Küzdelmes babavárás egy igazi túlélővel

Nem sokáig élvezhettem a boldog babavárást: 7 hetesen erősen vérezni kezdtem, nem sok reményem volt, de élt a kis Drágám. A diagnózis: haematóma (vérömleny). Ismerős volt, előző terhességem is így indult, de akkor elmúlt szépen. Következő kontrollon nagyon reménykedtem, hogy kisebb lett a haematóma, de a doki azt közölte velem, hogy napokon belül beindul a vetélés, mert a haematóma nőtt, valószínűleg elnyomja a babát, mert a baba mérete túl kicsi. Szörnyű volt, akkor itt a vége, próbáltam hozzászokni a gondolathoz, pedig úgy szerettem volna ezt a babát. Bementünk a kórházba és ott egy sokkal nagyobb, korának megfelelő embriót láttak az UH-n. Akkor újra elkezdtem bizakodni. Utána még a 9. és 12. héten is volt komolyabb vérzésem, de akkor már úgy éreztem ettől nem lesz baja, főleg hogy a 10. héttől már jelezte is hogy él és virul, mert akkortól éreztem a mocorgását! Hihetetlen volt hogy ilyen korán lehetséges.

Mindent megtettem, hogy a lehető legtöbbet pihenjek, feküdjek, mégsem kerülhettük el a sorsunkat. Terhesség eleje óta ki se mozdultam otthonról, nyár volt, elmentünk hát nyaralni 24 hetesen. Készültem már rá nagyon, tudtam, hogy sokat tudok majd pihenni, mert jönnek a nagyszülők is a gyerekekre vigyázni. Volt már egy 4 és egy 1,5 éves gyerkőcöm. Úgy éreztük, hogy egy harmadikkal lesz teljes a család.

És ott a nyaraláson elkezdett folydogálni a magzatvizem, bementünk a közeli kórházba, ahol nem mondták biztosra, hogy a magzatvíz folyik, de lényegesen kevesebbet láttak az UH-n. Utána bekerültem a Honvéd Kórház szülőszobájára, ahol szintén nem mutatta ki a teszt a magzatvizet. Bizakodtam, azért akkor hátha mégsem az, de akkor mi lett a magzatvízzel? Utána felkerültem osztályra és 2 naponta UH: „minimális mennyiségű magzatvíz”, ez állt a papíron. Nagyon meg voltam rémülve, még csak a 24. hét végénél jártunk, most még semmi esélye az életre. Úgy éreztem egy rémálomba csöppentem. Olyan stresszben voltam, hogy sokszor aludni sem tudtam este. Utána egy este fájásaim lettek és a szülőszobára kerültem, de sikerült leállítani a folyamatot. Ekkor jártam 25+5 hétnél, ekkor már beigazolódott, hogy tényleg a magzatvizem folyik és minden reggel mérlegelték, hogy műtsenek-e. Innentől minden nap ajándék volt. Aztán az egyik UH-n már azt mondták, hogy egyáltalán nincs víz és nincs tovább, meg kell születnie. El se tudtam képzelni milyen lesz egy ilyen pici baba, tud-e felsírni egyáltalán, életben marad-e.

26+4 hétre megszületett császármetszéssel a kisfiam 990 grammal és 37 centivel, felsírt és még egy puszira is odadugták a fejecskéjét. Tudtuk, hogy az első napok a legkritikusabbak és sajnos nem is úsztuk meg izgalmak nélkül: a 3. napon légmellet kapott, összeesett a fél tüdeje, de szépen rendbejött utána. Volt még egy vírusfertőzése és csonthártyagyulladása, de semmi maradandó baja nem lett. Nehéz volt a kórházi időszak, főleg hogy 2 pici gyermekem várt otthon, mikor tudtam már elég tejet otthagyni, heti 2 nap hazamentem. 10 hetes korában végre hazahozhattuk a kisfiamat és azóta minden kontrollvizsgálaton csak dicsérik, nincs semmi visszamaradása, korrigált korának megfelelően fejlődik. Hihetetlen, hogy miken vagyunk túl és hogy egy ilyen korán született baba nemhogy életben maradhat, hanem egészségesen maradhat életben. Nagyon boldogok vagyunk, hogy van Ő nekünk és szép véget ért a történet.