Maci, a szemem fénye

Már nem is emlékszem, hogy hogyan veszítettem el előző gazdim... 2009. február 3-án gyanútlanul bementem egy iskola udvarára, hátha sikerül gazdit találnom. Nagyon sokan voltak ott, mindenki simogatott, de se nem adtak enni, se nem vittek haza magukkal.

Egyszer kijött egy lány, odaültem a lábához, és könyörögve néztem Rá, hogy segítsen rajtam. Enni adott, és mindenkit megkérdezett, nem-e tudja, hogy kié vagyok és hogy kerültem oda, majd mivel nem járt sikerrel keresett valakit, aki hazavisz. Sok ember akart, de mivel megtudták a későbbi gazdimtól, hogy sérves vagyok és műteni kell, már senkinek sem kellettem...majdnem senkinek...

A lány eldöntötte, hogy hazavisz. A tanára sajnos nem engedte, hogy bevigyen, ezért a wc-ben kellett maradnom. (Azért, hogy el ne üssenek - nagy a fogalom arrafelé.) Először sírdogáltam, de aztán lefeküdtem az ajtóban és vártam, hogy valaki jöjjön hozzám. A gazdinak akkor még két órája volt, de szünetben kivitt, pisilhettem, kakilhattam, mozoghattam.

Mikor vége lettek az óráknak, beletett a bicajkosarába, és úgy vitt haza. Hát a családja, a szülei nem örültek nekem - sőt!!! (Akkor már volt 1 kutyájuk (a Bogár) meg 5 cicájuk.) Keresték a régi gazdim, aki nem került elő.

A gazdi észrevette, hogy köldöksérvem van, talán ezért is tettek ki. Hamarosan meg is műtöttek, mert sajnos emiatt szobatiszta sem tudtam lenni, mindig bepisiltem, hiába szóltam. (A műtét után azonnal sikerült:))

A cicákkal is hamar megbarátkoztam, a kutyussal, Bogárral egy kölcsönös szagolgatás után már játszottunk. Azóta is elválaszthatatlanok vagyunk...

Hiába mondják, hogy én már nagyfiú vagyok, ugyanolyan, vagy talán rosszabb vagyok, mint kiskoromban. Felásom a kertet, szétrágok mindent, amit találok.

Megkaptam az összes oltásom, féregtelenítve, ivartalanítva, chippelve is lettem.

Már megnőttem, bár én még mindig azt hiszem, hogy ölbe való kutyus vagyok...

Elmondhatom, hogy nagyon jó helyem lett, kinti-benti kutyus vagyok, és nagyon, de nagyon szeretnek engem (meg a többieket).