Munkahelyen ilyenek vagyunk (beszélgetés)

Ugye attól függ mit dolgozik valaki. Gépsor mellett gyümölcsöt válogatva, akár énekelhet is a dolgozó, ha nem vágja valaki nyakon érte.

Egy beszámoló,pályázatírás,mérlegkészítés közben nem igazán jut idő beszélgetésre. Örül az ember, ha netán megúszik egy napot túlóra nélkül.

Aztán van a köztes ahol nem folyik annyira komoly figyelmet igénylő munka, és azt is akár kevesebb létszámmal is meglehetne oldani.

Visszautasítom a szavaid. Nem is értem, hogy jössz te ahhoz, hogy vadidegen emberekkel ilyen lesajnáló hangnemben beszélj, majd a nemtudásodat és a másik embert nem ismeretét figyelmen kívül hagyva ilyen nagyképű és ostoba módon elmagyarázd, hogy szerinted a másik miért rossz.

Vagy hogy aki nem olyan, mint te, az "szerepet játszik", "szánni való", "sajnálod" és "nem hatékony", "nem tud társalogni", "környezet mellette megpunnyad az unalomtól".

Penetráns, nevetséges, szűk látókörű stílusod van, nem csak most, hanem általában hiszed, hogy bármit megengedhetsz magadnak. Vajmi kevés mutatkozott meg ezen a portálon az (ahogy látom) évek óta folytatott, sűrű ténykedésedből, ami erre alapot szolgáltatna.

A továbbiakban figyelmen kívül hagyom és el sem olvasom a hozzászólásaidat. Annyira sem méltatom.

Jó, nem sajnállak, bár szánni való vagy, mert nem tudsz elrugaszkodni a dolgoktól, mert azt hiszed, hogy a beszélgetés csak abból állhat, hogy elmesélje valaki, hogy kivel mikor, hol, hogyan, illetve arról, hogy olyanokba avatnak be másokat, amihez a másiknak semmi köze.

Az ilyeneknek kellene képezni magukat. Jó lenne, ha létezne olyan tréning, ahol megtanítják az embereket társalogni, bár ehhez elég széles érdeklődési kör szükséges hozzá, ami ugye sokakból hiányzik. Szerintem az ilyen mellett a környezete is megpunnyad az unalomtól, de ha neki így jó, akkor csinálja. Hál istennek vannak olyan emberek, akik képesek úgy kommunikálni, hogy azzal ne másszanak bele mások magánéletébe, és mégis élmény velük tölteni az időt.

Mindenkinek azt kívánom, hogy érezze jól magát a munkahelyén, akár kifordulva önmagából, de ha probléma van, akkor ne másokba keressék a hibát, hanem nézzenek magukba, mert szerintem ha 10 emberből képes 9 jól érezni magát a munkahelyén (beszélgetve, viccelődve, közben keményen dolgozni), akkor valószínű, hogy az az 1 a problémás, mert ő mindenre képtelen. Megkockáztatom azt is, hogy hatékonyságban sincs a topon, mert az ideje nagy részét arra fordítja, hogy szerepet játszon, ami helyett akár dolgozhatna is:)

Az pedig szövegértési nehézségeket vet föl, hogy az általam már az elején leírt, "kellemes kollegiális viszony" (aminek nem része politika vagy magánélet vagy haverkodás) és a "kukán ülés" vagy hogy fogalmaztál ugyanazt jelentse.

Határok vannak, sokkal szigorúbb határok, mintsem egyesek azt szeretnék, mert orrot beleütni jó.

Nincs semmi sajnálatra méltó abban, ha valaki nem érti, hogy egyes "minden lében kanál" emberek szerint miért az lenne a normális állapot, hogy velük csevegni, haverkodni kell, megbeszélni az általad is felsorolt témákat, úgymint politika, egészség vagy egyes magánügyek.

Ezekhez semmi köze a munkatársaknak, s nagyon kellemetlen, hogy akadnak, akik mindenképpen bele akarnak ebbe is kotorászni.

Az utolsó bekezdéssel egyetértek.

Az első is normális reakció, nem igazán tudom elképzelni, hogy valaki önsanyargatóan szeret magába roskadva robotolni.

Viszont nem biztos, hogy jól érzi magát bizonyos közegben, de muszáj neki dolgozni, mert nem biztos, hogyha kilép két kézzel kapkodnak majd utána.

Az én munkaköröm olyan, hogy vannak időszakok, amikor mindenki néma csendben, koncentrálva dolgozik.

Egyben egyetértünk azt hiszem, a baráti légkör sokkal jobb, hiszen a nap nagy részét együtt kell tölteni. Én csak annyit tettem hozzá, hogy nem mindenhol kivitelezhető, több okot is lehet felsorolni, hogy miért.

Hozzáteszem van olyan ismerősöm is, akinek megfelelő kollégákat még nem teremtett a föld, annak mindig és mindenkivel baja van.

Na, igen...

Mi pl. 7-en dolgozunk együtt, a munkánk csapatmunkát igényel, mert rengeteg információra van szükségünk. Jól tudunk együtt dolgozni, de persze különböző a habitusunk. Sokat beszélgetünk, mert a munkánkat úgy is el kell tudnunk végezni, hogy közben jár a szánk akár egymással, akár telefonon ügyfelekkel (nem magán személyek), és téma rengeteg van az abortuszon, az előző éjszakán, párthovatartozás, kis kedvencen kívül is. Mi így érezzük jól magunkat és azt gondolom, hogy így jobb dolgozni, mert ha jól érezzük magunkat, akkor sokkal hatékonyabbak vagyunk.

Ma megkérdeztem a kollégáimat erről a témáról és pl. ezen is nagyokat nevetgéltünk:))) Elképzeltük, ahogy tök kukán ücsörgünk egész nap és csak a monitort bámuljuk és csak akkor mozdulunk el a helyünkről, ha a szükség szólít. Na, csak addig nevettünk, amíg kifiguráztuk egymást, mert utána más reakcióink voltak a kuka, sunyi kollégákról, bár ezen is tudtunk azért vihogni:)

Természetesen a jó hangulatot csak olyan emberekkel lehet összehozni, akik szintén jó kedvűek, és persze ez nem az első nap az új munkahelyen. Azt nem mondtam, hogy beesek az új munkahelyre és mindenki a legnagyobb barátom lesz, bár volt már erre is példa.

Nem azt írtam, hogy nem tudnék megfelelni egy munkahelyen, nem képességbeli problémáim vannak. Egyszerűen nem igazán bírom a kötöttségeket. Mindig minden határidőre megvan, de senki ne akarja nekem megmondani, hogy azt amit kedd délelőtt 10-re kell elkészíteni azt én munkaidőben 8-4ig négy fal közé zárva tegyem, hanem ha épp olyanom van akkor ötletelek itthon, vagy egy kávézóban, parkban, vagy a világ másik végén, éjjel 2-kor vagy este 10kor, esetleg vasárnap délután, akkor amikor én akarok és amikor épp úgy érzem hogy használható is vagyok. Ez lehet kényelmesség, már-már luxus, ezt alkalmazottként egy főnök alá beosztva tuti nem tehetném meg.

Ami meg a magamat adást illeti, agresszív vagyok, igazi foxi -egyesek szerint inkább pitbull- ez jelen esetben egész jól hoz a konyhára, alkalmazottként eléggé irritálná a felettem állót, hisz veszélyeztetném a pozícióját ha felette is állnak. Pl anno mikor teljesjogúvá váltam szóba került a közösködés 1-2 kollegával, de mind meghátráltak, persze mikor már összekapartam egy egész rentábilis ügyfélkört mindjárt mindenki csatlakozott volna, bármilyen kompromisszummal, csak akkor már ők nem kellettek.

Nem minden munkakörben tudsz munkaidőben beszélgetni. Nem mindenki dolgozik irodában. Egy rendelőintézeti recepciós, örül, ha eltud menni pisilni, vagy egy pohár vizet meginni (biztos van olyan is ahol lazábbra engedik őket) egy csemegepultos eladó is örül, hogy él. Az irodaházak takarítói is loholnak, szakad róluk a víz, a bőrt nyúzzák le róluk, ők sem hiszem, hogy amikor felszusszannak, az életüket elsorolni van indíttatásuk. Irodában is lehetnek furcsa egyének. Lehet egy megszállott valamelyik párthoz betegesen ragaszkodó illető.Megmondom őszintén, nem osztanám meg a mai világban a párthovatartozásomat sem. Nem tartozik a munkatársaimra a vallásom sem. Ha abortuszom lenne azt sem kötném senkinek az orrára, mert az annyira magánügy. Ha van állatom, de a másik utálja azokat, nem untatnám vele, milyen jókat futkosott a parkban a kutyám, vagy a nyakamra tekeredett éjszaka a macska. Azt sem mondanám el jó volt-e az éjszakám, de azzal sem untatnám a kollégáimat, jaj de milyen okos a gyerekem, természetesen tegnap is csillagos ötösöket hozott, vagy de hülye a tanár, megint rossz jegyet adott.

Bevallom baromi szerencsém volt a munkahelyeimmel, mindezt amit leírtam, hogy mit ne, és miért ne, egy munkahely kivételével megbeszélhettem, mert baráti volt a légkör, nagyjából egykorúak voltunk, egy érdeklődési körrel és jó fej főnökökkel. Ha új helyen kellene kezdenem biztos vagyok benne, hogy a munkámba mélyednék és maradnék az időjárásnál és a köszönöm jól vagyoknál, aztán majd elválna lassan, kivel mit oszthatok meg.

Még jó, hogy a 23-as hsz-edben azt írtad, hogy " nem szeretem, akik bemennek a munkahelyükre és csak robotolnak, azok mindig takargatnak valamit és sunyik".

Nekem is van felelősségem és asszisztensem, a közvetlen és egyedüli főnököm 1200km-re ül tőlem, max havonta- két havonta találkozunk személyesen. Még így is tiszta képe van a munkâmrôl. Ott már baj lenne, ha valakinek informálnia kellene, hogy én mit csinálok, meg mit nem. Ki is penderítenê (szerencsére) a csapatból azt, aki nem saját dolgaival van elfoglalva.

:-) nálunk is van olyan részleg, ahol mindenki szeret mindenkit. Nah pont őket kerüli az egész cég nagy ívben:-):-)

Én a munkahelyen "szedtem össze" a legjobb Barátnőm, de biztos bennünk van a hiba....

Amúgy meg hol van az leírva, hogy divatból mindenki a magánéletét osztja meg a kollegákkal?

Te tuti skizofrén vagy! :)

Amúgy a fórum:

Mindig, mindenhol szerepet játszunk....

Mikor mit kíván a közönség... :)

És mégis velük töltöd a legtöbb időt, amiért fontos, hogy jól érezd magad velük.

De ti tudjátok, ha nektek így jó, akkor nekem is:)

Csak reménykedek benne, hogy sosem lesztek a kollégáim....

Van különbség a csendes és sunyi között.

Én nem keverem a szart, de ha már van némi felelősségem, akkor elvárom, hogy ne tegyenek keresztbe és azt is, hogy más is dolgozzon meg a pénzéért és ne csak a szájával bizonygassa, hogy milyen menőmanó.

Nincs kollégám aki nem szeretne, és én is kedvelem őket, de igen néha beszólogatok neki, ahogy ők is nekem. Mi így szoktuk és nem a másik háta mögött...

Pl. van egy kollégám, aki nagy életművész, ha úgy érzem, hogy mindent tőlem várnak, akkor mondom a srácnak, hogy ő is összekaphatná néha magát.

Vagy volt olyan, hogy minden péntekre szabit írt ki, mert akkor szokott délutános lenni. Ezért is szóltam neki, mert igazságtalannak éreztem mindenkivel szemben, hiszen ha valóban minden pénteken szabin lenne, akkor valakinek kétszer kellene délutánosnak lenni, amit senki nem szeret.

Kimondta, hogy jelentgetem?

Én mindig azzal közlöm akiről szó van.

Miért ne tehetném meg? Én dolgozok a legtöbbet, én segítek mindenkinek és még is mindenki megkapja a fizetését.

Én nem szoktam mószerolni és nem szoktam hazudni sem, és nem szoktam magam megjátszani sem, mert nem vagyok egy közönséges liba akkor sem, ha nem idegenekkel vagyok.

Én ezt nagyon gáznak tartom, mármint azt, ha valaki a saját bevallása szerint sem tudna megfelelni úgy egy munkahelyen, ha magát adná.

Kétszínűek....vagy sok színűek? Persze nem jó értelembe.

Persze, hogy nem az. Egyszerűen -sokan vagyunk ezzel így- nem gondolom én sem, hogy a munkahely az a terület lenne, ahol barátkozni, haverkodni kell.

Van elég barátom, jó ismerősöm. A munkahelyen maximum jó kollegiális viszonyra törekszem, semmi egyébre. Ugyanis azoknak az embereknek, akikkel együtt dolgozom, semmi közül a munkán kívül eső dolgaimhoz, mert nem a barátaim és nem a családom. Engem sem érdekel az ő egyéb dolguk. A közös, hatékony munkavégzés számít, más nem. Ez az a hely, erre van.

Kellemes, korrekt munkaviszonyt ápolunk, mindenki megelégedésére. Nálunk nem divat a jópofáskodás vagy a magánélet kiteregetése, semmilyen szinten. És ez így van jól.

Nem feltétlenül sunyi a szótlan kolléga, lehet szimplàn nem vagy neki szimpatikus és inkább nem beszél veled, hanem csinálja csenben a dolgát (amiért ott van).

Nálunk is vannak olyanok, akik a sz@rkeverèst keverik az őszinteséggel, közvetlen kollégákat mószerolnak be. A szián kívül egy szót sem szólok ezekhez, mert azon felül, hogy számomra nem elfogadható módon akarják bebiztosítani magukat, mint emberekre sem vagyok kíváncsi. Ezáltal még az időjárást sem akarom velük megvitatni. Mondjuk csak azért csinálják ezt, mert a supervisoruk ezt elnézi, sőt ő is ilyen. Fejétôl bûzlik a hal....

Annak ellenére, hogy nem dumcsizok meg jópofizok mindenkivel, a főnököm és a közvetlen kollégáim szeretnek nagyon. A sunyi lenne az utolsó jelző, amivel illetnének.

;) szerintem pont erre celzott nalam is a hr- es (ld.21) ugyhogy jol osszezavart.

Ti mit tettetek volna?