Mai fiatalok (beszélgetés)

Persze nem azt mondom, hogy a fejlődés baromság lenne. Azt sem mondom, hogy mindenben csak a szülők vagy az oktatás a hibás. De, amikor már egyes országokban (pl. USA) eljutnak odáig, hogy az írástanítást megszüntetnék, akkor ott én, mint fiatal (20. életévét nem rég betöltött) nagyon nagy problémát látok. Az oktatás még mindig nincs igazán felkészülve a digitalizációra és az internet világára sem. Ezáltal a szülők is kicsit tehetetlenek. Vagyis nem! Továbbra is kimerem jelenteni azt, hogyha egy szülő szót akar érteni a gyerekével vagy gyermekeivel, akkor igenis a minimálisra csökkenti azt a lehetőséget, hogy idegen helyen (pl. étterem, tömegközlekedés) nem azzal köti le gyermekét, hogy odaadja neki az okos telefonját, vagy engedi elővenni a gyereknek a saját eszközét, hanem beszélget vele.

Ha alapvetően nézem arról is tehet a szülő, hogyha a gyerek nem tud uralkodni akaratosságán egy boltba, étteremben, buszon (egyéb tömegközlekedési járműveken).

Szerintem is haladni kell, csak ésszel! ;)

A technikai fejlődés elkerülhetetlen és alapvetően hasznos, de nem mindegy mivé lesz tőle az ember, hogyan használja. A szakócát is lehetett rosszul használni az őskorban! :)))

Szerintem meg haladni kell a korral.

Ha anno így gondolkodtak volna, még mindig barlangban élnénk...

Tetszik amit írtál és nagyon fontos téma!

Legjobb időszak gyereknek lenni a 60-as évektől a 90-es évekig volt a legjobb szerintem Magyarországon, de szülőnek is!

Ránk szabadították az okos kütyüket, a zsebben hordható számítógépet, a közösségi oldalakt és nincsenek szabályozva, nem kaptak a szülők "használati utasítást" hozzá és elszabadult a "fertő".

A rendszer a hibás és részben a szülők, de semmiképp nem a gyerekek!!!

Őket beszippantotta a technika és a lehetőségek tárháza. Hogyan is tehetnének róla? A szülők tudnák kordában tartani ezt bizonyos korig, de nagyon nehéz!

A rendszernek tiltania kéne bizonyos kor alatt azt, hogy kütyüt kapjon a kezébe a gyermek.

Egy hülye százat csinál?

1 osztály: Pistike megkapja az okos telefonját. A gyerekek közül páran elkezdik a szülőt nyaggatni, hogy ők is szeretnének egyet. 1-2 szülő ennek hatására vesz a gyerekének telefont. Aztán már 3-an vannak, így egyre több gyerek nyaggatja a szüleit és egyre erőteljesebben, aztán ez így megy addig, míg végül azok a szülők is vesznek telefont a gyereküknek, akiknek esze ágában sem volt (helyesen!!!).

És akkor még nem beszéltünk a fizikai ártalmakról.

Most már ott tartunk, ha valaki (mint én) szót emel a kütyük ellen, letámadják vagy hülyének, őskövületnek nézik, mert mindenki kezd "zombivá válni".

:(

Nagyon szépen köszönöm az építő kritikádat. Nagyon sok mindenbe belementél, amibe én nem mentem bele.

Édesanyámék hatan vannak testvérek. Négy idősebb és egy fiatalabb testvére van. Anyám és a legidősebb testvére között 16 év a korkülönbség. Az is érdekes, hogy nagybátyámnak már 18 éves korában volt gyereke, míg édesanyám 22 éves volt, amikor születtem. Az unokabátyám 17 évesen lett édesapa (bár az messze nem tervezett volt persze). Én pedig úgy vagyok vele, hogy először legyen meg a diplomám, legyen stabil munkám (ez utóbbi elvileg megvan - legalábbis úgy tűnik), legyen független és stabil vagy legalább annak tűnő háztartásom és utána jöhetnek a gyerekek. A vőlegényemmel min. két gyereket szeretnénk. Alapvetően persze min. 1-1 fiú és lány lenne jó, de a legfontosabb, hogy egészséges legyen.

Kicsit részben átfutottam a jelenre. De, hogyha hozzáteszem, hogy szüleim között hat év a korkülönbség és apámék nyolcan voltak testvérek (egyik bátyja 21 évesen, váratlanul elhunyt). A legidősebb testvére vagyis a nővére és közötte 13, míg a legfiatalabb, vagyis az öccse között 11 év a korkülönbség. Az egyik bátyát szinte nem is ismerhette, hiszen 5 éves volt, amikor elköltözött otthonról és 9 éves, amikor elhunyt. De a nagy család a rokonságban nem szokatlan.

Ha úgy gondoljuk végig, hogy az unokabátyámmal vagy unokanővéremmel elvben nagyjából egy korosztálynak kellene legyünk, de nálunk az is előfordul, hogy az unokatestvérem és közöttem is több évtized a korkülönbség.

Nagyon sok mindenbe sajnos nem úgy mentem bele, ahogy kellett volna. Nem úgy mentem bele, ahogy bizony kellett volna.

„Miben jobb, miben rosszabb mint az elmúlt évszázadban volt?” Csupán annyival jobb, hogy több a kényelmünket szolgáló gép, kütyü – az utóbbinak a helytelen használata miatt jószerivel több a kára, mint a haszna. Ha már a háborúkat soroltad, kár volt kihagynod a covidot, mert a miatta kialakult helyzet felér egy háborúval. Csak most nem lehet pincébe menekülni a vírus elől, a gazdasági hatásai pedig hasonlóan olyan pusztítók, mint a bombáknak.

„Mennyire lehet egyes korokat összehasonlítani? Nagyjából semennyire. Sokszor egyetlen évszázadot sem.” Össze lehet hasonlítani, de csak megfelelő tudással, elemző képességgel rendelkező szakemberek vállalkozzanak erre!

„Ezzel szemben mit is jelent manapság fiatalnak lenni?” Ebben a bekezdésben elképesztően sok marhaságot és közhelyet hordtál össze. Toronymagasan vezet a „ledegradál”, ami félműveltségre vall.

„Mindenben az idősebb korosztály hibás? Mindenben a fiatalok hibásak?” Ebben a bekezdésben egyetlen épkézláb kijelentésed van: „elgondolkodtató, hogy melyik oldal mit is gondol erről”. A többi szintén közhely, illetve néhány személyes példa kiragadása, felsorolása, ami önmagában semmit nem árul el abból, hogy összességében mi is a helyzet a "Mai fiatalok"-kal, viszont támadási felületet teremtett személyeskedő kommentek írására.

Fuss neki a témának úgy 20 év múlva! Akkor valószínűleg sokkal értelmesebb cikket fogsz írni.

"Mennyire lehet egyes korokat összehasonlítani?

Nagyjából semennyire. Sokszor egyetlen évszázadot sem."

Ezzel tudok egyetérteni.

Az idő kerekét, a tudományok fejlődését nem lehet megállítani. Ezen idők alatt pedig a generációk is változnak. A szülők is úgy gondolkodnak(-tak), hogy a gyerek vigye többre, mint ők.

A II. vh. előtt azért (is) született sok gyermek egy családban, mert kellett a dolgos kéz a gazdaságba. Az elsőszülöttek többnyire már gyermekkorukban inkább dolgoztak, mint iskolába jártak. Kisebb testvéreiknek már egy szakma megszerzése volt a cél. A következő generációnál már nem az általános elvégzése vagy egy szakma, hanem az érettségi volt kitűzve célul. Aztán jött az, hogyha jó munkát szeretnél, min. egy diploma kell.

Sokan elfelejtik, hogy ezeket a célokat, a tudást, a szakmát a szüleiknek, az előző generációnak köszönhetik.

Hogy melyik szülő mennyi időt szán a gyermeke nevelésére (és nem csak ellátja)?

Ezt döntse el mindenki maga! Nem ítélkezhetünk.

Az a véleményem, hogy mindenkinek arra van ideje amit fontosnak tart a saját preferenciája szerint.

Mi négyen vagyunk egy feszekaljbol, és tök más a temperamentumunk. A kicsi tesómnak más volt a nevelés sok mindenben, de egyébként azért vagyunk mások főleg, mert másnak szulettunk.

Az előző már nem is tudom, hányadik hónapja, nincs nap, hogy ne lenne új dolgozó nálunk a cégnél, vagy probanapos. És ismerem a fél várost, akik sajnálják, hogy elmegyek a melohelyemrol, mert baromi jó szervezés vagyok, meg amikor lent vagyok a pultban, kisebb a fejetlenség, mint az új 'vezetokkel".

Szóval csak tudok bánni az emberekkel. És az első dolog az, hogy nem itelkezek. Pedig én aztán láttam már cudar dolgokat az előző 15 évben.

Honnan tudod, hogy máskor mit csinálnak? Amikor otthon maguknak főznek, meg takarítják el a kupit, akkor nincs flortoles, és igazán egymással beszélgetés. Ezért vannak "gyerekbarát" helyek, ahol jatszosarok van az étteremben.

A volt férjem dolgozott gyerekbarát spa-hitelben, ahol volt a 'silent dome", ahová 12 even alul nem mehettek be a gyerekek.

Csak nem mindenhol elérhető, vagy nem mindenkinek kifizethető ez.

Csak ezt te nem látod át.

Igen az az optimális amit leírtál.Mégjobb ha erre is törekedsz,,,,,aztán jönnek a hétköznapok és a valóság,,,aami nem rossz ,,vagy elítélendő ,csak épp más (néha nagyon) mint amit most elképzelsz.

Bár ezt most nem fogod belátni,,igy ennyi:)

Szülői bosszú.... Hm.

Majd ha lesz egy pubertáskorúd, majd nyiss egy fórumot légyszíves.

Persze minden előfordulhat. De az un. szülői bosszúra ugyanúgy a nyilvánosság előtt (pl. étterembe) kell sor kerüljön és nem otthon leülni vele megbeszélni?

Mi sem voltunk angyalok az öcsémmel. Bár sok mindent nem is mertünk megtenni a szüleinkkel szembe pl. utcán, étterembe vagy vendégségbe.

Tudom, hogy a gyerekek és a szülők is sok mindent másképp látnak a világból.

Azt viszont tudom, hogy én inkább a szüleim példáját akarom követni. Ők mindig találtak időt, módot és lehetőséget arra, hogy tudjunk közösen kirándulni, tudjunk beszélgetni, el merjük mondani egymásnak a gondunkat-bajunkat. Ráadásul mindezt úgy érték el, hogy ez közöttük sem okozott súrlódást.

Éppen nagybátyámék a legrosszabb ellenpélda erre. A "nagynéném" (anyu sógornője) elbeszélget a gyerekkel, amikor otthon van, segít nekik tanulni, elhordja edzésre. Meghúzza a határokat, hogy mit lehet és mit nem. Tudják, hogyha azt túllépik, akkor büntetést kapnak. Őt tisztelik is a gyerekek. A nagybátyám (anyu öccse) ennek szöges ellentéte. Ugyan elhordja edzésre őket és haza is viszi, de otthon se a tanulásba nem segít nekik, se nem beszélget velük, mindent megtehetnek. Amivel vissza is élnek. Nem is tisztelik.

Ez a probléma!

Igen, biztos van ilyen is, de te egy kalap alá veszel mindenkit.

Nekem is van olyan, hogy elmegyek ide vagy oda a családdal, de a gyerekkel az alatt a fél óra alatt nem tárgyalok . Te azt látod, hogy szaranya . Azt nem hogy előtte csúnyán belegázolt valamivel a lelkembe, vagy csúnyán beszélt velem és épp időt adok neki gondolkodni.

Nem. Egyből ítélkezel .

Látod...na ez itt a lényeg.

Nem benne vagy!

A sportolást ugyan díjazták, de az persze nem mentesített bennünket az otthoni dolgok elvégzése alól. A szobánk rendbe tartása, a kert takarítása, hogyha az ősök dolgoztak. Bizony mindketten megtanultunk főzni, hogyha szükséges, akkor ezzel is tudjunk segíteni a szüleinknek. Emellett jött a versenysport mindkettőnknek. Ahogy kitértem rá, hogy én nem azért hagytam abba, mert nem volt időm rá, hanem azért, mert volt egy célom, amit szerettem volna elérni, amihez egy másikat fel kellett adjak. A testvéremnél pedig sajnos a COVID okozta egészségkárosodás vezetett odáig, hogy le kellett mondjon a sportról.

Kisgyerekként minket is rengeteg helyre elvittek a szüleink, nagyszüleink, keresztszüleink. Sőt! Az iskolával is rengeteg helyen voltunk.

Látni és belelátni hatalmas különbség!

Ítélkezni a legkönnyebb!

Azt nem mondtam, hogy nem sportolok semmit. Csak a versenyszerű sportot hagytam abba. Napi 3-4 km futás megvan.

Vagyis mivel hétfőn - éppen futás közben - eltörtem a bokám, így egy ideig SAJNOS ez nem lesz.

Aha, persze!

Imádom mikor olyan osztja az észt aki csak a metrón lát gyereket...