelni fogja tőle amiket elért?

Velem sem történtek mindig jó dolgok, ahogy sokakkal sem akik hozzám hasonlóan élnek, de ettől még nem fogok irigykedni a testvéremre, stb.

Ha jól érzem most egy kicsit rám is mutogatsz. Igen, nekünk 2 lakás is jutott volna, és megvettünk egy harmadikat, mert a fizetésünkből összespóroltuk úgy a pénzt, hogy közben a szülőkkel éltünk, azaz támogattak minket. De! Nem kacsalábon forgót vettünk, hanem egy 1 szobás 40 nm-est, ahol 6 évig éltünk, majd a megörökölt lakás és ezt eladva vettünk nagyobbat.

Ha akartuk volna, akkor lett volna még egy az én szüleimtől is, de arról én lemondtam a tesóm javára, mert neki nem volt lakása.

Tehát, az én és a férjem szülei nem azért gyűjtögettek és vettek lakást, stb., hogy pl. a fórumindítónak adják. Hanem azért, hogy nekünk legyen majd. Én is ezt teszem. Amim van az mind a fiamé lesz és nem adom én sem a fórumindítónak, mert nem azért tanultam és dolgoztam, hogy idegen embereknek adjam, hanem a gyerekem és saját jövőnk miatt. Én is hátradőlhettem volna 17 évesen a szakmunkás bizimmel, hogy én aztán mindent megtettem, és élhetnék a bejelentetlen épp csak minimálbért elérő fizetésemből (ha egyáltalán el tudnék helyezkedni) és mutogathatnék másokra, hogy bezzeg ők de szerencsések. De! nem ezt tettem, ahogy sokan nem ezt teszik. Leérettségiztem, kijártam a főiskolát már úgy, hogy közben szültem, nyelv vizsgáztam és kerestem/találtam egy olyan munkahelyet, ahol megfizetnek. Ezt bárki megteheti. Nekem is 1,5 millióba került a főiskolám, és lemondásokkal is járt, hiszen nem buliba mentem szombat este, hanem tanultam a vizsgára. És most a nagyon rossz dolgokat nem is említem.

Ezt sokan megcsinálják azért, hogy ne kelljen mástól elirigyelnie.

De, irigység! semmi más! Tegyen meg mindent azért, hogy neki is legyen lakása. Sajnos lemondásokkal, megalkuvással jár. Ha valaki egyiket sem vállalja, akkor meg irigykedjen....

Van ilyen is, meg olyan is, de akkor sem irigykedünk a másikra.

Nekem 1 gyerekem van, de szerettem volna még egy kislányt is, de ugye nem lehetett. Most utálkozzak mindenkire? Mi értelme lenne? Örülök, hogy van egy egészséges fiam, aránylag egészséges a férjem is és én is.

Számomra ez a legfontosabb.

Szép lenne, ha most megenne a fene, mert a tesómnak lány unokája született, meg neki 2 fia van, meg 2 kocsija. Az unokatesóm 24 évesen úgy felújította a lakásást, hogy csak lesünk és még sorolhatnám. De nem fogok irigykedni, mert örülök annak, amink van.

Na jó, most a lány unokát egy kicsit irigyeljük:DDDD

De már kölcsön kértünk a 2019-es nyárra:DDDDD Bár az is lehet, hogy addigra nekem is lesz....

Meg már mondtuk az unokaöcsémnek, hogy nyugodtan menjenek mindenfelé mi szívesen babázunk addig:DDDD

Nem mindig a munka látszata az, ami megmutatkozik. Sokakat támogatnak a szülők, és nagyon nem mindegy, hogy valakinek a zsebében marad-e pl. egy ház ára, vagy kell-e spórolni egy nyaralásra, amit máshol a szülők állnak. A gyerek téma szintén nem a munka gyümölcse, van, akinek sikerül, van, akinek nem, ez lutri, szerencse, a gondviselés akarata, nevezzük, aminek akarjuk.

Körülöttünk is vannak olyan párok, akik kaptak házat, autót, nyaralást a szülőktől, amit mi nem. Nekünk mindenért meg kellett dolgozni. Elfogadtuk, hogy így működik a világ, de nehogy már tőlük kérjünk életvezetési tanácsot, tőlük lessük el, hogy mit csináltak jól, amiért ott tartanak, ahol! Tartották a markukat, vagy mi? Nagy művészet.

Hát igen...

Azt mondjuk megértem, hogy az ember fia/lánya egy depisebb időszakban azon tűnődik, hogy miért nehéz, de ezt a hasonlítgatást nem.

Nekem ilyenkor mindig eszembe jut, hogy van, akinek ivóvíz sem jut, vagy elveszíti a legkedvesebb embert az életben, és összeteszem a kezem, hogy ennyi megadatott. És az "ennyi" szinte sosem az anyagiakra vonatkozik.

Meg hát én is azt vallom, hogy mindenki a saját sikeréiért felelős. Ha valamiért nem úgy jön össze, akkor meg azt kell értékelni, ami van.

Azért kerültél padlóra, mert fáj, hogy nektek mindez még nem adatott meg. Ettől függetlenül szeretheded a sógornőd.

A párodnak végleges a döntése?

Neked mi az álláspontod?

Te is nagyon irigy vagy!

Ha neked is jó állás kell, akkor tegyél érte.

Szörnyű, hogy milyen emberek léteznek!

Beteges!

Sosem értettem, hogy az emberek miért tesznek fel ilyen kérdést.

Mindenkinek megvan a maga baja és küzdelme az életben.

Én legalábbis soha nem tűnődtem azon, hogy a másiknak miért van (általam vélten) több.

Jézusmária! Te magadnál vagy?

Mi köze a sógornődnek és két gyermekének shhoz, hogy neked lehet-e 3. meg 4. gyereked?

Miért őket hibáztatod, miért vagy ilyen irigy? Ez nem normális!

Na pontosan!

En megertem a foruminditot, kb ugyanezt élem meg én is. Sógornőmek két gyereke kb a mi fájón vágyott kettőnke helyett született, születik. Igaz, nekik elso és masodik, nekünk a harmadik-negyedik lenne. De pont beleillenek a testversorunkba. És még fiatalabbak is. Néha úgy érzem, sógornőm az én vágyott és megálmodott életemet éli. Amikor es amilyen típusú fiúhoz akartam menni, csak én abnan az eletkoromban nem találtam meg, csak évekkel később. Így gyerekeim is később születhettek, emiatt a 3.-4. már csak csoda folytán férhet bele. Jó állásuk van, mindkettő mérnök, férjem őket beprotezsálta a mh-ere, engem nem (Én mondjuk bölcsész vagyok, szóval nem is nagyon tudott volna.)

Ha az édesapád elzavarja a volt férjedet, akkor miből gondolod, hogy ellened vannak?

Éreztetik veled? Nem csak te érzel olyat, ami nem is létezik?

Az, hogy a volt férjed családja megszakított minden kapcsolatot veletek, kit érdekel?

Szüleiddel/családoddal beszéltél már arról, hogy jól érzed e?

Véleményem szerint valamit félre értelmezel!

Felesleges padlóra kerülnöd, inkább meríts erőt abból, hogy minden lehetséges. Gondolom a sógorodéknak sem az égből pottyant a jólét. Ettől függetlenül lehetett extra szerencséjük is (lottónyeremény, gazdag amerikai nagybácsi :-))

De inkább ösztönözzön mások sikere, ne visszahúzzon. :-)

Alap a család. Onnan indulunk el az Életbe, és oda térünk vissza.

Érzelmi, anyagi biztonság, "menedék" a zűrzavarban, a kályhamelegre minden embernek szüksége van.

A szülő ezt kívánja a gyerekének, nagyszülő az unokájának, és minden ember saját magának :)

Ha valaki megalkuszik, lehet, hogy azzal többet ront, mintha "lelép".

Nem a társadalom elvárásait, vagy szüleink igényeit kell kiszolgálnunk, amikor a családhoz ragaszkodunk, hanem a saját igényünket és a gyerekeinkét. Mennyire felel az meg az épülésünknek, vagy csak mélybe taszít lelkileg.

Soha ne érezd magad rosszul azért, mert nem más elvárásai szerint élsz!!!

És igen ... szakíts kicsit több időt a magánéletedre is ... ;)

[link]

Én is így érzem magam,2016. májusa óta, mióta elhagyott a férjem, és egyedül nevelem a 8-és 11 éves fiamat.

A szüleim-testvéreim -és családjaik szemében mi vagyunk a gyermekeimmel a család fekete bárányai:

-A húgom férjével együtt neveli 2 gyermekét, akik az én gyermekeimmel közel egyidősek

-az öcsém a feleségével neveli a 2.5 éves kisfiát : Boldog összetartó családokként: a mi családunkban válás nem fordult elő, engem mégis erre akarnak teljes erőből rábeszélni...

Minden közös családi összejövetelen rosszul érezzük magunkat, azt éreztetik velünk, nem vagyunk közéjük valók, mivel mi élünk teljes családként: pedig nem rajtunk múlik: a férjem szó nélkül hagyott el minket, 2016. májusában, azóta minden kapcsolatot megszakított velünk: telefon, email, személyes találkozások, stb....

- a gyermekeit időnként keresi, ekkor -mivel én minden hétvégén vidéken dolgozom, a szüleim vigyáznak a gyermekeimre-.édesapám rendre elzavarja-mivel olyan csúnyán beszél Vele a férjem....

-Anyósom, -férjem részéről a sógorom, sógornőm, gyermekei-szintén minden kapcsolatot megszakítottak velünk, mióta a férjem lelépett- abban a családban is mi lettünk a fekete bárányok...

Anyósomat a férjem még a Bíróságra is beidézte, hogy ellenem tanúskodjon- egyébként más módon nem áll szóba velem, ott azt mondták, én zavartam el a férjemet- de ebből egy szó sem igaz. Azt akarták elérni-írják elő elő a kötelező 2 hetenkénti 2-2 h-s , majd még több láthatást- de ez szerencsére nem történt meg ( azért szerencsére, mert a gyermekeim látni sem akarják az apjukat, mióta elhagyta őket )- azt nyilatkozta az első tárgyaláson. hogy sohasem akart gyermeket-én csaptam be azzal, hogy szültem neki,....

-A családom szerint "Találnom Kellene "- egy rendes, tisztességes, szerető apát a gyermekeimnek, én vagyok a hibás, hogy másfél év alatt ez még nem sikerült: -hétközben Szegeden vagyok gyermekorvos, a délutáni programokra egyedül hordom as gyermekeimet- estére már holt fáradt vagyok- egyébként sem tudnám kire bízni a gyermekeimet-minden péntek

du-tól vasárnap de-ig pedig egy vidéki kórházban vagyok vállalkozó orvosként ügyeletes....Számítanak is a munkámra-és a pénzre is szükségünk van, a férjemtől csak minimális gyermektartást vonnak le.

A családom szerint rossz anya vagyok, keveset

vagyok a gyermekeimmel,,, Mit tehetnék?? Volt valaki hasonló helyzetben ?? Hogyan oldotta meg ??