Menhelyből szeretnék felnőtt cicát magamhoz venni. Van esély rá, hogy megszokik nálunk? (tudásbázis kérdés)

Szia! Jaj, dehogy is gondoltam, hogy félrevezettél, ne is gondolj ilyet:))

És köszönöm, hogy kiírtad pár hozzászólásnak a számát, elolvasom majd, meg vissza is olvasom a fórumot apránként, ahogy időm lesz.

Tudod, ezt nem akartam bő lére ereszteni, de nekünk 8 év alatt a hatodik cicánk, ami eltűnt.

Az úgy volt, hogy 8 éve hoztunk a házhoz egy fekete kis kandúrt, 8 heteset. Ivartalanítás, oltás, stb. A lányom ágyában aludt, a család kedvence volt. Aztán 1,5 éves korában eltűnt, köddé vált. Sírás-rívás, aztán egy hónap múlva lett egy másik 8 hetes kis fekete cinyó. Ugyanúgy oltás, állatorvos. Hat hónapig volt velünk. Egyszer a kis buta 8 hónaposan átment a szomszédba, és ott két kutya sarokba szorította, esélye sem volt.

Megint gyász, aztán a szomszéd megsajnált (bár nem volt ő hibás egyáltalán), megígérte, hogy ismerőstől szerez fekete kiskandúrt. Egy hónapig kellett rá várni, közben én az utcán találtam egy kidobott cirmos kislány cicát, 5 hetes volt. Közben megérkezett az ígért cica is, így két cicánk volt. Szerették egymást, hamar összeszoktak, nagy élmény volt két cica a háznál. Aztán 9 hónaposan az egyik eltűnt, és utána három hónapra a másik is:((

Újabb kölyökcicánk lett, 3 hónapos fiú. Doki, ivartalanítás, stb. 9 hónaposan a főúton kint (mi mellékutcában lakunk, második ház) látta a férjem reggel elütve.

És akkor lett ez a mostani cicánk. Apróhirdetésben kínálta egy lányzó, elhoztuk.

És szorítottunk, izgultunk, mert az előző cicák közül a 1,5 éves kor volt a rekord. Megérte a 1,5 évet, a kettőt, a hármat, a négyet.

Ezért is fáj annyira, mi már mondtuk is, hogy talán most, végre, megmarad, nem tűnik el a kedvencünk. Még a férjem humorizált, hogy a cica lesz a koszorúslány, ő adja férjhez a lányunkat majd.

Hát ezért van az, hogy lányom és én már nem vagyunk képesek újabb kiskölyökkel kezdeni. Mert amit már átéltünk, az több a soknál, lelkileg.

Most ez a 4 év már olyan bizakodásra adott okot, pont a férjem mondta, hogy valszeg meg kell a cinyóknak érni egy kort, és azután már nem éri baj őket, mert már van eszük, és vigyáznak magukra. De nem jött be.

Minden cicánkkal igényesen bántunk (állatorvos, stb), mindegyik kinti-benti volt, család kedvence, minden rezdülésüket ismertük, de ez utóbbi nőtt legjobban a szívünkhöz.

És ami még érdekes, hogy a szomszéd kutyán és az autós elütésen kívül a többi úgy tűnt el, hogy semmi támpontunk nincs, köddé váltak:((

Bejártunk az utcákat, a férjem felforgatta a sufnit, a padlást, hátha ott nyalogatja a sebeit.

Az állatorvosunk is csodálkozik, azt mondja, nem igaz, hogy ilyen szerencsétlenek vagyunk a cicákkal.

Én is sokat agyalok, hogy mi érhette, kutya bánthatta, bazáródott valahova, megmérgezték, nem is gondolok bele. Lányom sírdogál, neki sem volt mindegy, 8-16 éves koráig a 6. cicát veszíti el:(

Ezért (is) szeretnénk felnőtt cicát, nincs lelki erőnk egy kicsivel újra kezdeni az egészet. Egy nagy cicával pedig jót is tennénk, ha menhelyből elhoznánk, és szeretnénk nagyon őt.

Köszönöm a tanácsaidat az ideszoktatás terén.

Azért is szeretnénk úgy, hogy vége legyen a tanévnek, mert akkor a lányom vele tud lenni sokat.

Bocs, hogy ilyen bő lére eresztettem, és nagyon szépen köszi a segítségedet!

Kedves Purple, bocsáss meg, azért gondoltam, mert mikor nekem gondom volt, viszonylag hamar jöttek rá ötletek, és én is időnként benéztem. Gondoltam, esetleg hamarabb v több választ kapsz. Nem akartalak félrevezetni, most gondoltam, 'engesztelésképp' átnézem és ha találok Neked illő hsz-t, megírom. Nem teljesen, de a 275,283, 345,358,486, 489, 490 vmennyire befogadott cicáról szól. Ha van egy kis időd, és átolvasgatod a hsz-okat, látod, h sajnos milyen sokunknak tűnik el cicája, és mennyire nehéz feldolgozni. Tudom, sajnos már sokszor jártunk mi is így. És ami legalább ilyen rossz, h látom a gyerekemen, mennyire szenved ő is. És a bizonytalanság, h hol van, mi lehet vele. A lányom is ilyenkor járja a környéket, szomszédokat (titokban én is,de közben mondogatom neki, h biztos jó helyen, van, biztos vkinek megtetszett, bár a mi fájdalmunkon ez nemigen enyhít) Mindig azt hisszük, lehet, h vhol bajban van, és várja, h segítsünk rajta és mi nem megyünk. És ez a tehetetlenség nagyon rossz. Hidd el, meg fog szokni. Írtam már, nekünk minden macskánk befogadott macska. Kicsit más tészta, de mikor Édesanyám meghalt, pár hétig még ott hagytuk a cicáját, jártunk oda etetni és mindig várt bennünket a kerítésen ülve. Aztán elhoztuk ide, egy pár napig nem engedtük ki, aztán úgy sétáltunk az utcán, h először kis területet sétáltunk be majd bejöttünk,és mindig távolabb mentünk vele. Nem szaladgált el. Aztán már kiengedtük egyedül. Szerintem amig bent tartjátok, sokat legyetek vele, símogassátok - bár lehet, h idő kell neki mig közel enged Benneteket magához. És lehet, h eléritek, h a kezetekben tartva is lehet vele sétálni, és akkor úgy kezdjétek el. Volt egy cicánk, aki itt született a környéken, de a gazdája elköltözött és itthagyta. Eljött hozzánk, milyen indíttatásból, nem tudjuk, mert előtte ebben a lakásunkban még sose volt macska, tehát nem érezhetett szagot. Pár hét után lett egy gennyes góc a fején, elvittük kerékpárral kb 4 km-re a dokihoz. Ott kiugrott a kezünkből, annyira megijedt, és elszaladt. A kicsi fiam ordított, azt e tudtam merre induljak, őt vigasztaljam v a macskát keressem az idegen környezetben. Szombat reggel volt. Hazajöttünk, itthon a lányom csatlakozott az ordító fiamhoz. Kedden délután a macska itt ült a kertünkben. Ezzel azt akarom mondani, h ha ott lesz nálatok, és esetleg egy séta alkalmával mégis elszökik, vissza tud találni.

Nagyon tiszteletreméltó, h menhelyről hoztok cicát. Ott is fognak tudni tanácsot adni. Majd írj, h alakul a sorsotok vele

Tejespite, azt hittem, pörgősebb a "cicás gazdik" fórum.

Azért figyelem persze továbbra is, hátha ír valaki.

Azt mondják a cicák a helyhez kötődnek, nem a gazdihoz.

A lányomék tavaly augusztusban költöztek új városba és vitték a cicát is. Azelőtt ment utána, mint egy kutyus, ha hívta azonnal előjött, de az új lakást nem tudta megszokni. Karmolt, nem fogadott szót, végül menhelyre kellett adni, mert már támadott is.

Szóval én kétkedő vagyok.:)

Sajnálom nagyon, hogy Te is így jártál:(

A mienk ivartalanított volt, 4 éves, lány. Szeretett tekeregni, szó se róla, igencsak bejárta a környéket, annak ellenére, hogy itthon mindene megvolt, nagyon kalandvágyó cica volt.

Egyszer az ötödik szomszédban volt, egyszer a paplanos ágyunkban, imádtuk...

Nagyon-nagyon köszönöm, Lányok, a kedvességeteket. Az az igazság, hogy most is bőgök még:(

Szabályosan fáj, tényleg fáj fizikailag a szívem, hogy elveszítettük. És arra gondolok, hogy mi érhette vajon, hogy szenvedett-e:(

És a másik, hogy a lányom szíve majd megszakad, és őt is sajnálom, hogy el kellett veszítenie a szeretett kis állatkáját, társát.

Tejespite, köszönöm, felmegyek holnap a cicás gazdik fórumra. Most megyek, lefekszem, aztán jól kibőgöm még magam.

persze, a a macskák nagyon alkalmazkodóak.

szeretgetni kell, foglalkozni vele sokat az első időkben és nem lesz semmi gond.

Sziasztok!

Eltűnt a négy éves cicánk, nyoma veszett. Nagy űrt hagyott maga után. Gondoltuk, hogy menhelyből vennénk ki cicát, olyan 1-2 év közötti korút. Felnőtt cica meg tudja vajon szokni az új helyet? A mi cicánk bent is lehetett, kint is lehetett, családi ház, kerttel. Szerintetek van esély, hogy egy új jövevény megszokjon és megszeressen itt lenni?