Kihasználtak évekig (beszélgetős fórum)

Szép emlékek: közös koncertek, balatoni bicajozás, kirándulások, futóverseny. Biztos túlértékelem, nekem néha a szimpla hétköznapok is okoztak örömet.

Valóban, nekem nagyon fáj ez az egész. Hiába tudom, az eszemmel, hogy el kell engednem, egyenlőre még minden apró dolgon, ami kötődik hozzá, rendes fizikai fájdalmat okoz a szívemben.

"Nagyon sok szép emlék is született"de mégsem írtál egy konkrétat sem,legalább egy példát,mert lehet ami neked szép volt,ő észre sem vette.

Hiába adnék tanácsot,hogy most csak magadra figyelj,TE mit szeretnél,külső belső szépülést stb,a figyelmed rajta maradt és a fájdalmadon...

Nagyon köszönöm mindenkinek az észrevételeket!

Így visszanézve és visszaolvasva valóban egyértelműnek tűnik a helyzet.

Biztosan vannak önértékelési problémáim, és valóban kell keresnem egy szakembert, aki átsegít ezen.

Hazudnék, ha azt mondanám, hogy túltettem magam rajta. Nagyon nehéz minden nap azzal a tudattal ébredni, és azzal feküdni le, hogy minden tőlem telhetőt próbáltam megtenni, mégis kevés voltam. És amíg engem marcangolnak ezek az érzések, ő vígan éli tovább az életét, mintha ez a 7 év meg se történt volna.

Ezt egy noi magazinbol szabtad?

Lep tovabb!

Amikor anno megkérdeztem egy idősebb ismerősömet, nem tudom, váljak-e vagy ha igen, mi lesz velem utána? Mire ő: nem lehet új házat építeni egy telekre, míg a régit teljesen le nem bontjuk!

Új kapcsolat? Ne siettesd, engedd meg a sorsnak, hogy ő találjon rád, ne te keresd. Az új csak akkor jelenik meg, ha nem foglalod le magad mellett egy pót-tal azt a helyet, ahol az igazi társnak lennie kellene.

Olvasd el, amit írtál és meglesz a válasz.

Nem illetek össze semmilyen szinten. Nincs köztetek kapcsolat, csak egymás mellett vagytok fizikailag. Lelkileg meg semennyire.

Ne csessz el több időt erre a kapcsolatra! Mindkettőtök találjon egy jobban passzoló pár, azt kívánom!

Ja télleg, jórégvotáitten,,,

Na

Sziasztok!

Pénteken töltöm be a 40. életévemet, és sajnos egyáltalán nem ott tart az életem, ahol elképzeltem.

Főleg párkapcsolat tekintetében vallottam csődöt.

Két hete próbálok lezárni egy 7 éve tartó se vele, se nélküle kapcsolatot, ami teljesen tökre tette az önbecsülésemet.

Miért hagytam ezt 7 évig tenni magammal? Talán nincs önbecsülésem. Talán attól féltem, félek, hogy ő volt az utolsó esélyem egy kapcsolatra.

A 7 év alatt történt minden. Voltunk hosszabb-rövidebb ideig külön, éltünk együtt, éltünk külön, voltak jobb és rosszabb időszakok. Igazából visszatekintve 8-9 hónapnál tovább sose tartott közöttünk a "béke".

Külön laktunk, amivel nem volt semmi problémám, sokat voltunk együtt, igazából nem ez jelentette a legnagyobb gondot.

Az utóbbi időben azt hiszem, folyamatosan kezdett felnyílni a szemem.

- semmit nem tudtam vele megbeszélni. Bármi problémám volt, az neki hiszti volt. Minden megbeszélésnek az lett a vége, hogy másnapra kialszom.

- sokszor büntetett hallgatással. Ha ő a részéről lezártnak tekintett egy beszélgetést, úgy tett, mintha ott se lennék.

- ő se mondott el dolgokat. Nem érezte már fontosnak, hogy megbeszélje velem az ő dolgait

- Családi eseményeken maga mellé delegált, mint egy rendes párt. De ha szűk családi körben voltunk, mellőzött, kirekesztettnek éreztem magam.

- mindig azt csináltuk, amihez neki volt kedve. Ha el is mentünk olyan programra, amit én szerettem volna, meg se szólalt, félrevonult. Elrontotta az egész hangulatot.

- Csak akkor volt hajlandó nálam aludni, ha a gyerekem nem volt otthon. Ha én aludtam nála, és mondjuk kora reggel ment dolgozni, nekem haza kellet mennem. (a lakás még közös az előző élettársával, akivel 10 éve nem élnek együtt, a nő évek óta nem is volt a lakásban.)

- Ha együtt voltunk, folyamatosan a telefonját nyomkodta, mondva, hogy ő csak ilyenkor tudja nézegetni.Kértem, hogy mutassa meg, kikkel írogat, de ezen felháborodott, hogy az nem kapcsolat, ahol neki ilyet kell csinálnia

- pár hete nagyon kiborultam egy orvosi vizsgálat eredményén. Ő teljes ridegséggel szimpla hisztinek nyilvánította azt is, megértésre, jó szóra nem számíthattam tőle.

- az exe bizonyos időközönként zaklatott üzenetekkel, hogy ők még összejárnak néha. Csak pótléknak kellek neki. Ő ilyenkor soha nem állt ki mellettem. Még én voltam a hülye, amiért foglalkozom vele. Régebben kerültek elő olyan üzenetváltások, amik valóban megtörténtek közöttük, és amilyen stílusban nem írogat egy olyan férfi egy másik nőnek, akinek van párja.

Utólag derült ki, hogy egy ideje felmerült az exe és között, hogy eladják a közös lakásukat. Erről nekem nem mondott semmit, mert szerinte nem az én dolgom. Mikor számon kértem, hogy persze, az ő dolga, de azért szólhatott volna róla, akkor azt vágta a fejemhez, hogy nehogy azt képzeljem már, hogy bármi közösben is gondolkodik velem, úgyhogy ezen neki nincs mit megbeszélnie velem.

A szívem mélyén mindig is tudtam, hogy egy normális kapcsolatnak nem így kellene működnie. De ez a 7 év már annyira elbizonytalanított, hogy szokszor magamban is kételkedem, hogy mi a helyes, és mi nem.

Eddig mindig szüksége volt ilyenkor pár hét magányra, és utána visszasírta magát. Most azon küzdök és erősítem magam, hogy ha ez megtörténne, akkor ne legyen visszaút.

Mégis, nagyon nehéz, mert eddig olyan sok mindent éltünk meg együtt a 7 év alatt, és nagyon sok szép emlék is született a rosszak mellett.

És nagyon nehéz egyedül, teljesen kilátástalannak érzem a helyzetem. Nem tudom megérteni, hogy miért bánt így velem, miközben én mindent próbáltam úgy csinálni, hogy haladjunk valamerre.

Mondanátok kérlek véleményt, vagy adnátok tanácsot ilyen helyzetre?

Köszönöm!