Legszebb karácsonyod (beszélgetés)

Nekem jó pár évvel ezelőttről van egy kis "történetem".

Akkor még főiskolás voltam, és karácsonyra utaztam haza a családomhoz.

Buszpályaudvar, odakint metsző hideg, a váróteremben viszont tömeg – és meleg. Leülök. Kell egy keveset még várni a bsuzom indulásáig. Figyelem az embereket körülöttem. Sok a kisgyerek. Közvetlenül mellettem egy szutykos kislány és egy még szutykosabb kisfiú játszik néhány kővel az asztalon. Valami csomagolópapír is van náluk, azzal is játszanak. Nagyjából egyidősek lehetnek, Nagyszoknyás, kendős anyuka, hangosan horkoló apuka. Romák.

Elnézem őket egy darabig. Kedves jelenet. Mert cserfesek, játékosak, gondtalannak tűnnek. Gyerekek. Aztán hirtelen támad egy ötletem. Van nálam két szaloncukor!

Fogom, és odaadom nekik. Nagy, sötét szemükkel értetlenül néznek rám. Mintha nem értenék. Anyuka kedvesen megköszöni nekem. Egymásra mosolygunk. A gyerekek még mindig értetlenül bámulják a színes papírba csomagolt szaloncukrot. Aztán beveszik a kövek közé játéknak! Játszanak vele!

Forgatják, csörgetik-zörgetik a papírját. Tologatják a kövek között a kis asztalon. Először azt hiszem, te jó ég, "szedtevedte-teremtette" gyerekek, ezek nem becsülik meg az ÉN ajándékomat, és inkább játszanak vele?!

A következő gondolatom enyhébb. Megnyugtatom magam: hát nem éhesek, és kész. És mivel itt a karácsony, már biztosan herótuk van a csokitól, szaloncukortól.

Aztán a kislány megtalálja a szaloncukor nyitját, kibontotta! A kis darabka édesség az asztalon hever. Mindkét gyerek rámered, aztán rám, aztán az anyjukra, felváltva. Nekem már a torkomat szorongatja a sírás... Ezek még életükben nem láttak szaloncukrot!

- Megeheted - szólok oda a kisfiúnak. Edd meg! Finom.

De csak néz rám. A nagy, sötét szemeivel. Én meg már legszívesebben ordítanám neki: Edd már meg, finom!

Lassan a kisfiú is kibontja az ő szaloncukrát. Nézegeti, forgatja.

Bőghetnékem van.

Az anyuka most már odahajol hozzájuk, és biztatóan szól nekik:

- Megehetitek.

És a két kisgyerek nem mohón, hanem istenkém!, óvatosan, élvezettel belekóstol élete első szaloncukrába!

Elfordulok, mert nem bírom tovább. Potyognak a könnyeim.

Gyermekkori az enyém is.Épitkeztünk és a növéremmel kaptunk egy külön manzárt részt már ez is nagy dolog volt nekünk és ugy döntöttek a szüleim legyen a szobánkba a fa én a délelött folyamán felmentem valamiért és ott ült a fa alatt 2plüss majom piros kiskabátba és sapkába és én elkeztem kiabálni a tesomnak ,hogy jöjjön mert itt van két majom!!Volt még más ajándék de ez annyira szuper volt!A majom még mindig megvan!!

Boldog Békés Ünnepeket Mindenkinek!!!!!

Szia! Én még gyerekkoromból emlékszem egyre, ami mai napig megmaradt bennem... Egyszer egy boltban megláttam egy plüss pandamaci figurát, ami a kicsi pandamacit fogta. Nagyon tetszett, de mivel anyagilag sosem álltunk túl jól, így anya azt mondta, tegyem vissza. Pedig nagyon szerettem volna... Aztán eljött a karácsony, és megláttam a fa alatt a vágyott pandamackót!!!! Utólag mesélte el anya, hogy még akkor, amikor nézegettem és visszaraktam a polcra, ő visszament valamilyen ürüggyel, és eldugta egészen hátra, hogy el ne vigye más. Másnap bement a boltba és megvette!! A maci mai napig megvan, és nem is tudom, mennyi ideig aludtam vele!

Kellemes Ünnepeket Mindenkinek!

Van egy olyan fórum,ahol a rossz emlékeket gyűjtik. Szerintem optimistább és pozitívabb dolog, ha a jókat írjuk meg. Sokkal szívet melengetőbb.

Szóval osszuk meg egymással a legszebb karácsonyi emlékeinket!

Boldog karácsonyt Mindenkinek!