Főoldal » Fórumok » Lélek & Szerelem fórumok » Mikor jöttél rá, hogy az élet nem csupa móka és kacagás? fórum

Mikor jöttél rá, hogy az élet nem csupa móka és kacagás? (beszélgetés)

#móka és kacagás #életszemlélet #optimizmus #pesszimizmus

ma 12:44
Valahogy 4-éves koromban.
ma 12:43

Csak mostanában, ahogy öregszem. Nem látványos, de érzem, hogy ez már nem az igazi, korábbi céljaimnak, ter -veimnek nincs már értelme, több nyelv tanulását is abbahagytam.

Nem vagyok boldogtalan vagy beteges, de fiatalabb koromban minden más volt.

22. globus
ma 12:15
Amikor tudatra eszméltem.
ma 11:47
Nem tudok időt mondani mert nincs ilyenem. Nincs okom panaszra. Nyilván tudom, hogy nem móka, kacagás de jó életem van. A gyerekkorom is szeretetteljes volt. A szüleim szerettek, óvtak, tanítottak minket. Csak hálával tudok rájuk gondolni. Én is ezt adom tovább. Semmi trauma nem ért.
20. semleges (válaszként erre: 4. - Tündike40)
ma 11:41

Atyaég!:(

Apád, nagyapád? Akiknek a szemefénye kellett volna, hogy legyél. Akiknek óvni, vigyázni kellett volna téged.

Szörnyű ezt olvasni. Anyukád? Testvéreid? Nem tudtak segíteni?

19. tumbo2 (válaszként erre: 4. - Tündike40)
ma 11:38
a nagyapám nagyon kedves aranyos volt.még novellát is írtak róla.az apám sosem nyúlt hozzánk,hogy megsimogasson,az anyám sem.
18. tumbo2 (válaszként erre: 5. - Smaragdzöld 🐉)
ma 11:34
nem is habospite.
17. Archer84 (válaszként erre: 16. - Amaunet)
ma 11:34
Én azt gondoltam sokáig, hogy minden ember vágyik valakire, barátra, társra, vagy akár egy beszélgetőpartnerre. De én is látom, hogy vannak akik nem. Azért kíváncsi lennék, hogy ez a valaki belül mennyire érzi magát magányosnak, hogy tényleg jól elvan-e egyedül, vagy ez csak egy álca.
16. Amaunet (válaszként erre: 15. - Archer84)
ma 11:28

Igen, ismerek.

Olyan ember, akinek mindig van valami kifogása a hozzá közeledőkkel kapcsolatosan. Senki nem felel meg neki. De jól elvan magában, mert a szülei vagyona biztosítja neki a gond nélküli életet. Egyik ok, hogy hozzá csak a vagyon miatt kedvesek az emberek.

15. Archer84 (válaszként erre: 14. - Amaunet)
ma 11:22
Ismersz ilyet? Szőke hercegek nem léteznek, ahogy hercegnők sem.
14. Amaunet (válaszként erre: 11. - Pötibaba)
ma 11:08

Szerintem az a gyerek, akit nem óvnak még a széltől is, hamar rájön, hogy mi a valóság és mi a mese.

Aki 2-3 évesen dédelgeti a kis cicát/csibét/kacsát és azt mégis el kell temetni. Vagy az oviban megkapja az első pofont egy másik ovistól.


Ez a "ráébredés" aztán kitolódhat egészen felnőtt korig, mikor a 40 éves egyedülálló nő még mindig a szőke hercegre vár, amit megígértek neki valamelyik esti mese végén.

ma 11:04
Kb 5 évesen.
12. Archer84 (válaszként erre: 10. - Pötibaba)
ma 11:03
Vagy rögtön a születés után, az anya-gyerek kötődés ki nem alakulásával. Nekem szüleim is rossz mintákat hoztak a kapcsolatukba, nem is szerették egymást, mi is csak azért lettünk ennyien mert elvárás volt a hitelhez.
11. pötibaba (válaszként erre: 6. - Amaunet)
ma 10:56
Egyetértek! Inkább csak arra vonatkozott a kérdésem, ki mikor jött rá, hogy az élet nem egy varázslatos mese, hanem vannak benne igazságtalan, szomorú, erőszakos dolgok, konkrétumok nélkül. És hogy ennek ellenére tudott-e pozitív gondolkodású maradni?
10. pötibaba (válaszként erre: 5. - Smaragdzöld 🐉)
ma 10:54
Sokan teszik ezt a középiskolai időszakra, amikor elsőként megtörhetik az optimizmust pl az iskolában. Van akiknél már korábban is, pl igazságtalanságokkal.
9. pötibaba (válaszként erre: 4. - Tündike40)
ma 10:53
Istenem, nagyon sajnálom. Erre nincsenek szavak...
8. pötibaba (válaszként erre: 3. - Archer84)
ma 10:53
Nincsenek már. A megfelelő emberekhez kötődöm, ők is hozzám. Aki nem érdemes rá, ahhoz nem. Aki nem akar hozzám, az már nem bánt a mindennapokban, csak néha.
7. pötibaba (válaszként erre: 2. - 55Judit)
ma 10:52
Azért annyit írj, tudtál pozitív maradni?
ma 10:51

Ne jutottam még el abba a korba, hogy a múltamat elemezgessem.

Gyermekkoromban is voltak feladataim, dolgom, felelősségem, de szívesen tettem. Ezek nem traumatizáltak. Inkább megerősítettek abban, hogy "meg tudom csinálni".


Az életet játszani kell és nem görcsölni a szembejövő problémákon, hanem megoldani!

5. smaragdzöld 🐉 (válaszként erre: 1. - Pötibaba)
ma 10:25

Azt tapasztalom mostanában itt több fórumozó hozzászólásából, hogy nagyon sok embernek voltak/vannak gyerekkori traumái. Ahogy olvasom, többnyire a szülői háttérnek köszönhetően.

Nekem ilyen traumám nincs.


Azt, hogy mikor jöttem rá, hogy az élet nem csupa móka és kacagás - pontosan nem tudom. Talán középiskolás koromban.

Azóta is folyton tapasztalom. Az élet nem csupa élet és kacagás. Bár panaszra nincs okom, nincs mindig okom kacarászni és mosolyogni. Az élet ennél sokkal bonyolultabb.

ma 09:38
13 éves korom körül apám és nagyapám molesztálni kezdtek és fenyegettek hogy megölnek ha el mondom valakinek. Sajnos mindent magamba fojtottam.Szorongásos depressziós lettem. Onnan kezdve rengeteg gyógyszer a pszichiátrián. ECT kezelés,mikor ébren csinálták azt hittem meghalok. Be is tiltották,de altatásba pár éve még csinálták. Kórház,pszichiátriati intézet kb 23 éves koromig. Azóta itthopn vagyok,rokkantnyugdíjasként. Testi betegségem is van már vagy 6 féle. ja és 45 múltam..
3. Archer84 (válaszként erre: 1. - Pötibaba)
ma 09:37
Ismerős. Kötődési nehézségeid vannak?
2. 55Judit (válaszként erre: 1. - Pötibaba)
ma 09:30

Te jó ég! Mintha én írtam volna!

Ehhez a témához nem szólok hozzá többé, mert jön majd a sok negatív élmény amiket mások átéltek szüleiknek köszönhetően. Nekem pedig már ennyi is elég volt hogy felszínre kerüljenek bizonyos emlékek.

Szia! Szép életet kívánok!

ma 08:59
Én elég korán, sajnos a szüleimnek köszönhetően. Szerintem már pelenkás koromban. Ennek ellenére azért próbáltam optimista lenni egész életemben. Veletek hogy van ez?

További ajánlott fórumok:


Minden jog fenntartva © 2005-2025, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook