Krioterápia


Mindig borzongva hallgattam vagy néztem azokat az embereket, akik átszellemült arccal mesélték, hogy szaunázás után mennyire csodálatos dolog megmerítkezni a jeges vízben. De a kezdeti borzongást egy idő után felváltotta a kíváncsiság, így esett, hogy tudatosan kezdtem keresni, hogy az ilyesfajta hideg sokk milyen hatással van a szervezetünkre.
Krioterápia

A klasszikus módszer, a hideg zuhany, amihez fokozatosan érdemes a testet szoktatni. Ezzel a hőérzetünk nő elsősorban, illetve a keringésünket, vitalitásunkat lehet növelni. Kezdetben érdemes rövid zuhannyal kezdeni, amit fokozatosan lehet emelni. Nagyjából reggelente egy 60 mp-es hideg vizes zuhannyal, már nagy lépést tettünk az energikusabbá válásunk felé.


Ennél drasztikusabb módszer a krioterápia.

Ennek a lényege, hogy az extrém hideg hatására az erek átmenetileg összehúzódnak, majd a terápia után erősen kitágulnak.

A teljes testes hidegterápia során, elsőre fél percet kell eltölteni egy -60 fokos kamrában, majd ezután kerülünk beljebb a – 110 fokra, ahol nagyjából 1-4 percet töltünk el. Ezalatt testünk +5 fok körüli hőmérsékletre hűl le, amitől a szervezetben beindul az öngyógyító mechanizmus, gyorsabbá válik az izomregeneráció, aktivizálódik egy gyulladáscsökkentő folyamat.


A másik hidegterápiás módszer a krioszauna, melynek során a páciens testét egy - 110-190 Celsius fok közötti nitrogéngázba merítik. A szervezet itt is hasonlóan reagál, a kezelés után a testünket melegség önti el, javul az erek keringése, az izmok ellazult állapotba kerülnek. A terápiát lehet fokozni gyógytornával és célzott izomregeneráló mozgással, aminek hatására a régen használt izmok erősíthetőek, a gyógytornászok által a merev izmok könnyebben kimozgathatóak.

Kevésbé drasztikus, ám mégis sikerrel alkalmazható a hidegsugaras terápia, mely során csak az adott részre irányítanak hűtött levegősugarat, pár másodperctől, akár pár percig terjedő időszakra.

Bármelyik kúraszerűen használt terápia során jelentősen javul pl. a reumás betegek általános állapota.

De sikerrel alkalmazható különböző bőrbetegségek kezelésére is, mivel ez a rendkívüli hideg összehúzza a bőrpórusokat, majd a meleg hatására ezek négyszeresére is kitágulhatnak, amitől több oxigén jut a szervezetbe, több tápanyagot tud hasznosítani. A hatás fokozható egy jól megválasztott arckrémmel, testápolóval is.

Maga a kezelés azon az elven alapul, hogy a hideg és a fajdalom ugyanazokon a rostokon halad be a gerincvelőn keresztül az idegközpontba, így a hidegérzet lefoglalja az idegeket és nem jut hely a fájdalomérzetnek. Érdemes kipróbálni!




Írta: pi, 2024. március 17. 09:35
Fórumozz a témáról: Krioterápia fórum (eddig 6 hozzászólás)

Ha tetszett, az alábbiakat is ajánljuk figyelmedbe:


Minden jog fenntartva © 2005-2024, www.hoxa.hu
Kapcsolat, impresszum | Felhasználói szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | Facebook