Miért érzem azt, hogy mindenki utál? (beszélgetés)

Egy keserű emberhez természetes hogy senki nem vonzódik, mindenki elkerüli.

A vidám emberekhez viszont mindenki vonzódik, mert a jókedv ragadós. :)

Neked valószínű és jó ha "csak" vélt sérelmeid vannak és nem valami komoly depresszió.

Elég baj az, hogy fiatal felnőtt létedre ilyen komoly lelki gondjaid vannak.

Szerintem is rászorulsz szakember segítségére.

Mert nem mosolyogsz. Kezdj el mosolyogni, minenkire!

Mosolyogj a Világra, s az visszamosolyog Rád.

orvos, pszichiater;

az energiavampirokat, necces helyzeteket kerulni;

nem konnyu menet, maceras, de helyre fogsz jonni, de neked is akarnod kell;

Szerintem is beteg a lelked, ezért érzed ezt, feltétlenül fordulj orvosoz.

(Egyébként én nem utállak, ha ez segít.)

eloszor szeresd onmagadat;

ne koncentralj a negativumokra;

vedd eszre, süt a nap!

Mert beteg vagy,agyilag,azért.

Nem voltam még így.

Tényleg orvoshoz kéne fordulnod!

Miért érzem azt, hogy mindenki utál a családomból vagy akár az utcáról? Bárkiről ezt gondolom :/

Gyerekkorom óta zárkózott vagyok, sosem tudtam a szüleim előtt sem megnyílni és felszabadult lenni. Gyakran piszkáltak, bántottak szavakkal, pedig egy szorgalmas gyerek voltam jó eredményekkel és a házimunkában is igyekeztem segíteni. Nem buliztam szét magam, csak néha néha jártam el és a megbeszélt időpomtra mindig hazaértem. Jah és soha nem ittam :) a bulikon nálam csak a víz vagy a kóla jöhetett szóba :)

Szóval gyakran piszkálódtak, emiatt olyan szorongásaim lettek, hogy azt képzelem mindenki utál. Ebbe a mindenkibe tényleg mindenki beletartozik. Akár a legkedvesebb munkatársam is, akár valaki a buszról aki nem ismer, vagy a családtagjaim, és akár ti is, vagx az utcán sétáló emberek.

Gyakran álmodom anyukámról is, hogy bánt, leginkább azóta, hogy elköltöztem. A költözésnél is az utálatot éreztem sajnos a büszkesége helyett. Nem büszke volt, hanem tiltani akart, haragudott, bünbaknak, hálátlannak nézett. Sosem tudtam vele jókat beszélni.

Most amikor néha hazajárok nem azt érzem, hogy a régi otthonomban a legszűkebb családomban felszabadulhatok, hanem mintha idegeneknél lennék egyszerűen szorongok. Mindez "otthon" történik velük, és borzasztó.

Még ha azt is mondja anyu, hogy nem haragszik semmiért, ez akkor is belém ivódott, mert minden egyes nap amíg otthon laktam, ezt a szorongást, utálatot éreztem, és ez kihat a mindennapjaimra és a viselkedésemre.

Hogyan lehetne ezen segíteni? Más is van így?

22N