Létezik igazi kisértés? (beszélgetés)

Szerintem nagyon jól csináltad!

Valszeg a párod is ennyire tetszett az elején, csak ha valakit nem tudsz megkapni, az eléggé felnagyítja az érzéseket. Ha összejöttök a másikkal, valszeg ellaposodott volna vele a dolog és az még valószínűbb, hogy nem tudnál rá így felnézni, mint most a párodra.

okosan tetted, hogy nem tettél semmit egy viszony kialakulásáért sem. megtapasztaltad a gyötrő kísértést, de rájöttél magadtól: nem éri meg!

ez van. mindent a szemnek :D tudod, hűséget fogadtál , nem vakságot (e fogadalomhoz nem kell esküvő és nagyközönség, magában mindenki letudja ezt, mert ez egy párkapcsolat egyik alapköve kell h legyen)

Azt mondják, amíg nem tudod mit akarsz, addig nem is kaphatod meg. De mi van, ha megkapd és nem eléggé gondoltad ki?

Évek óta éltem a párommal párkapcsolatban, első perctől helyesnek láttam őt, bár volt ideálom soha nem kergettem egy férfi típust.

Tudtam mekkora szerencsém van vele, helyesebb, mint én, okosabb mint én és szeret engem, kész főnyeremény.

Ennek ellenére persze köztünk is voltak viták, mint minden párkapcsolatban, de szerettük egymást.

Bár olyan iskolában tanultam, ahol több a fiú mint a lány, soha nem tűnt fel senki.

Egyik nap új lakó költözött a szintünkre, pont velünk szembe. Amikor megláttam olyan volt mint egy villámcsapás, egy az egyben az ideálom.

Nem volt helyesebb, mint a párom, inkább csak más. Kinézetre egyszerűen tökéletes volt.

Igyekeztem elkerülni, de szinte lehetetlen volt, pokoli meleg nyár és az ajtók mindenhol nyitva, így volt nála is, nálunk is. Emellett ezek félszuterén lakások, ahol volt egy kis terasz, ide járt ki mindenki dohányozni, illetve én tanulni, mert pont államvizsga előtt álltam. Ha kijött nem tudtam tőle tanulni, általában bemenekültem a szobába, főleg, ha póló nélkül jött ki. Előfordult, hogy ültem a szobában és meghallottam a hangját, egyszerűen csalogatott ki, összeszorult a gyomrom, és fel-alá járkáltam, olyan volt, mintha a diétám közepén elém tettek volna egy tábla csokit. Végül leültem és feltettem egy fejhallgatót üvöltő zenével, hogy ne halljam. Éjszaka ott volt az álmaimban, ilyenkor szégyenkezve és bűntudattal ébredtem. Néha beszélgettünk, tudtam, hogy nincs barátnője (nem igazán értettem miért), soha nem tett célzást arra, hogy lehetne köztünk valami, de éreztem, ha kezdeményeznék nem utasítana vissza, legalább is egy éjszakára biztosan, így minden felelősség rajtam volt.

Lassan úgy éreztem megőrülök, már arra is gondoltam, hogy megkérem a páromat, hogy költözzünk el az albérletből, de szerettünk itt élni.

Sokszor amikor tanultam, hallottam, ahogy másokkal beszélget, tudtam, hogy a párom százszor jobb ember, és nem volt számomra kérdés, hogy szeretem-e a páromat, bármit megtettem volna ért.

Egyik alkalommal, amikor csalogatott a hangja, úgy döntöttem nem állok ellen és kimegyek, azon kaptam magam, hogy a szokásos otthoni ruhámat félredobva keresgélek a szekrényben, valami csini darab után. Rettentően elszégyeneltem magam, leültem a szekrényem elé és csak ültem ott vagy egy órát, tudtam, hogy le kell zárnom ezt magamban, vagy elveszek. Átgondoltam mi a fontos nekem. Nem tudom mi történt, de sikerült megértetnem magammal, mi számít. Eltűnt az álmaimból.

Nem egész két hétre rá elköltözött, olyan hirtelen ahogy jött, nem láttam, nem is hallottam. Hatalmas megkönnyebbülést érzetem. Azóta sem hiányzik, tudom, ha valaha lefeküdtem volna vele, most nagyon bánnám. És azt is tudom, ha egyedül lettem volna, akkor sem lett volna jövője a kettőnk közti kapcsolatnak, illetve amint lefeküdtem volna vele, megtört volna a varázs.

A párommal azóta is együtt vagyunk és nagyon szeretjük egymást, a súrlódások ellenére is. Ma is bármit megtennék érte.

Ez volt életem egyik leggyötrelmesebb nyara, de örülök, hogy így alakult. Azt hiszem ez volt az én próbám.

Ha úgy teszik ördögi kísértés:)