Leküzdeni a "lehetetlent", avagy szoptatni bármi áron

Kislányom időre, de kis súllyal született, megérett méhlepény miatt. A kórház bababarát volt, ettől függetlenül én ebből semmit nem érzékeltem. Senki sem segített a mellre helyezésben, nem láttak el hasznos tanácsokkal. Hozzá kell tenni, hogy előtte már egy hónapig a kórházban feküdtem, így a szülés utánra elég kevés lelkierőm maradt, idegileg már a mélyponton voltam.

A kórházban a támogató légkör teljes hiányát tapasztaltam. Megnézték a mellemet, és közölték: ezzel egy kis súlyú, besárgult gyereket nem lehet szoptatni. A melleim igen nagyok, és laposak a mellbimbóim. A kislányom azonban rácáfolt a riogatásokra. Erőtlenül, bágyadtan a sárgaságtól, de küzdött, és szopizott órákon keresztül bimbóvédő segítségével, igaz 10-20 ml-ket, viszont ezektől is gyönyörűen hízott, amire nem találtak magyarázatot, de szerencsére pótlást nem kapott, csak az én lefejt tejemet kispohárból. Persze idegesített, más babái miért szopiznak 50-60 ml-ket, az enyém miért 20 ml-ket? Csak később jöttem rá, annyit eszik a baba, amennyi az igénye, illetve minél nagyobb súlyú a baba, annál erősebb, és többet is tud szívni. De az akkori szerencsétlenségemre olyan szobába kerültem, ahol szinte csak négy kilóhoz közeli babák voltak. Hat nap, plusz az előtte való patológiás tartózkodásom után végre hazakerültünk a pokolból.

Meglepő dolgokat tapasztaltam. Az előtejem kb. 3 (!) hétig megvolt, addig egyszerre max. 20-30 ml-ket evett a kislányom, másfél óra szopi - másfél óra pihenő, és kezdődött az egész előröl. Nagyon kemény volt, nekem közben folyamatosan epegörcseim voltak, ugyanis a várandósság alatt epeköveim alakultak ki. A kislányom három hetes korában mondhatni életmentő epeműtéten estem át, teljesen be volt gyulladva az epehólyagom addigra, pár nap híján a hasnyálmirigyemre is ráment volna. Szerencsére a műtét után egy nappal már otthon voltam, és minden fájdalomcsillapítás nélkül végigcsináltam az egészet, hogy a tejcsit minél hamarabb kaphassa. Volt lefejt anyatejem, így azalatt a két nap alatt, míg a kórházban voltam azt kapta - a két nagyi vigyázott rá -, igaz cumisüvegből, de mivel pici volt és még nem elég eszes, és rövid ideig állt fent ez az állapot, nem szokott hozzá, csak az első két nap volt nehéz, mire rájött, újra küzdenie kell az ételért. Igazi cumizavar nem alakult ki Nála.

Az epeműtét előtt és után is folyton ettem, ittam, hogy legyen tejem (sajnos én hízok szoptatás alatt) – így bár megműtöttek, ennek ellenére most is rengeteg problémám van, de ezek mellékesek, mert a szoptatás az első.

Előtej. Kb. a harmadik hétre átváltott zsíros anyatejre. Olvastam, hogy koraszülött babáknál tapasztaltak ilyet, amennyi lemaradása volt a babának, kb. annyi ideig produkált a női test kolosztrumot. Az én kislányom az utolsó három hétben már semmit nem fejlődött a pocakomban, a testem így kárpótolta Őt, amiért nagyon hálás vagyok. Kb. 3,2 kg-os súlynál sikerült eldobni egyik napról a másikra a bimbóvédőt! Igaz előtte is minden nap, amikor aktív volt, és úgy szopizott megpróbáltam anélkül is cicire tenni, de nagyon ritkán sikerült. Elérve tehát ezt a súlyt, már volt olyan erős, hogy vákuumot tudjon képezni, és kiszívni a mellbimbóimat, illetve a bimbóudvarból is nagyobb felületet bevenni a szájába. Valahogy ekkor indult be igazán a tejtermelésem, és az Ő hízása is, ekkor már több mint egy hónapos volt. Le is csökkent drasztikusan a bő egy órás szoptatási időtartam kb. fél órára, és ez folyamatosan csak csökkent, mára már 8-12 perc között tartunk.

További érdekes tapasztalataim is voltak. Mivel minden egyes szopit mértem, és a két mell között is rátettem a mérlegre a kislányomat, így rájöttem az egyik (nagyobbik) mellemben sokkal kevesebb a tej, mint a másikban. Így nálam pl. megdőlt az a módszer, hogy váltott mellből szoptassak, mert az egyikben olyannyira kevés volt/van (már jó ideje nem mérek, csak napi, heti szinten), hogy azzal bizony két órát nem bírt volna ki. Én mondjuk ettől függetlenül is, hogy minél több ingert kapjanak a melleim mindkét mellből szoptattam egy-egy alkalommal, esténként pedig volt mikor négyszer-ötször is váltottam a két mell között, hogy elegendő legyen a tejcsi. Hiszen estére mindenkinek kevesebb, ezért szoktak bepánikolni az anyukák, és tápszert adni a babáknak, pedig egy hosszabb szoptatás, a mellek cserélgetése elegendő lehet. Emellett fejtem-fejtem és fejtem állandóan. Van mikor még most is, pedig hét hónapos a kislányom.

Fejés. A gép fejőgépek a nagy mellemből szinte semmit nem képesek kifejni, így megtanultam magamtól, a netről kézzel fejni, ez sokat segített.

És tovább folytatom a “nehézségek” sorolását. Az én kislányom a babák kisebbik táborát erősíti, azokét, akik jóval kevesebbet szopiznak, esznek az “elvártnál”, és azt is hektikusan. Voltak olyan napok, mikor alig-alig szopizott, a melleim összeestek, alig győztem enni-inni (szénhidrát, szoptatósteák, homeopátia, inka kávé, szoptatós sör), és fejni, hogy fenntartsam a tejtermelést. Most már rutinom van ebben, mert a mai napig eljátsszuk ezt, mára már tudom, hogy visszaszaporodik a tejcsi, csak szopnia kell. De az elején jó pár kemény órát jelentett ez nekem, és sokat is sírtam, pánikoltam emiatt, de tápszerhez soha nem nyúltam volna, mert ha volt egy napja, akkor miért ne lenne továbbra is elég tejcsi?

Most hét hónaposan is, ha igen ki van éhezve sem szopizik 120 ml-nél egyszerre többet. Meglepő, de így is szépen gyarapszik, a 3-3,2 kilóval született kisbabák elvárt súlygyarapodását hozza hónapok óta, és pár hét múlva megháromszorozza a súlyát. És hogyan jöttem rá, hogy ennyi elég a kisbabámnak? Egyértelműen szájzárat kap, elfordul a cicitől, és nem is lehet erőltetni, mert elkezd sírni. Ő olyan baba, akit figyelmeztetni kell: itt van az evési idő, jól el lenne hosszú órákig is evés nélkül, viszont, amint meglátja a cicit és a szopipárnát, egyből kiadja a cicihívó hangját, és tátog a szájával. Össze kellett szokni. Ezen evés előnye, hogy soha nem bukott és nem volt hasfájós, viszont gyötrelmes, hogy biztos elég-e neki? Miért eszik a többi gyerek kétszer-háromszor ennyit? Talán valami baja van? Nehéz volt ezt feldolgozni. És most a hozzátáplálás kezdetén egyéb ételeket is ilyen lassan, megfontoltan, közben minden mást megnézve eszeget, és ebből is persze kisebb mennyiségeket, mint az elvárt.

Szoptatáskor felmerülő további kihívás: a kislányom érdeklődése. A kislányom figyelme a környezete iránt kb. két hónaposan már elég komoly volt. Onnantól csak sötét szobában, egy idő után már kendő alatt tudtam csak Őt szoptatni, mert szopi alatt is folyton nézelődött, forgolódott. Jószerivel este, éjjel, reggel evett normálisan. Ez sajnos most is fennáll. Mondhatjátok, mert nem éhes. Nincs így. A múltkor az epeműtétem miatt vissza kellett menni Debrecenbe kontrollra. Hajnal ötkor szopizott, az autóban nem volt hajlandó, így délre értünk vissza Miskolcra, akkor szopott újra, közben néhány korty vizet ivott, és az egyik ciciből volt hajlandó szopni talán három percet. Szomját oltotta és kész. Az érdeklődését alátámasztja, hogy hét hónaposan már mászik, pakol mindent le a polcokról amit elér, mindent megfigyel (szálló lepkéket pl.), minden iránt érdeklődik. Ő ilyen, és nagyon örülök annak, hogy ilyen.

Olyannyira kielégíti a szopizás, hogy csak pár hete fogadja el a gyümölcsöket, egy kis zöldséget, eddig hiába is próbálkoztam, egy-két kanál után szájzárat kapott, vagy öklendezett. Most, hogy nagyobb lett a mászás miatti energiaszükséglete, kezdi elfogadni az egyéb táplálékokat is, de ettől függetlenül továbbra is legalább hatszor szopizik egy nap.

Mi a “siker” titka szerintem?

- végtelen nagy kitartás, soha fel nem adni

- a baba akarása a szopásra, vagyis ne legyen lusta, igenis küzdjön ő is

- a támogató légkör

Külön szeretnék köszönetet mondani az Édesanyámnak, aki éjjel-nappal, amikor már nem volt személyesen is velem, akkor telefonon keresztül támogatott, és bármikor felhívhattam, képes volt megnyugtatni, lelket önteni belém, ne adjam fel. Rengetegszer megtettem volna, ha Ő nem áll mellettem. Ő volt az én személyes szoptatási tanácsadóm, saját bevallása szerint is, az internet segítségével olyan információkhoz jutott, amelyek birtokában, mikor engem szoptatott, teljesen máshogy csinált volna sok mindent (hozzátáplálás későbbi kezdése, nem időre való szoptatás, stb.).

Külön köszönet a Férjemnek, Anyósomnak, Édesapámnak, akik megteremtették azt a nyugodt légkört, amihez a kezdetekben nagy szükség van, hogy ne kelljen a főzéssel, takarítással, semmivel törődni, minél többet lehessen pihenni, összebújva a kisbabával, ami szintén nagyon jó tejtermelést serkentő!

- pihenés, enni-inni minél többet

- nyugodtság, stresszmentesség (ezzel azért a mai napig küzdök, mindig van valami aggódnivaló egy baba mellett)

Azért szerettem volna leírni a történetemet, mert vannak benne az átlagtól eltérő, speciális momentumok, és talán segítséget ad kis súllyal vagy koraszülött babák anyukáinak, de remélem mindenki másnak is, akik szeretnének szoptatni.

Nekem különösen fontos, hogy szoptassam a kislányomat, mert kis súllyal született, így egyfajta kárpótlás ez számára, és nekem nagy lelki megkönnyebbülés.

A szoptatás személyes véleményem szerint, az egyik legnehezebb dolog volt az életemben, és nagy-nagy köszönettel tartozom ezért az Úrnak, hogy anyatejjel táplálhattam és táplálhatom Dorottyát, az Úr ajándékát.