Ez segítség vagy kihasználás? (beszélgetős fórum)

Eszedbe ne jusson magadhoz venni, vagy bármi módon egy fedél alá költözni vele. Pokollá teszi az egész család életét, nem csak a tiedet, a gyerekeidet is tönkre teszi.

Ha nem akar otthonba menni, akkor gondoskodjon magáról más módon, ahogyan neki tetszik, vagy ahogyan tud. Neked is ott a kis családod, akikért felelősséggel tartozol. Elsősorban velük foglalkozz.

Azt azert tartsd szem elott a dontesednel, hogy semmit nem kell.

Nincs sajnos, altalanos recept, hogy ezt kell tenned, es az mindenkinek jo is lesz.

Beszelhetsz a rokonokkal, hogy te mit szeretnel es mit nem, es miert, es ha szerencsed van, segitokeszek lesznek. Ha meg nem, akkor legalabb utana az meg inkabb feljogosit arra, hogy ugy donts, ahogy neked es neki a legjobb.

Aki nem akar valtoztatni, az nem fog, annyi energiat tegyel ebbe, amennyit szted a gyermeki kotelesseged diktal.

Valamikor március elején hazaengedték, és 1 hónap után visszakerült mert nem tartotta be az orvos javaslatait.

Míg otthon volt, akit tudott, és engedte magát, ugráltatott, hülyére vett. Mi csak meglátogattuk, vittünk neki amit kért és segítettünk. (Apróságokban, mint mosogatás, gyógyszer, ágyazás...) Nem mozgott, kannabisz cseppeket szedett, emiatt össze vissza szedte a gyógyszereit. Nagyon rossz állapotban került vissza a kórházba.

Lassan hazaengedik újra, és a rokonok már közölték, hogy magamhoz kell vennem mert ők nem bírják. Hol ide, hol oda küldte őket,volt, hogy potyára, mert nem úgy voltak a dolgok ahogy mondta.

A kórházban is kiidegeli a nővéreket, ahogy mondják, nehéz eset. Pedig ők nincsenek minden nap vele.

Otthonba nem akar menni, és költözni sem hajlandó, de lesz segísége aki naponta pár órát vele lesz, segít neki.

Volt egy ismerősöm, aki szintén nem tudta feldolgozni, elengedni egész életén keresztül a gyerekkori bántalmazásokat, és érzelmi sérüléseit.

Idősebb korában mondta el, hogy ahányszor csak eszébe jutottak, azt figyelmeztetésként értékelte: nehogy ő is elkövesse saját gyerekeivel szemben ugyanazokat a hibákat! Mint elrettentő példa volt előtte, hogyan nem szabad egy gyerekkel bánni.

Elfeledni sohasem fogod, de ha ezzel a gondolattal zárod le magadban, ahányszor csak előjön egyik-másik szomorú esemény, vedd úgy, hogy a sors ezzel segít neked. És a te gyermekeidnek sokkal-sokkal szebb életük lesz, mint a tied volt.

"Csak úgy" senki nem tudja elengedni. Feldolgozni igen, de nagyon nehéz és hosszú a lelki gyógyulás, ha lesz. Az is konfliktusok és sok belső küzdelem árán.

Ezzel a teherrel meg kell tanulni élni, mert mindig vele marad. A kérdés csak az, mennyire ad neki teret a gondolataiban és az életében. Meg kell tanulni arra figyelni, ami előremutat.

Olyan könnyű másnak megmondani, hogy mit tegyen, de vajon mi hasonló helyzetben mit tennénk?

Adott egy nő, aki immel-ámmal felnevelte a fórumindítót, adottak a rokonok, akik nyomást gyakorolnak a FI-ra, mert ha nem intézi ő, akkor rájuk hárul a feladat. És itt van a FI, aki a lelkiismeretével küzd.

Én két lehetőséget látok:

1. A FI. lecseréli a telefonszámát, megszakítja a kapcsolatot az anyjával, rokonokkal. Kérdés, hogy képes-e rá.

2. Felveszi a kapcsolatot a helyi családtámogató szervezetekkel, megoldja idegenekkel a helyzetet.

Jelen helyzetben a személyes ápolás nem opció.

Van más megoldási javaslatotok?

Nem szeretnék a múltban ragadni és azt hittem, hogy feldolgoztam, rég zaklatott fel, de most nagyon, mert tódulnak elő az emlékek.

Amiért kiírtam a fórumot, az nem az, hogy kibeszéljem magamból, és voltak ezeknél durvább dolgok. Sokkal durvábbak! :( Tudom, hogy anyám átmenne az út másik oldalára ha ott feküdnék sérülten. (A másik amit el tudok képzelni, hogy belém rúgna, hogy ne heverésszek a földön.) Tudom, mert megtette amikor gyerek voltam, és 40 fokos lázzal otthagyott az utcán (akkor leszidott, hogy nem kísérem el a boltba. Talán nem akart egyedül cipekedni?) és négykézláb másztam fel a második emeletre és nem tudom végül hogy kerültem be a lakásba.

Amire emlékszem, hogy a nagynéném tett rám vizes borogatást, és adott talán teát, és, hogy nagyon fel szerettem volna kelni, mert az unokatestvérem játszhatott az írógéppel amitől én el voltam tiltva, és én is szerettem volna játszani.

De én nem vagyok az anyám! Segítek! Nincs bennem bosszúvágy sem. Viszont most már fontos vagyok én magamnak is a gyerekeim mellett, és nálam a sorrend, hogy elsők a gyerekek. Eszembe nem jutott itthagyni mindent, és odamenni, ápolni, addig, míg unokatesóm kioktatóan le nem szidott, hogy milyen hálátlan szívtelen gyereke vagyok az anyámnak aki csak rám számíthat.

Magadból indulsz ki?

BÚÉK! :)

Egy percig sem érdekelne mi történik vele ,ez nem anya ez csak megszült .

Nem tekinteném az anyámnak .

Visszafordíthatatlan károkat okozott az életedben.

Magát a címet sem értem.

Kinek a segítsége és kinek a kihasználása?

A rokonok vélt segítsége anyád felé, miközben kihasználják ellened?

Te vagy a segítő és anyukád a kihasználó?

Te segíted szülőanyádat, de a gyerekeid kihasználod, azzal, hogy addig magára hagyod őket?

Mert ez a betegség, nem 2 napos dolog lesz. Nem 1-2-3 hétről van szó. Ez akár hónapokig, évekig elhúzódhat.

Az is lehet napokon belül vége. Tudod egyáltalán mi a gondja az édesanyádnak? Mi az oka, az mennyire súlyos, ami miatt ki kellett vezetni a székletet?

Na megyek dolgozni, du. visszaolvasom.

Elhiszem, hogy ez mind fáj. Ez is sok, de lehetne ennél durvábbakat is mesélni hidd el! Csak mindenkinek a magakereszje a lehnehezebb.

Az a baj, nem dolgoztad fel ezeket. Keress egy szakembert ennek a múltnak a feldolgozásához, ha magadtól nem megy. Most ez is egy terápia már, hogy ezeket leírod, kiírod magadból. De ne játsz mártírt!!!

Ne ragadj a múltban, élj a mának, a gyerekeiddel és tervezz a jövővel!

A múltad leírtad, de hogyan tervezed ezt megoldani azt nem, hogy addig mi lesz a gyerekekkel.

Ebben a történetben vagy te a főszerepló, anyád a mellékszereplő és csak lazán megememlítve a 3 gyereked.

Lehet mondani, hogy nem érzem a súlyát az életednek.....de nagyon is, csak semmi értelme, hogy évtizedek után is a sebeid nyalogasd, az nem visz előre!!!!

Sohasem kaptam tőle semmit. Gyerekként is volt 2 ruhám, az is más kinőtt cucca volt.

Akkoriban a gyerekruhák olcsók voltak, mégsem futotta szép ruhákra, de szerencsére az iskolaköpeny takart. Amit apám fizetett gyerektatást, annak nyoma sem volt már hónap közepére, pedig nem keveset fizetett.

12 éves koromtól minden nyáron dolgoztam, de azt a pénzt is elvette tőlem.

Amikor felvettek az egyetemre (szerencsére 14 évesen kollégiumba kerültem, és ott már nyugodt életem lett, nem terrorizált senki és a legjobb tanulók közé kerültem), akkor apám nem akart tovább gyerektartást fizetni, erre anyám bejött a szobámba, és közölte, hogy átgondolta, és nem rak ki az utcára, de azon kívül, hogy ott lakhatok, oldjam meg magamnak a kaját, meg a ruházkodást.

Emlékszem, hogy volt az a bélyeggyűjtés (talán takarékbélyeg?), amit be lehetett váltani, azt a mamámmal váltottuk be, és utána bementünk a boltba, és a mama mondta, hogy vehetek magamnak amit csak szeretnék. Akkor vásároltam először kedvemre dolgokat aminek nem tudtam sokáig örülni, mert utána nagyon kiabált velem, hisz az a pénz szerinte őt illette. (Talán még meg is vert? Rendszeresen vert minden miatt és ocsmány módon káromkodott.)

Nem érdekel, hogy mit pletykálnak rólam, és nem várok semmit anyutól. Ez nem volt mindig így, mert sokáig nagyon rosszul esett.

A fenti dolgok pedig csak a lájtos bántások közé tartoznak, ennél sokkal durvábbak is voltak!

Csak épp élete, nyugalma nem lenne.

Szar helyzet.

Hogy kiviteleznéd egyébként? A 3 gyereket egyedül hagynád, vagy átíratnád oda iskolába ahol az anyukád él?

Miért nem lehetne megoldás, amíg rászorul a segítségedre, költözzön oda hozzád! Neki egyedül kellene kimozdulni, nálatok 4 embert érintene.

Te ellátnád munkába menet előtt, és után. Nem veszne el a bevételed, a munkahelyed sem.

Amennyiben lexarod a saját gyerekeidet és elmész ápolni anyádat, nehogy azt hidd ettől jobb leszel bárki szemében is - a gyerekeidében sem.

Minek költöztél el, ha nem vagy képes erős lenni.

Anyád településén a Családsegítő erre van kitalálva. Hívd fel őket és beszéld meg hogyan, milyen feltételekkel segítenek és gondoznák amég talpra nem áll. Ennyit tehetsz és ez elég is.

Máskor meg ha elköltözöl, hogy elbújj a világ elől, akkor legyen titkos a címed és telefonszámod, mert így semmi értelme.

Mitől félsz, ha nem ugrassz a kérésére, kitagad?

Más fogja örökölni a vagyonát?

Kpomolyan nem értelek.

Szereted te a gyerekeidet???

Miért érdekel, hogy ahol édesanyád él, mit mondanak, hiszem azt mondtad messzire költöztél.

Nem valószínű, hogy halálos gondja, de mindenképpen szemétség ezzel zsarolnia.

Nem kell szabit kivenned és ápolnod, ott vannak a tesói, uncsid. Hívogatod, ha úgy érzed ez segít lehet mással vetetni neki ezt-azt, és beszállni a költségekbe.

A családsegítő is jó ötlet, így tuti, hogy ránéz vki naponta. Vagy esetleg közelebb költözhet hozzátok, vagy elmehet 1 kis időre.