Kommunikáció a házasságban (beszélgetés)

Kommunikáció? Nálunk már nincsen egy jó ideje. :(

A napi dolgokon kívül nem beszélünk meg semmit. Egyszerűen nincs rá se idő, se alkalom. Kicsi a hely, sok a gyerek (3 pici). És nem csak ez van. De lesz ez még rosszabb is sajnos, ha visszamegyek dolgozni, csak este fogunk találkozni. Nem érzem jól magam. Elfásultam, elmagányosodtam és nem tudom a megoldást.

Kommunikáció?Nehéz dolog,mert tényleg mások vagyunk,de ettől egy kicsit izgalmas is és pont az a jó hogy a párom nem a barátnőm.Férfiból van és az a jó!De!Nagyon nehéz is velük!Legalábbis nekünk vannak gondjaink ezen a téren.Én lelkizős,beszélgetős "skorpió"vagyok,ő igazi földhözragadt bika.Már bocsánat a kifejezésért!

Hát nem könnyű,mert ő nem beszél,hanem hallgat és nagyon nehéz kihúzni belőle valamit.Próbálok tanulni,de folyton elvesztem a türelmemet és támadok,meg szurkálok.Ez tudom hogy nem jó!Ő nagyon türelmes és egyelőre sokszor le tud csillapítani,de nem tudom meddig lesz ez így?Félek egyszer elfogy a türelme és nyugodtabb nőt keres magának.Mégsem tudom megemberelni magam,pedig próbálom.Nekem kell a lelkizés és a beszélgetés,nem mondhatok le róla!Sőt kell a veszekedés is,mert ki kell mondani a szavakat!

Félek a hallgatástól!

Félszavakból is értjük egymást :D úgyis én üvöltök hangosabban :)))))))

Nem tudom, én nem vagyok az a szóf*só típus, és ezt szereti bennem, férfinak való módon beszélek hozzá, tényeket közlök röviden és nem ÁdámÉvától kezdve, érzelmeim beleszövésével :D

Ha valakinek problémája van a férfi párjával történő kommunikációval, érdemes átolvasni a Gordon-módszert, és néhány elemét alkalmazni :D nálam bevállt.

Azonkívül ha bajod van, ne hallgass, ne mond, hogy "Semmi." de ne is csattanj fel azonnal, ha ki akarja szedni belőled, hogy mi bajod van...kérj időt és mond,hogy ha megtalálod a megfelelő szavakat, majd beszélnetek kell egymással. Ha meg csak rossz a kedved, akkor kérd meg, hogy 2 percig legyen elnéző veled, öleljen át, és mondja, hogy szeret és picit ringasson, mert most rossz a kedved és erre van szükséged...a legtöbb pasi nem tud ellenállni, ha az erős, izmos karjait és azt is beleszövöd, hogy ez csak 3 perc volt és egész napra felfrissített (még ha ez nem is teljesen igaz)...

Nálunk ez a nagy felkészítő mondat:

Majd beszélnünk kell...

Ilyenkor a másiknak max. azt illik megkérdezni, hogy: -Rólunk kettőnkről (azaz: mi bajod velem?) vagy másról (azaz: anyagi, vagy egyéb vonzatokról lesz szó)?

Sem azt, hogy jó vagy rosz dolog lesz-e...ha faggatózni kezd az egyik, naná, hogy a másik visszavonul...megtanultunk mindketten várni a másikra. Nem letojni amit mondani akar, csak kivárni az időt.

És még nem is vagyunk házasok... :D

:(

Nagyölelésneked!

Mi nem kommunikálunk. Legalábbis ő sem velem, sem mással. Csak egy barátjával.

Sőt, velem még akkor sem.

Azt mondja, nem szeret beszélgetni.

...én meg nem szeretek a felesége lenni emiatt.

Nálunk sem lelkizős a Kedves, néha úgy kell kihúzni belőle minden szót. Ő másképp éli meg a kapcsolatunkat, mint én (persze, hisz férfi!). Van hogy egyáltalán nem érzi, hogy baj van a házasságunkkal, illetve csak azt, hogy én milyen durci és savanyú vagyok otthon. Persze attól vagyok olyan, mert magamban rágódok mindenen, és csak nyelem a békát. Lassacskán én is megtanulom, hogy ami bánt, azt minél hamarabb ki kell mondani, értésére kell adni, mert magától NEM TUDJA. Nem rossz szándékkal csinálja, de tényleg fel sem merül benne, hogy egy apró hülyeséggel mennyire kiakaszt. De aranyos a Drága, mert mikor rá bírom venni magam, hogy elmondjam a gondjaimat, meghallgat, és megígéri, hogy próbál változtatni. És tényleg megpróbál! És én már ettól mosolygósan várom haza! És minden megint jó.

Nem is várok nagy lelkizést tőle, mert nem az a típus. A tudat is sokat számít, hogy meghallgatott, és tudja, hogy mi a bajom, és próbálja kiküszöbölni, ő is, csakúgy, mint én.

Nálunk ez van. Azért biztos egyszerűbb lehet egy olyan férfival, aki ki tudja fejezni az érzéseit, és akivel úgy is lehet trécselni, mint egy barátnővel... De a többnyire hallgatag és realista férfiaknál szerintem az a fontos, hogy MI, nők tudjunk hozzájuk beszélni.

Sziasztok!

Mi a férjemmel 11 éve vagyunk együtt és 7,5 éve házasok vagyunk. Most várjuk 2. babánkat.

Mi nagyon jó kapcsolatban vagyunk. Nem csak szeretjük egymást, de a legjobb barátok is vagyunk. Pedig az én Uram is igazi hapsi!!!!

Igaz mi elötte is ismertük egymást, egy baráti társaságban voltunk-vagyunk.

Nálunk a spontán éjszakai dumcsizások jönnek be és ezeket legtöbbször Ö kezdi. De egy nyaraláskori esti séta alatt is jól ki tudjuk magunkat beszélgetni. Söt tök jókat tudunk veszekedni is :-))) Én ugy vettem észre egy-egy ilyen beszélgetés után kell a hapsinak pár nap hogy megemésze a hallottakat esetleg felfigyeljen a dolgokra és szinte magától oldodnak meg a próblémák :-)))

Különben pletyizni is nagyon jó, az én uramnál pletyisebb hapi nem nagyon van :-DDDD

Szerintem nekünk nöknek kell okosnak lenni és mindenböl tanulni, a háttérböl irányitani és nem csak a kölyköket nevelni, de a hapsit is formálgatni, nevelgeti.

Nem könnyü, de biztos megéri!!!!!

Érdekes, amiket írtok, és elgondolkoztam. A szó klasszikus értelmében én sem tudok lelkizni a párommal, de jelen vagyunk egymás problémáinál, elmondjuk a problémáinkat és a másikat is meghallgatjuk. Tehát bármi foglalkoztat, nemcsak a barátnőmmel és az anyukámmal tudok róla beszélgetni, hanem vele is. Lehet, hogy ő két percben mondja el, mi foglalkoztatja (most mindenfélére gondolok, lelki és praktikus, gyakorlati történésekre is), én pedig fél órában, de a lényeg szerintem az, hogy ott vagyunk egymásnak. Jelen vagyunk egymás életében, tudunk egymás "történéseiről", tehát remélhetően nem történhet meg az, hogy valakit valami napokig nyomaszt, az abból eredő feszültséget máshol tölti ki, és közben nem beszéltünk róla.

Az szerintem természetes, hogy a kommunikáció gyakoriságában, idejében, esetleg lelki mélységében egy férfi és egy nő különbözik.

Nekem is lelki beszélgetések hiányoznak a párommal. Őnála nem annyira a tudatos elutasítás, hanem valami mélységes zárkózottság áll a háttérben, amin nem tudok áttörni a szavak szintjén. HIsz tudom, mennyire szeret, milyen boldoggá tettem őt a gyermekeinkkel. Neki erre egyszerűen nincs igénye. Tudom, hogy a barátaival is, akikkel összejár, főleg a munkahelyi dolgokról és politikáról beszélgetnek, és imádja ezeket a találkozókat.

Érdekes, hogy vannak olyan férfiismerőseim, akik tudnak és szeretnek lelkizni, de én őket nem találom igazán férfiasanak. A férjem például, soha nem olvasna bele egy ilyen portálba, mint a hoxa és hogy regisztrálná magát!!!!

Végül is annyira nem bánt a dolog, csak néha szorongok, hogy talán bennem van a hiba.

Hát, valahogy nálunk is ez a helyzet.

Én hiába próbálok kommunikálni vele,úgy néz rám olyankor mintha az űrből jöttem volna.

Én már nem próbálkozom ilyen dolgokkal mert én már rájöttem,hogy ugyse vezet sehova,

Akkor meg minek strapáljam magam.

"saját"

Nagyon egyetértek ezzel a cikkel! A jó kommunikáció, az egymás iránti folyamatos nyitottság, megnyílás valóban az egyik alapja a jó házasságnak. Én ezt még ugyan "csak" 3 éve tapasztalom, de nálunk is hasonlóan zajlott a dolog. A férjem kezdetben elég zárkózott volt, de hamar rájött, mennyire jó, ha sokmindent megbeszélünk. Kezdetben sokszor én kezdeményeztem a beszélgetéseket, de mostmár van, hogy ő kéri, hogy beszéljünk valamiről. És ez nekem annyira jólesik.

És tényleg meg kell tanulni egymás "nyelvét". A kezdeményezés szerintem feltétlenül a nyitottabb, beszédesebb félnél kell hogy legyen, legalábbis kezdetben. És idővel a másik is meg fog nyílni.

Szia!

Hát igen ezek igaz dolgok amit leírál, viszont én nem tudom, hogy a párommal miként lehetne szépen elbeszélegtni. Én nagyon szeretem őt és ő is szeret engem, de ő nem egy beszédes típus és soha nem is volt az még a családjában sem. Szeretném ha megnyílna a világ felé, de nem sok esélyt látok rá. Én nem adom fel, de már mindent bevetettem és egyszerüen nem hat rá semmi.