Megfelelési kényszer és társai (beszélgetés)

Kitünö cikket írtál.

Ha belenézel a tükörbe egy megkeseredett embert látsz.

Na ezt látják a többiek is.Nem felemelnek hanem eltaposnak.

Értékes ember vagy!!!

Ne hagyd,hogy a hülyék céltáblája légy!

A gyerek kérdés?Ismerem! 30 évesen szültem először.Keményen visszavágni!Közben mosolyogni.

Biztos találsz a végzettségednek megfelelő munkát de roncsként kerülj oda.

Sziasztok!

Nem jöttem fel azóta, hogy beküldtem a moderátoroknak a cikket, most látom, hogy megjelent. Köszönöm a válaszokat rettenetesen sokat segítettetek.

kicsit elkanyarodtunk itt a vége felé.. de annyit szeretnék hozzáfűzni, hogy én is rohadtul pesszimista vagyok egyébként.. viszont szerintem egy elkeseredett ember alá nem a lovat kellene adnotok itt, hogy igen... hát ez borzasztó a világ ilyen és úgyis megdöglesz... bíztatni kellene, hogy merjen változtatni a sorsán..

és akkor mi van ha senki nem a tanult szakmájában tudott elhelyezkedni? biztosan nem véletlenül van úgy.. és majd eljön az ideje hogy abban legyen..

én sem a szakmámban vagyok.. az első munkahelyem, amit utáltam, amiről írtam... munka-szempontból szuper volt.. de olyan szaremberek dolgoztak ott, hogy nem lehetett elviselni..

akkor kérdem én: miért is ne kanyarodhatna le az ember egy ilyen útról? miért is ne választhatna akár teljesen mást, miért is ne próbálhatna szerencsét? lehet hogy abban lesz nagyon ögyes és jó, főleg ha ilyen megfelelni vágyó emberről van szó...

én rendezvényszervezőnek tanultam, abszolút humán beállítottságú vagyok.. az idegenforgalomban, a turizmusban akartam elhelyezkedni... sikerült.. az lettem, amiről álmodtam.. és mire mentem vele?

megtudtam hogy az ÉLET ilyen, hogy vannak szemét rohadékok, hogy senkiben nem lehet bízni...

ez kellett nekem? nem..

akkor miért is ne válthattam volna IT-ra, amihez soha semmi közöm nem volt? amitől még "féltem" is egy kicsit mert soha nem értettem?... miért is ne hagyhattam volna ott csapot-papot..?

azért vagyok most itt, hogy ezt is megtanuljam, hogy ennyivel is több legyek.. hogy majd ezt is felhasználjam valamire az életben.

miért kellene álmokat kergetni? "márpedig én rendezvényszervező vagyok".. igen, de most ezt sodorta elém az élet és ebből fogom kihozni a legtöbbet.

nem kell görcsösen ragaszkodni ahhoz, amit tanultál, mert bármi újat is megtanulhatsz és annyival is több leszel.

te is rettentő fiatal vagy még.. ne tegye tönkre az életedet egy rossz munkahely. ne menj gyomorgörccsel dolgozni, NE KESEREDJ MEG!!!!

minden mást is tönkre fog ez tenni az életedben.. nem éri meg!!!!

és nem kell elfogadnod, hogy ez így rendjén van..

az iszappal kapcsolatban, ha nem haragszotok... azt szeretném mondani, hogy szerintem rettenetes hogy ez történt.. és nagyon szomorú vagyok, ha arra gondolok mennyi mindent veszítettek el ezek az emberek..:((((

de zolcsika84-nek abban igazat kell adnom, hogy minden relatív.. gondoljatok az árvízkárosultakra.. nekik is eljött a világvége.. de msot biztos örülnek, hogy legalább nem iszap volt......

Attól, hogy megbecsülöm amim van, az elégedettségem mellett törekszem, hogy még jobb legyen a sorsom, még nem feltétlenül fogom tudni megúszni a mások hibája által nekem okozott tragédiát!

Nem hinném, hogy az iszap csupa elégedetlen ember otthonát, életét tette tönkre.

"a lelkes ember élvezi azt ami megadatott neki": kíváncsi lennék, milyen lelkesen ugrándoznál az iszappal 2 méter magasan beborított házadban, ahol az életed munkája vált semmivé, és hogyan tapsikolnál örömödben: milyen jó, az életem megmaradt!

Talán... Én ezt nem figyeltem. És igazából nem is hiszek abban, hogy ilyen okok miatt következnének be a katasztrófák, bár az igaz, hogy akik át- és túlélték látványos leckét kapnak, valamint esélyt, hogy észhez térjenek. :)

Szerintem semmilyen rezgésű ember nem lehet elég éber és figyelmes, hogy követni tudja a világ eseményeit. Ha nyitva van az ember szeme, akkor nagyn sok érdekeset láthat, úgy érzem.

Az ilyen katasztrófák megfigyelésem szerint a nagyon elégedetlen, alacsony rezgésű emberek között következnek be. Mivel nem tudnak együtt haladni a "változással" ilyen drasztikus, kozmikus tréfában lesz részük. Ekkor kitágul a jelen és észreveszik azt hogy "mit" veszítettek el. Ráadásul annyi tapasztalot nyertek, hogy önmaguk túléték.(Már aki túlélte...)

Innentől magukra maradnak, magukra figyelnek, összefognak embertársaikkal és tovább haladnak a kényelmetlen, de hasznos fejlődés rögös útján.

“Panaszkodtam, hogy nincs cipőm, amíg nem találkoztam olyannal, akinek nincs lába.”

/perzsa közmondás/

Ha a jó dolgokat észreveszi az ember, máris nem olyan szörnyű az élet. :)

A vörösiszapon egyébként már nagyon meg sem lepődtem. Minden napra jut valami katasztrófa. De a változás már csak így megy. Ilyenkor jön rá az ember, hogy mennyire fontos, hogy önmaga maradjon. :)

Egy emelkedettebb tudatállapotban rájövünk hogy az öröm bennünk létezik, és ezt az örömöt hála kiséri. Hála azért a gondviselésért, amit az élet tár elénk. Az egoista ember folyton követelőző az élettel szemben, míg a lelkes ember élvezi azt ami megadatott neki.

Ezért örülj hogy van mit enned, van hova lehajtanod a fejed.

Egyik pillanatban még panaszkodsz, másik pillanatban pedig nyakon boríthat a vörösiszap.

Az embernek nem is szabad megelégednie semmivel. Mindig többet és többet akarjon önmagától. Ez így van.

Én is érzem, hogy kevesebb a bevétel és több a kiadás manapság, mégsem érzem úgy, hogy attól, ha nem telik úgy mindenre, mint régebben, szar az élet és a világ. Ez ilyen. A rossz is beletartozik a rendes kerékvágásba, ahogy a jó. És ha valaki azt mondja, hogy nincsen olyan már, hogy jó, akkor vagy hazudik, vagy vak.

Az igazságtalanság nem mindig rossz. ;)

Nekem akkor ijedtek be egy kicsit a főnökeim, amikor komoly betegségeim lettek, és emiatt kényszerültem hosszabb ideig tp-re, és több orvos, majd az üzemorvos is leírta, hogy nem megfelelőek a munkakörülmények... attól fogva kisebb lett a terhelés - sajnos a betegségeimmel együtt kell élnem (pedig 30 sem vagyok) - de a hangnem még megalázóbb (vagyis semmire se vagy képes).

Ugrálni nem lehet vidéken, gyakorlatilag nulla a meghirdetett munkalehetőségek száma.

Én sem tudtam sokáig elhelyezkedni azon a területen, amire volt képesítésem. Egy idő után már csak azért küldtem pályázatokat a munkahelyem mellett, mert megígértem anyumnak. Sikerrel jártam.

Ne add fel! Keress másik munkahelyet, mert az egészséged nagy kincs! Vigyázz rá!

Pályakezdőként ez van. Úgy vannak vele, hogy még fiatal vagy, most húzzál Te.

Ha munkahelyet váltasz, lehet, hogy a körülmények jobbak lesznek, de az emberek viselkedése általában ugyanaz.

Én is hasonló szituban voltam, nekem még azt is megjegyezte a főnököm, hogy miért nem adok jobban magamra, miért nem járok nőiesebb ruhában dolgozni. (Télen, vonattal, órákat állva a hideg peronon, -15 fokban, bakancsban, nyakik beöltözve, Ő meg magas sarkúban kitipeg a meleg autóból.)

Majd munkahelyet váltva, napi 12-14 órát dolgozva évekig, igaz legalább megfizették. Itt viszont én voltam a gyermektelen, így nekem kellett ott maradnom a főnök mellett, később "csak rád számíthatok" dumával mindent én csináltam helyette, a többieknél én lettem a nyalógép... Ördögi kör volt. Most babázok itthon, és azon vagyok, hogy ne kelljen visszamennem dolgozni.

Kitartás! Egy kis szerencse, pár év, esetleg külföld...

Addig meg összeszorítani a fogat, és bevenni a lesz*m tablettát. Szemléletet mindenképp kell váltani, különben nem bírod...

Előre szólok, kérlek ne haragudj meg, ha erősen fogalmazom meg a véleményemet.

Az előttem szólóknak is nagyon sok mindenben igazuk van, és Téged is megértelek, de én egy másik oldalt is szeretnék megvilágítani.

Az élet kegyetlensége mellett két gondolat vetődött fel bennem nagyon erősen: nem szabad mártírnak lenni! És most úgy érzem (minden bántás és rosszindulat nélkül!), hogy Te ebben a szerepben rekedtél! A másik pedig, hogy azt használják ki a legjobban, akit lehet!

A választás a Tiéd: vagy hagyod magad továbbra is hülyének, levegőnek, senkinek, lábtörlőnek nézni, tovább sajnálod magad és előbb-utóbb kiégsz, elfásulsz, majd megbetegszel, vagy kilépsz ebből a helyzetből nagyon gyorsan.

Itt nem fog már változni semmi, Téged beskatulyáztak ebbe a szerepbe, és ha lesz is majd gyereked, ugyanígy fognak bánni veled. Keress másikat, nem mindenhol ilyenek az emberek! És általánosítani majd akkor lehet, ha sehol máshol nincs ennél jobb tapasztalatod.

Kicsit olyan ez is, mint egy rossz első házasság.

Sok sikert a változtatáshoz!

Nagyon jól összefoglaltad a kórképet, és GerDa142 véleményével is egyetértek.

Annak idején ugyanezt másképp éltem át, mert akkor még „teljes foglalkoztatottság” volt, és „közveszélyes munkakerülés”ért (KMK) lecsukták azt, akiről kiderült, hogy x hónapja nem jár dolgozni.

Ezzel együtt az utolsó diákévem nyarán jól bepánikoltam: Úristen! Ezentúl lesz egy évben huszonvalahány nap szabadságom, mi lesz velem? Elrohantam Krakkóba, Varsóba, Prágába, és az egészet megfejeltem egy 3 hetes, bolgár tengerparti nyaralással. (Az utazásokhoz szükséges pénzt magam teremtettem elő.)

Az is igaz, hogy fiatal vagy ahhoz, hogy az egészséged kockára tedd, mert naponta stresszelsz! Válts! De nem feltétlenül munkahelyet - mert nem tudhatod, nem lépsz-e csöbörből vödörbe -, hanem magatartást!

Ne akarj mindenkinek megfelelni, mert az úgyis lehetetlen. MAGADNAK felelj meg (az is épp elég nagy feladat), és akkor a többi rendben lesz.

Tudod mi lett az én megfelelési kényszeremből? Szépen kirúgtak, majdnem 9év után, koholt vádakkal.

Alig bírtam összekaparni magam utána, még most is egy űr van bennem.

Még egyszer nem akarok majd megfelelni, csak dolgozni.