Miért érzem úgy, hogy kívülálló vagyok a saját családomban? (beszélgetés)

Milyen jovokepet latsz magad elott?

Mit tudnal dolgozni, ha megszerzed ezt a vegzettseget?

Elmesz egy edzoterembe szemelyi edzonek? Irsz par etrendet? Vagy tartasz egy jóga/zumba orat egy falusi kulturhazban?

Tessék:

[link]

Légy erős, kitartó és menj tovább a választott utadon! Csak pozitívan!

A múlton, ahogyan felnőttél már nem tudsz változtatni és a szüleid sem fognak már változni. Ahogy írod, mindent megkaptatok, csak figyelmet nem. Lehet, a szüleid azzal voltak elfoglalva, hogy megteremtsék ezt a jólétet és nem maradt már idejük, energiájuk arra, hogy figyeljenek rátok.

A kérdés itt már csak az, hogy támogatnák-e anyagilag a terveidet, az egyetemi tanulmányaidat vagy munkát kell vállalnod és amellett kell elérned a céljaid?

Én is úgy emlékszem, hogy pont erről írtál ki már fórumot, csak ugye most is név nélkül, így nem lehet visszakeresni;)

Tehát, én azt látom, hogy a bizalmatlanság inkább féltés a kudarcoktól. Bár amibe belevágsz azt mondod, hogy elvégzed, megcsinálod, de ott véget is ér számodra, hogy kezedben a bizi.

Milyen informatikát tanultál? Ez annyiból fontos, mert nem mindegy, hogy programozó vagy e, vagy egyszerűen képes vagy kezelni bizonyos programokat, pl. excel, word, stb.

Igen, egy informatikusnak fejlődnie kell folyamatosan, mert meg kell tanulnia az új dolgokat, ami ugye szélsebesen változik. Na ez, kitartás lenne részedről. Mármint az, ha el tudnál helyezkedni informatikusként;) és ott bebizonyítanád, hogy kiemelkedő tudásod van.

Ez a dietikus végzettség, szerintem is szemétre való. Rengeteg ilyen van már a piacon, nincs annyi ember, amennyit ki tudnátok szolgálni. Mind ugyanazt fújjátok, semmi személyre szabott nincs abban amit tudtok adni, azaz csirkemell, rizs, túró. Egyél 5* naponta, max. annyi a személyre szabott, hogy valakinek azt mondjátok 20 felülést csináljon, a másiknak pedig 15-öt javasoltok.

Néhány embernek ez biztos elég, de hamar rájönnek, hogy ezért kár fizetni, mert pont ezeket elolvashatják a neten;)

Amennyiben a sport érdekel, akkor szerintem egy olyan szakot keress a Testnevelési egyetemen, aminek van értelme. És nem ártana valamit sportolnod is, hátha tudnál edző lenni. Sportra gondoltam és nem arra, hogy a teremben tudsz köteleket húzogatni vagy taposógépet használni órákon át. Ez nem sport.

Vagy esetleg valamilyen orvosi diplomát is összekaphatnál. 20 évesen még előtted az élet, simán beleférne, hogy kitanuld bármelyik szakot.

Ahhoz, hogy a családodba ne érezd magad kívülállónak, neked is kellene alkalmazkodnod. Csodálkozom, hogy leállnak veled még ezekről a témákról fecsegni. Más témákat is előránthatnál a tarsolyodból, mint pl. munkakeresés.

Egyébként, téged érdekelnek a testvéreid és a szüleid? Ők mit tanulnak vagy dolgoznak? Szoktatok erről beszélgetni, vagy csak is rólad lehet?

Sajnálom, hogy nem támogatnak az álmadiban. Pedig mikor legyenek az embernek álmai, ha nem a te korodban.

Minden megszerzett tudás érték, nem volt felesleges elvégezned a sulit.

Az a fontos, hogy bízz magadban és ne hagyd, hogy mások rossz kedvet, bizonytalanságot okozzanak.

Már megint te?

És már megint én :)

Már a múltkor is megírtam, hogy menjél be a honvédséghez. Fizikumod jó, irány egy alapkiképzés. Nem lenne időd csak magaddal foglalkozni, elfoglalnának. Bónusz, megismernél embereket. Bónusz bónusz, ha pl. tartalékos vagy kaphatsz ösztöndíjat, ha felsőoktatásban tanulsz.

Az utóbbi jópár évben megfigyeltem, hogy nincs a családban olyan ember, akiben 100%-ig megtudnék bízni. Nincs olyan ember, akihez bármikor oda tudok menni és elmondani neki bármit. Az ilyen dolgokat / mélyebb dolgokat / sőt, gyakorlatilag minden dolgot magamban beszélek/beszéltem meg. Szeretem őket, de ezt nagyon elrontották, hogy nem alakítottak ki már gyerekként egy olyan bizalmi köteléket, ami alapján bátran odatudnék menni hozzájuk kötetlenül BÁRMIRŐL beszélni.. Ezzel kapcsolatban is volt pár veszekedés, mert anya szerint semmit nem osztok meg velük és csak magamnak való vagyok. De azt az oldalát nem látja a dolgoknak, hogy mindenben csak a hibát és rosszat látja..

Félre ne értsétek, itt nem anyagi támogatásról van szó.. Nem mondanám magunkat gazdagnak, de szegények sem vagyunk. Szerintem átlagosan élünk, vannak nálunk jóóval rosszabb helyzetben lévők, de mindig megkaptam én is és a testvéreim is mindent, amire vágytunk, nem nélkülözünk.

Itt csak arra vágynék, hogy egyszer az életben támogatnának valamiben mentálisan.. Mennyire esett volna nehezükre azt mondani, hogy "Szerintem ez nem jó döntés, de mivel ezt szeretnéd csinálni, ezért hajrá, itt vagyok, és segítek."

Sziasztok!

Szögezzük le az elején: Nem, ez nem egy önsajnáltatós kérdés, csak mivel szó szerint senkivel sem tudok semmiről sem beszélni a családtagjaim közül, ezért kénytelen vagyok itt kiadni magamból a dolgokat.

Szóval:

Azt veszem észre, hogy bármit csinálok, bárhogyan csinálnám az nem jó.

20 éves vagyok. 2 évvel ezelőtt érettségiztem, tavaly pedig informatika területen szereztem egy technikusi végzettséget.

Anno, 14-15 éves gyerekként az informatika érdekelt a legjobban (az is csak azért, mert hazamentem és első dolgom volt valami videójátékkal játszani..), ezért informatika tagozatra szerettem volna mindenképpen járni. Volt 1 ilyen iskola a közelben, kb. 10km-re tőlem, viszont ez csak gimnázium volt, szakmát nem adott volna. A következő iskola messzebb volt sokkal, ezért kollégium jöhetett csak szóba, de itt megtudtam szerezni a fentebb említett technikusi végzettséget.

Már erről is leakart mindenki itthon beszélni (3-an vagyunk testvérek + 2 szülő), de itt még nem tűnt fel az, hogy mindig mindenki ennyire ellenem van. Elvégeztem az iskolát, de az évek alatt rájöttem, hogy nem ez lesz az én utam.

Időközben 180°-os fordulatot vett az életem és a sport és táplálkozás kapta a főszerepet. Lefogytam 40kgot, eleinte ebben is kételkedtek és konkrétan idézni tudom: "Jó vagy így, én nem is tudnálak elképzelni már vékonyként." A probléma az volt, hogy kb +35% testzsírom volt, és a BMI szerint az elhízás majdnem II. fokát súroltam. Itt sem kaptam támogatást mentálisan, de nem érdekelt, megcsináltam.

Azóta, heti 4-5 edzésem van konditeremben. Az elején szintén ellenezték, nem is tudom hányszor veszekedtem anyámmal, mert szerinte "már lefogytál, mit akarsz még? (ezt nyilván ordítva mondta..)". Szintén nem hallgattam rá, és megérte, ismét. Imádok sportolni, nem tudnám elképzelni enélkül az életemet.

*A családban senki sem sportol, nem figyelnek oda a táplálkozásra*

Azonban míg a sport iránti szeretetem nőtt, úgy csökkent az informatikához való viszonyom. Nem arról volt szó, hogy nem ment volna jól, mert egész középiskolai éveim alatt a legrosszabb tanulmányi átlagom 4,76 volt, de ezt nem annak köszönhetem, mert olyan okos lennék, hanem mert kitartó és szorgalmas vagyok. Ezt már gyerekkoromban is megfigyeltem, hogy elég csak fejben elhatároznom magam és biztosan megcsinálom, csak idők kérdése. Szóval mentálisan, kitartást, akaraterőt, felelősségtudatot tekintve szerintem fényévekkel a korosztályom előtt járok.

Leérettségiztem, és nagy nehezen eljöttem erre a technikusi képesítésre, ami ugyanitt történt, 1 évet vett igénybe.

Mondanom sem kell, hogy nyögvenyelősen sikerült, mármint maga a vizsga elég jó lett (5), sőt, nekem lett az egyik legjobb az osztályban, de olyan szintű motiválatlanságot éreztem a szakma iránt, hogy az valami hihetetlen. A szüleim miatt jöttem el erre a képzésre, mert egy szakma kötelező szerintük. Csak azt nem fogták fel, hogy az informatika nem olyan szakma, ami évtizedekig elég tudást tekintve, mert itt folyamatosan képezni kell magad. Ergo, ha nem szerzel valami munkatapasztalatot az elején, soha nem fog senki sem később foglalkoztatni.

De, ők erősködtek. Eljöttem, megcsináltam, és ismét nekem lett igazam: semmire sem mentem vele eddig, sehová sem keresnek ilyen embert, nem érdekel a szakma. A legviccesebb pedig az, hogy végig azt szajkózták, hogy ez mennyire jó lesz és biztosan találok majd vele állást... és most a jön a vicces része a dolognak: most, hogy látják semmire sem megyek vele, Ők is kezdik belátni, hogy semmire sem jó ez. Megszámolni nem tudom, hogy hányszor veszekedtünk emiatt, mert mondtam nekik, hogy semmit sem fogok vele érni, de Ők nem hittek nekem.

Most itt vagyok konkrétan szakma nélkül, (semmim és kicsit azt érzem, hogy senkim nincs, bármennyire is rossz ezt belátni). 1 dolog maradt, irány az egyetem.

Mivel az informatika nem érdekel (felvennének a legtöbb egyetemre minden infó szakra), ezért gondolkodtam, hogy mihez értek, miben képzelném ez a jövőm. A válasz egyértelmű volt: sport, táplálkozás, embereknek szeretnék segíteni ilyen téren.

1 képzés jöhet szóba: dietetika. Imádnám ezt csinálni, később letennék egy személyi edző képzést, és akár vállalkozásként csinálnám ezt. Amint elmondtam ezt itthon:

-"Te teljesen hülye vagy."

-"Ez karrier?"

-"Ezzel sem fogsz semmire menni, mint a mostani infós szakmáddal" (Itt már a falat kapartam majdnem, hisz beigazolódott, amiről beszéltem nekik 1 éven keresztül)

-"Ebből nem fogsz megélni." (Pedig meglepődne, hogy mennyien járnak személyi edzésre egy szó szerint 10x5 méteres konditerembe, ahová járok, és ez csak a személyi edzés része..)

-"Amióta edzel, csak ez van a fejedben már, semmi mással nem tudsz törődni."

Pedig, lenne hozzá affinitásom, 3 éve tanulmányokat olvasok, minden érdekel, ami étrendtervezéssel kapcsolatos..

Olyan szinten elvették tőle a kedvem, hogy az valami hihetetlen.. Ettől függetlenül nem érdekel, jelentkezek Egyetemre, és most már csak azért is dietetikára.

Folyt. lent: