Miért nem találunk párt? (beszélgetés)

Mert ellőttük az összes golyót aztán nem maradt töltény. Vaktölténnyel lövöldözünk mindenre ami mozog, de egy idő után rájövünk arra, hogy b*szok én rá, csak a szomszéd tehene vagy lova ne egye meg a füvemet. :D

Nem tudom igazság szerint. Szerintem a legtöbben a sok kudarctól befordulunk magunkba, aztán ebbe az állapotba megmaradunk mint a bébi a pocakba. Mert ott jó meleg van. Meg olyan békés. Meg hát minek vki mellém amikor tök kiállhatatlan vagyok? Pláne vegyes felállásban. Az ember észre se veszi oszt már tűzokádó házisárkánnyá is változott. :D

Egyszer találtam egy idézetet, annyira igaz, hogy aranyba kéne foglalni! Ha neki nincs igaza, akkor SENKINEK!

"Ne kövessétek el azt a hibát, hogy a bennetek lévő eszményképet keresitek, mert akkor senki sem lesz elég jó. Próbáljátok elfogadni a másikat és lassan elkezditek alakítani egymást. Ha valakit szeretsz egy picit is, össze tudsz vele csiszolódni. Szerintem csak tolerancia, szeretet, és elfogadás kérdése hogy mennyire "sikeres" egy kapcsolat."

🥳🍾👏🏻👏🏻👏🏻🍾🥳

És azt ne is említsük, hogy a legtöbb lánynál ki sem derül, hogy mit akar. Az örök nyavajgás, hogy még nem lépett túl az előző kapcsolatán, vele mindenki csak kiszúr, csak arra kell a fiúknak, stb. És bele sem gondolnak, hogy miért nem akarja őket senki.

Melyik férfi kíváncsi arra, hogy az előző pasijáról nyavajogjon?

És sajnos simán kijelenthető, hogy a lányok 95%-a ezt csinálja.

A jelenlegi állapot amiben a világ van, zavaros, kiszámíthatatlan. Nincsenek meg az életnek azok a keretei, amik egy hagyományosnak mondott társadalomban megvoltak, akár még pár évtizeddel ezelőtt is. Az értékek elmosódnak, folyamatosan változnak. Egyre kaotikusabb minden. Az embereket a fogyasztói társadalom az azonnali kielégülésre, ezáltal az egoizmusra kondicionálja (már akit lehet). Ami ezzel ellentétes, az meg kezd kimenni a divatból. Az ismerkedésnek, udvarlásnak is vannak fázisai; már egy jó 10 évvel ezelőtt azt mondták nekem, hogy azt a lányt, aki nem fekszik le az emberrel 2 hónapon belül, hagyni kell. Akkor voltam 20 éves, nagyon ledöbbentem ezen a kijelentésen és egyáltalán nem tudtam vele azonosulni.

Az internet nem megfelelő használata a fennálló zavart csak fokozza. Sokan, akik nem rendelkeznek adekvát énképpel, azt hiszik az az érték, amit a különböző platformokon látnak. Úgy kell élni, ahogy ezek az emberek élnek, úgy kell nézni. Ugyanúgy kell pózolni, csücsöríteni, meg tudimisén mit. Az a valami. Pedig ez csak a felszín és az életnek egy nagyon szűk szegletét mutatja, a legtöbb esetben egyáltalán nem őszinte ráadásul. Bár nyilván van jelentősége a külsőnek, de ez megint csak a történetnek egy része.

Sok oka lehet, de szerintem az alábbiak vannak az élen. Mert:

- nem akarjuk igazán

- nagyon görcsösen akarjuk

- felszínessé váltunk, eltorzultak az értékrendek

- híján vagyunk alkalmazkodó képességnek, toleranciának, türelemnek

- hiányzik az emberismeret.

Nyilván van sok kivétel. De az ok is sokféle.

Pl.: sokszor az egyik fél csak profitálni akar a kapcsolatból, a másik meg csak szakadatlanul beletesz. Egyik csak elfogad, a másik csak támogat. Elbillen a mérleg és akkor sérülés lesz. Egy ilyen kapcsolatban tényleg nehezebb, mint egyedül. Lelkileg, fizikailag, mindenhogyan.

Sajnos az elköteleződésre való hajlandóság sincs meg sokmindenkiben. Ideig-óráig érdekes valaki, aztán jöjjön a következő, ha elmúlik a szerelem. Ami utána jönne, az hiába lehetne mélyebb, ha kevésbé heves, akkor már nem kell. Ez nagyon fáj a másiknak. Pár rossz tapasztalat után már nem éri meg neki kockáztatni, marad egyedül.

Az egyik volt, huszonéves munkatársnőm állandóan aranyos cikkeket tett ki a közösségi médiába arról, hogy milyen jó a szingliknek, meg akik egyedül élnek. Megtehetnek bármit. Ugyanez a munkatársnőm a melóban folyton arról panaszkodott, hogy neki 1 év a max., mert nem tud tovább kapcsolatban lenni. Nem tudja miért, de nem tud és ezt utálja. Érdekes, ugye?

Most pedig összeköltözött a Párjával és kisbabát várnak. A Párja azt mondta, hogy csak egy erős férfi kellett neki, erős alatt értem, hogy tudja mit akar az élettől.

Általánosítás, de mi alapján?!

Mert nekem pl. az lett a Párom, akiről addig azt se tudtam, hogy a világon van. Tehát, nem szomszéd, barát, munkatárs, stb...

És bizony nálunk a férjem volt az aki kezdeményezett.

Hű nagyon örülök, hogy ennyien kifejtettétek, hogy mit gondoltok a témáról.

Egyáltalán nem a tudományos művek idézése a célom, hanem a mindennapi ember véleménye.

Most kicsit elfoglalt vagyok, a fórumot is pár perc alatt gépeltem be, de már régóta nagyon érdekel a téma. Amint lesz végre egy kicsit több időm linkelek műveket, amiket én olvastam eddig. (Ha szabad ilyet?, ha nem, akkor csak írok címet szerzővel)

Ugyan, ezek az élet velejárói. Milliók találnak és élnek párkapcsolatban. És most itt csak erről van szó nem a családalapításról, a gyermekvállalásról.

És őszintén, ki az aki olyan embert keres akinek semmi célja, terve az életében?

És miért szerettél volna társat?

Én sosem akartam, sosem kerestem (főleg nem elhatározással, csökönyösen). Mégis volt/van. Volt amelyikkel együtt éltem, volt amelyikkel nem.

Viszont nem hiszem, nem gondolom, hogy az önálló élet károsan hatna a pszichémre.

Azok betegednek meg, akik görcsösen ragaszkodnak ahhoz, hogy nekik valakire szükségük van.

"Utánajártam sok dolognak, tudományos műveket is olvastam és arra jutottam, hogy sajnos jók voltak a megérzéseim: káros a mentális egészségünket, pszichológiai állapotunkat tekintve, ha hosszú ideig vagyunk egyedül, vagy ha nem találjuk meg életünk párját."

Idéznél ide néhány forrást?

Aronson is leírta a könyvében, hogy hiába van elvi lehetőségünk X millió emberrel párkapcsolatot kialakítani, nagy valószínűséggel az lesz a párunk, akivel egy utcában lakunk, egy suliba jártunk vagy egy helyen dolgozunk. Így a lehetőségek valójában nem is sokkal nagyobbak, mint régen.

A férfiak azért nem próbálkoznak, mert el vannak kényeztetve, ma már a nők vadásznak. Azok a nők, akik nem képesek erre, hátrányban vannak.

Sziasztok!

Egyre inkább azt érzem és látom a környezetemben, hogy az emberek egyedül élnek, nem találnak párt maguknak. Nyilván nem mindenkinek való a házasság és a tradicionális együttlevés, de szerintem ez nem tesz jót az embereknek.

Utánajártam sok dolognak, tudományos műveket is olvastam és arra jutottam, hogy sajnos jók voltak a megérzéseim: káros a mentális egészségünket, pszichológiai állapotunkat tekintve, ha hosszú ideig vagyunk egyedül, vagy ha nem találjuk meg életünk párját.

Annyira nagy az ellentét, kinyílt a világ, több embert ismerünk, több kapcsolatot tudnánk kialaktani és mégsem megy. A legdrasztikusabban szerintem a fiataloknál látszik ez, a mai 16-28-as korosztálynál, rengetegen vannak egyedül, vagy csaponganak kalandból kalandba. Egyedül minden nehezebb, lakást venni, fenntartani egy jó életminőséget, utazni, háztartást vezetni, gyermeket nevelni stb. Persze nem lehetetlen, és inkább egyedül, mint egy rossz kapcsolatban, de miért van ez? Mi változott? Miért nem akarunk kapcsolatot? Miért nem teszünk eleget érte? Miért az irreális nagy elvárások? Miért nem adunk esélyt másoknak? Miért nem próbálkoznak a férfiak? Hol célszerű ismerkedni? Miért nincs annyi személyes találkozás, bulizás, összejövetel? (Nyilván a Covid-19 előtti időkre értve.)