Miért él vissza egy pasi azzal, ha túlságosan szeretik? (megromló kapcsolat) (beszélgetés)

Úristen! most éppen ezt élem át én is..... :S

vagy nem tudom, valahol nekem ez jön le.

Mégcsak ismerkedünk......

De én máris odavagyok Érte, azt mondja hogy Ő is így érez, de az biztos hogy csak én vagyok az, aki mindig a kedvében akar járni, mindig csak én kedveskedek valami kis aprósággal, gesztussal.

Ő meg nem győzi megköszönni, mindig azt mondja hogy jajj én mennyire aranyos vagyok, hogy én egy nagyon jó embner vagyok, stb...nameghogy imád. :O

Szia!

Nem olvastam végig a fórumot, szóval csak a kérdésre válaszolnék.

Amit én az élettől megtanultam:

A harmónia. Egy kapcsolatban akkor van harmónia, ha kiegyenlítődik az adok-kapok. Vagyis amikor eltolódik valamerre erősebben, ott megromlik a harmónia.

Nem kell senkit túlságosan szeretni. Ez egyfajta áldozatszerep. Szeresd természetesen, ne pedig önző módon.

Jól szemlélteti ezt Müllert P. Jóskönyvének eltávolítás jósjele. Senki nem a mi birtokunk, és ezt el kell fogadnunk. (Egyéb spirituális fejtegetésbe most nem akarok belemenni)

Az egészséges szeretet az, ami nem von kérdőre, és nem akar birtokolni, nincsenek elvárásai sem.

Ha visszaél a szereteteddel, talán nem is vagy értékes számára. Ha pedig valaki menni akar, hagyni kell... akkor nem vele volt dolgod, de neked is meg van a társad a nagyvilágban.

Egy Buddha idézettel zárnám a soraimat:

“Valójában semmit sem birtokolsz, csak őrzöl egy darabig. S ha képtelen vagy tovább adni azokat, akkor azok birtokolnak téged. Bármi legyen is a kincsed, úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál. Mert ha megszorítod eltűnik. Ha kisajátítod, tönkreteszed. Tartsd szabadon és örökre a tiéd marad.”

Ha veszítettél már el valakit, tudod, hogy a vesztés pillanatában szeretted a legjobban és a legigazabban. Amikor szembesültél azzal, hogy „nincs”. Amikor a sors letépi rólunk azt, akit szeretünk, s ott maradunk kifosztva, egyedül – a hiányban döbbenünk rá, mennyire szerettük. Utólag. És jönnek az emlékek: a közönyös hétköznapok, a szürke reggelek, a fáradt fölkelések, a rosszkedvű morgások, veszekedések, összezördülések, a kellemetlen esték, amikor nem történt semmi, csak ültetek egymás mellett, üresen – a hiány fájdalmas érzésével visszanézve villámfényben látod meg a múltadat, s azt kiáltod:

- Milyen hülye voltam! Nem láttam, milyen kincset szórok szét minden percben és órában!... Bár akkor tudtam volna, amit most tudok: hogy ajándék volt vele az élet! Bár visszatérhetne, akár csak egyetlen percre is! Másképp szólnék hozzá? Másképp látnám, másképp ölelném… És elmondanám neki azt, hogy… Mit is?... Amit nem lehet elmondani.

Igen! Sajnos sokan viszont nem mernek lépni, és akár életük végéig boldogtalanságban élnek. Én nagyon büszke vagyok magamra, hogy megtettem! És az 5 nap alatt már sok jó dolog történt velem!:)

Sőőt megtettem másfél éve és új életet építettem fel a semmiből! Azt se bántam meg. Most épp az a fiú áll mellettem, akitől másfél éve elszakadtam és hihetetlen jó barát lett! Megérte, pedig életemben nem sírtam ennyit 18 hónap alatt....

Ezt semmiképpen sem dicsekedésképp írtam, csak nekem mások példái szoktak erőt adni.

Amúgy Csernus:A nő könyve döbbentett rá engem még sok dologra...

Az ember igazi természetét,érzéseit a tettei mutatják.

A szavak,azok csak szavak.

MAximálisan egyetértek az előttem szólóval!

Én mindig azt mondom, hogy amíg van szerelem mindkét oldalról, addig érdmes küzdeni. Ha már nincs valamelyik fél részéről, felesleges időbefektetés. Lesz még aki viszont szeret,még ha most nem is nagyon hiszed!:) Épp most próbálom hinni én is...

A te részedről..tehát tisztában vagy avval,hogy csak te vagy szerelmes.

Lényegtelen ki szeret kit egy oldalról,akkor is lépni kell.

Ha igazán szeretsz,nem mutogatsz bizonyítékokat,szavakat a szeretetedre.

A ragaszkodás ,nem szerelem,szeretet.

Pusztán indok a ragaszkodásodra:))

Ez csupán döntés kérdése.

Dagonyázok,vagy nem dagonyázok?

Ez itt a kérdés?:)))))

Figyi, ilyenkor két út van. Vagy erős leszel és elküldöd, vagy sosem leszel boldog. Legalábbis addig nem, míg vele vagy. Csak úgy nem fog megváltozni az, aki érzi az erelyét a másik fölött. Ezt valaki már jól leírta.

Szerintem mindenkinek joga van ahhoz, hogy nagyon szeressék...

az a rossz te lány-és jó ha felkészülsz-h a nagy szívedet jól széttapossa,aztán egyszercsak szépen lelép.. te meg ott fogsz állni,h pedig te szeretted és mindent megbocsájtottál.. és tudod,épp ez a baj! ne bocsáss meg ha csúnyán bánik veled! állj a sarkadra,legyél vele kemény,lepd meg azzal,h megmutatod neki,h veled nem packázhat örökké! mond meg neki,h betelt a pohár,menjen a fenébe!

na ekkor fogod meglátni igazán h mit érez irántad. addig nem leszel más mint egy rongybaba akit rángat.

ne hagyd magad,egy férfi sem ér ennyit!!!

Nem tudom, hogy ismered-e a Titkot, de nekem az nagyon sokat segített. A lényeg az, hogy meg kell próbálni minden apró dolognak örülni, és megtanulni boldognak lenni egyedül. Ez nem azt jelenti, hogy egyedül kell élni, hanem el kell hinni, hogy nem kell ahhoz egy másik ember, h valaki boldog legyen! Vele max megosztod a boldogságodat. Mikor én ezt megvalósítottam, el tudtam engedni az illetőt. 10 napig bírta amúgy nélkülem! OTt rontottam el, hogy (korán) visszaengedtem.

HA igazán szeret, TÉNYLEG vissza fog jönni, akkor is, ha párszor még elküldöd. Ha nem, legalább továbblépsz és egyszercsak jön valaki, aki nagyon fog szeretni! :)

Mert s***fej!

Az én párom is ilyen. Ha látja rajtam, hogy éppen odáig vagyok érte, akkor köcsög, és élvezkedik, hogy ki van szolgálva! De ha hideg, közömbös vagyok vele, és le sz..om, akkor teper ezerrel.

Szerintem lehet olyan, hogy a fiú téged szeret, mégis mással van. Én esetemben a lelkiismeret-furdalás tartja a lány mellett (iszonyat lelki terrort nyomat a lány::)) és gyanítom a gyávaság is, mert túl sok a közös vagyon, nehéz lenne az osztozkodás, plusz a család is megfenyegette.Ő már egy éve azon agyal, hogy mit tegyen, ide-oda-amoda költözik és sajnos kicsit beleőrült.

Szerintem max fél évet szabad egy ilyen fiúra várni, utána meg kell próbálni továbblépni. Attól, hogy ő nem vállalja a boldogságot, neked nem kell rámenned!

Vagy tényleg nem szeret eléggé....akkor szintén nem éri meg a dolog.

Tudom, hogy marhanehéz, de az igazi boldogságot csak az tudja igazán értékelni, aki nagyon mélyről indul. :)