Mennyire jelenthet problémát ismerkedésnél, párkapcsolat kialakításnál egy nőnek az, hogy már jó ideje munkanélküli? (beszélgetős fórum)

Amíg a gyerekek kicsik, én se nevezném annak, de ha már mindegyik gyerek tini, azoknak már nem kell annyira a felügyelet.

Sokan a "gyerek mögé bújnak", ők az ürügy miért nem dolgoznak, ez már elég nevetséges ha mindegyik gyerek iskolás. Más munka mellett látja el a gyerekeket és a háztartást. De mondjuk ezt már egy másik fórumban leírtam.

Akinek eleg a haziasszony-feleseg-anya pozicio, am legyen. így is keves munkahely van :(

Nem sirom vissza azokat az eveket, amikor latastol-mikulasig kellett dolgoznom a haztartas-csalad mellett.

Szerintem önmagában a munkanélküliség nem feltétlen gond, de a szándék hiánya nekem kizáró ok lenne férfinál, és nőnél is.

Ha viszont megismerek valakit, és látom h. keres, az már rendben.

Pontosan ezért írtam azt, amit írtam, vagyis a részmunkaidős alternatívára gondolok, ami sajnos nem túl elterjedt.

Egyébként ami a válásokat illeti: régen messze nem volt ennyi, mint most, és ez szerintem egyébként részben talán annak is tudható be, hogy a nő otthon maradt, és kizárólag a hagyományos szerepét töltötte be. Amikor (nagyon) régi filmeket nézek, mindenhol engedelmes, szerény, szelíd, visszafogott nőket látok. Manapság is van persze ilyen is, de egyre több olyan családot látok, ahol nem a férfi, hanem a nő tölti be az irányító szerepét. Míg azoknál a családoknál, ahol a nő háztartásbeli, például egy vendégfogadás alkalmával mindig a férfi (a házigazda) az irányító a beszélgetésben, nem pedig a nő.

Régen, amikor a nők még otthon maradtak, ez együtt járt azzal, hogy ők voltak alárendelt szerepben, és ennek következtében sokmindent eltűrtek a férfinak (akár még a megcsalást is), illetve konfliktus esetén a végén többnyire ők engedtek. Nem mondom, hogy jó volt ez az alárendeltség, de akkoriban messze nem volt ennyi válás, mint manapság.

Na ez az!! Ezért vagyok én is kétségbeesve, hogy nem jön össze egyelőre a munka.

Egyszerűen nem érzem magam és a gyerekeimet biztonságban így.

Csak lesek, hogy egyes anyukák milyen jól elvannak évek óta otthon, úgy hogy nem is akarnak dolgozni!!

Csak élősködnek a férjük fizujából. Ezért érzem magam is szarul, hogy eltart a férjem. Nem jó ez így. Ha a kisebbik gyerekem lenne vagy 13 éves, elmennék 2 műszakba is dolgozni, de egyelőre ezt nem tehetem, pedig ilyen munka akadna.

Egyetlen egy segítségem van, az anyukám, de az ő állapotában sose lehet tudni mire számítsunk, bár most tünetmentes, de rá nem építhetek.

Szóval a mai világban nem jó ötlet az hogy csak az egyik fél dolgozik, mert bármi jöhet: csődbe mehet a vállalkozás, baleset érheti a férjet (vagy még rosszabb) stb...

Azt meg hiába mondja a feleség majd ha valami történik akkor keres majd munkát..na persze, főleg, ha 45-50 éves koráig otthon csücsül, biztos kapkodni fognak érte....:/

Az én önbecsülésemnek kell,hogy dolgozzak.Szükségem van élményekre,impulzusokra,visszajelzésekre az intellektuális képességeimről,na és arra is hogy a saját kozmetikumaimra,ruháimra én keressem meg a pénzt.Ha lazán eltartana a férjem,akkor is keresnék valami pár órás munkát,akár jótékony,önkéntes (tehát fizetés nélküli)munkát is.

Szerintem a barátnőd pasija önző,a nő kiszolgáltatott szerepben van és ha borul ez a kapcsolat ott áll majd nulla szakmai tapasztalattal...esélye sem lesz állást találni,egy újabb kapcsolatba kényszerül majd bele ahol eltartja valaki.Örülnünk kell hogy ma a nők önállóan,egyedül eltartják magukat és nem kényszerülnek bele iszonyú kapcsolatokba csak azért hogy ne haljanak éhen.

Ezt szerintem is embere válogatja. Ezenkívül én különbséget teszek gyerek előtti és utáni állapotok között. Ha egy nő a férfi gyerekeit, vagy a férfivel közösnek tekintett gyerekeit neveli, akkor szerintem teljesen rendben van, h. ha megtehetik otthon marad.

De gyerek előtt szerintem az eltartottság akaratlanul is egy alá-fölé rendelt viszonyt alakít ki. Én például nem tudnék ilyen kapcsolatban élni, elvenné az önbizalmamat.

Ugyanakkor meg szerintem régen amit leírtál egy teljesen normális felállás volt. Akárhogy is, én megértem a barátnődet.

Az a véleményem, hogy ha a nők még úgy is vannak "kódolva", hogy a családi tűzhely melegét őrizzék, ez hosszú távon nem elégít ki egy nőt.

A környezetemben van egy példa, a barátnőm, 50 éves, kb. a házassága elején dolgozott 4 évet, aztán "csak úgy" otthon maradt (mert a férj messze átlagon felül jól keres, otthon legyen rendben minden, stb...stb..)

Most pedig folyton azon nyavajog, hogy a férje tiszteli, nem néz fel rá, stb. Illetve nem értékeli azt, ami otthon van, vagyis hát nem mondogatja neki, hogy milyen jó, hogy ilyen szép rend van, meleg kaja van, stb...

Szóval, nagyon frusztrált a nő, és van egy bazi nagy kisebbségi érzése, ami szerintem évtizedek alatt alakult ki benne a kb. 20 éves otthonlét alatt. (Arról nem beszélve, hogy otthon mindent ő csinál, házimunkát sem osztják meg, ő a férje árnyéka, aki körülugrálja a pasit).

Férfija válogatja... Van aki szereti a kitartott partnert, és van olyan, aki egyenlő partnerként tekint a nőjére, és ezért úgy van vele, hogy inkább dolgozzon.

Én tuti nem tudnék otthon ülni 24 órában, és várni, hogy legyen valami dolgom... Haszontalannak érezném magam, ami rányomná bélyegét a kapcsolatomra is...

A kérdésem a következő, hogy kicsit pontosítsak: amennyiben nektek, férfiaknak bőven elég lenne a keresetetek ahhoz, hogy eltartsatok egy családot, zavarna-e titeket az, hogy a feleségetek munkanélküli, viszont rendben tartja a nagy családi házatokat, minden nap meleg étellel, sőt, sokszor saját készítésű süteménnyel vár haza, a karjaiban megpihenhettek a napi fáradalmak után, és napközben is bármikor lehet rá számítani, ha van egy sürgően elintézendő ügy, amit ti nem tudnátok megoldani, hiszen egész nap dolgoztok?

A kérdést a barátnőm miatt tettem fel. A barátnőm még egyetemista korában megismerkedett egy akkor már teljesen kiforrott egzisztenciával rendelkező, nála közel 10 évvel idősebb férfival. Már ismerkedésük elején érezték azt, hogy teljesen egy hullámhosszon vannak. Egymásba szerettek, és most már az esküvőt tervezik. A barátnőm sajnos a diplomaosztója óta nem talál munkát, pedig, főleg a kezdeti időszakban rengeteg helyre behívták interjúra, de aztán vagy nem reagáltak neki semmit (holott ígérték, hogy szólni fognak), vagy pedig visszaszóltak neki a szokásos szöveggel, hogy sajnos nem őt választották, vagy pedig az állást már betöltötték. Azóta is kitartóan próbálkozik, bár másfél év kihagyás után érthető módon már kisebb a lelkesedése. Az egyetemen kimagasló eredményeket ért el, most viszont valahogy sehol nem őt választják.

A vőlegénye azt mondta neki, hogy nem kell aggódnia, ha nem talál semmit, mert az ő keresete bőven elég. És ez így is van. A vőlegény már nem pályakezdő, és jócskán előre is lépett a ranglétrán a munkahelyén. Ha a barátnőm elkezdene dolgozni, kb. harmadát (vagy még annyit sem) keresne, mint a vőlegénye.

Azt is hozzá kell tennem, hogy a vőlegénynek sajnos rossz tapasztalatai vannak azzal kapcsolatban, ha egy nő dolgozik. Amikor még kicsi volt, a szüleinek soha nem volt ideje rá, hiszen reggeltől estig dolgozott mindkettő, és a fáradtság miatt sok volt a szülők között a konfliktus. Később megismerkedett két lánnyal. Az egyik vezetői pozícióban dolgozott, aminek következtében túlságosan is irányító típussá vált, ráadásul egy idő után a sok munka az egészsége rovására ment. A másik lány pedig mindig a munkahelyein szerzett magának újabb és újabb szeretőket. Tehát a sok rossz tapasztalat következtében félti a barátnőmet a munkahelyek igen nagy többségétől, illetve egy olyan munkahelyet tudna elképzelni neki, ami családbarát.

Amint látjátok, ennek a férfinak egyáltalán nem jelent problémát az, hogy a barátnőm munkanélküli, sőt, legbelül mindig is egy olyan nőre vágyott, aki tiszta házzal, meleg étellel várja őt haza. Ráadásul a keresete is bőven elegendő. A barátnőm persze továbbra is keresgél állás után, de sikertelenül.