Keresek egy verset, az anyákról... (tudásbázis)

Ezt úgy kaptam, de talán ide is illik..

Egy nap, amikor anyunak valami dolga volt és nem volt otthon, apu egyedül vigyázott rám.

Kb. 2 és fél éves lehettem és éppen egy kisebb balesetből lábadoztam. Egy ismerőstől kaptam egy kis teás készletet, afféle "gyógyulj meg" ajándékként és ez lett az egyik kedvenc játékom.

Apu a nappaliban ült az esti hírekben elmerülve, amikor behoztam neki egy kis csészike "teát", ami persze csak víz volt. Jó néhány kis csészike tea és rengeteg dicséret után aputól, hogy micsoda finom teát készítek, megjött anyu.

Apu leültette a nappaliban és megváratta vele, amíg viszek neki egy kicsi csésze teát, mert "ez volt a világon a legaranyosabb dolog!"

Anyu várt szépen türelmesen és tényleg megjelentem, kezemben az ici-pici csészike "teával" apunak, amit ő szépen le is hajtott.

Mire anyu megkérdezte (ahogy csak anyukák tudjak megkérdezni... :)

"Felmerült benned, hogy az egyetlen hely, ahol eléri a vizet, az a wc?"

Szeretet

Míg egy férfi új autóját fényezte, a kisfia felvett egy követ és vonalakat karcolt az autó oldalára.Haragjában, a férfi megfogta a gyermek kezét és többször ráütött,nem ismerve fel, hogy a franciakulccsal üti. A kórházban a gyermek elveszítette az összes ujját a többszörös törés miatt. Mikor a gyermek meglátta az apját, szemében fájó tekintettel kérdezte: Apa, mikor fognak visszanőni az ujjaim? Az apa felismerve tettének súlyát, szólni sem tudott. Visszament az autójához és többször belerúgott. Saját cselekedetétől feldúlva leült az autó elé és a karcolásokat nézte. A gyermek azt írta: SZERETLEK APA!

A tárgyak használatra vannak, az emberek szeretetre!

A probléma a mai világban az, hogy az emberek vannak használva és a tárgyak szeretve. Legyünk óvatosak és tartsuk emlékezetünkben ezt a gondolatot:

A tárgyak azért vannak, hogy használjuk, az emberek pedig, hogy szeressük őket! Légy ura érzelmeidnek: - vigyázz a gondolataidra, szavak lesznek belőlük, - vigyázz a szavaidra, cselekedetek lesznek belőlük, - vigyázz a cselekedeteidre, megszokások lesznek belőlük,- vigyázz a megszokásaidra, szenvedély lesz belőlük, - vigyázz a szenvedélyedre, rabsággá és végzeteddé válhat! A harag és a szeretet nem ismernek határt.

Válaszd a szeretetet, hogy szép és kedves életed legyen!

És egy amikor a magzatok az anya hasában beszélgetnek, ikrek..

-Te hiszel a születés utáni életben?

- Természetesen.

- A születés után valaminek következnie kell. Talán itt is azért vagyunk, hogy felkészüljünk arra, ami ezután következik.

- Butaság, semmiféle élet nem létezik a születés után. Egyébként is, hogyan nézne ki?

- Azt pontosan nem tudom, de biztosan több fény lesz ott, mint itt. Talán a saját lábunkon fogunk járni, és majd a szájunkkal eszünk.

- Hát ez ostobaság!

- Járni nem lehet. És szájjal enni - ez meg végképp nevetséges! Hiszen mi a köldökzsinóron keresztül táplálkozunk.

- De mondok én neked valamit: a születés utáni életet kizárhatjuk, mert a köldökzsinór már most túlságosan rövid.

- De, de, valami biztosan lesz. Csak valószínűleg minden egy kicsit másképpen, mint amihez itt hozzászoktunk.

- De hát onnan még soha senki nem tért vissza.

- A születéssel az élet egyszerűen véget ér. Különben is, az élet nem más, mint örökös zsúfoltság a sötétben.

- Én nem tudom pontosan, milyen lesz, ha egszületünk, de mindenesetre meglátjuk a mamát, és ő majd gondoskodik rólunk.

- A mamát? Te hiszel a mamában? És szerinted ő mégis hol van?

- Hát mindenütt körülöttünk! Benne és neki köszönhetően élünk. Nélküle egyáltalán nem lennénk.

- Ezt nem hiszem! Én soha, semmiféle mamát nem láttam, tehát nyilvánvaló, hogy nincs is.

- No, de néha, amikor csendben vagyunk, halljuk, ahogy énekel, és azt is érezzük, ahogy simogatja körülöttünk a világot.

- Tudod, én tényleg azt hiszem, hogy az igazi élet még csak ezután vár ránk.

sziasztok!

nem teljesen vág témába, de tudtok jópofa ötleteket hogy lehet pl a nagyszülőknek elmondani h unokájuk lesz? esetleg apának h jön a baba? Kéne valami rendhagyó, nem mindennapi ötlet.

köszi :)

:)))bocsi

Örülök, hogy megtaláltuk!

Zágon István:

Az anya meg a szülő

Ez a két fogalom alapjában véve ugyanazt jelenti, de azért mégsem ugyanaz. Olyan különbség van köztük, mint - hogy is magyarázzam - mint amikor az ember azt mondja, hogy állam, meg azt, hogy haza.

A hazáért élek és halok, az államnak meg adót fizetek. És annak ellenére lényegesen könnyebb, mint meghalni, mégis több emberről hallottam, aki lelkes örömmel halt volna meg a hazáért, de soha senkiről nem hallottam, aki szívesen fizetett volna adót.

Hát így vagyunk valahogy az anyával, meg a szülővel is. A szülő hivatalos kifejezés, az anya magánjellegű.

A szülő minden, ami értelmet jelent, erőt és kötelességet, az anya pedig minden, ami érzelem, áldozat és a leggyönyörűbb gyöngédség a világon.

Az anya, meg a szülő egy ember. De ennek az egy embernek egészen más tulajdonságai nyilvánulnak meg az anyában, mint a szülőben.

Aki a harmadik szobából csukott ajtón át is meghallja, hogy hathetes kislánya sír, az, az anya.

Aki szeretne berohanni hozzá és egy kis jó, langyos tejecskével elcsitítani azt a kis ártatlant, még az is az anya.

Aki be is rohan hozzá, megnézi, kibontja, tisztába teszi, de soron kívül egyetlen korty anyatejet sem juttat neki, hanem szigorúan alkalmazkodik az orvosilag előírt étrendhez, az már a szülő.

Akinek majd a szíve szakad ki, amikor a gyermeknek fogzási fájdalmai vannak, az, az anya, de aki csukamájolajat ad neki, hogy minél előbb nőjön ki a foga, az már a szülő. Általában aki képes arra, hogy saját önszülött gyermekének beadja a csukamájolajat, azt a csúszós, szörnyű, kibírhatatlan ízű kotyvalékot, az nem is lehet anya. Az csak szülő lehet.

De aki közben azt hajtogatja; jaj de jó, de finom, a mama is ezt eszi, és hősies elszántsággal a szívében, de háborgó indulatokkal a gyomrában maga is megkóstolja azt a szörnyű kotyvalékot, az már megint az anya.

Aki büszke arra, hogy az ő kisfia már olyan nagy, hogy az első osztályba iratkozik, az a szülő. De aki az iskola megnyitásának napján sírva kíséri a gyereket abba a tiszteletre méltó épületbe, és amikor beengedi a többi gyerek közé, akkor úgy érzi, hogy a fia Dániel, aki most lép be az oroszlánbarlangba, az már megint az anya.

Aki nappal megbünteti a gyermeket, mert elszaggatta a nadrágját, az a szülő, de aki azt a kisnadrágot éjjel könnyes mosollyal foltozza meg az, az anya.

Aki azt mondja: haszontalan kölyök, már megint nem tanulsz, az a szülő, de aki fűnek-fának keservesen panaszkodik, hogy annak a szegény gyereknek már megint mennyit kell tanulnia, az, az anya.

Aki a kamasz fiát tánciskolába viszi, az a szülő. Aki büszkén figyeli, hogy az a haszontalan kölyök milyen ügyesen teszi a szépet annak a copfos kislánynak, az még mindig a szülő.

De aki ugyanakkor nagyokat nyel, mert úgy érzi, hogy most kezdik tőle elszakítani lelkétől lelkezett magzatát és szeretné a fia táncpartnerét, azt a kis kacér, szőke démont megpofozni, az már megint az anya.

És mégis az anyából lesz a jó anyós, a szülőből pedig a rossz. Amely anyósi állapot tart mindaddig, míg meg nem születik az első unoka. És akkor valami egész váratlan és csodálatos dolog történik, eltűnik a szülő, eltűnik az anya, mondjuk inkább a kettő összeolvad és nagymama lesz belőle

De ez a nagymama nem hasonlít sem az anyára, sem a szülőre, annyira nem, hogy hadilábon áll mindkettővel, a szülőt ridegnek, az anyát túlzottnak tartja, és csak egyvalakivel azonosítja magát teljesen és százszázalékosan, a gyerekkel. Mintha soha nem lett volna szülő, mintha soha nem lett volna anya.

Mintha így született volna ötvenegynéhány éves korában egyenesen nagymamának.

Nekem is ez ugrott be, csak ez nem vers.

Attól függetlenül nagyon szép és főleg nagyon IGAZ!

[link]

ezt nézzétek meg!

Látom :-))

Jól összeszedett mű, ugye?

Zágon István: Az anya meg a szülő

( Itt találtam : [link]

Azt keresed, amiben ez van:

"Aki nappal megbünteti a gyereket, mert elszaggatta a nadrágját –az a szülő. De aki azt a kis nadrágot éjjel könnyes mosollyal foltozza meg –az az anya. Aki azt mondja: haszontalan kölyök, már megint nem tanulsz? –az a szülő. De aki fűnek fának keservesen panaszkodik, hogy annak a szegény gyereknek mennyi rengeteget kell tanulni –az már megint az anya..." ??

Nagyon régen hallottam,az írójára sem emlékszem.

Minden második sora úgy kezdődött,vagy hasonlóan,hogy "nem az az anya,aki...,hanem az,aki...Volt egy olyan sor benne,hogy az az igazi anya,aki éjjel mosolyogva varrja meg a gyermeke elszakadt kisnadrágját,még ha meg is szidta érte...Nagyon fontos lenne,sehol nem találom.Segítsen,aki ismeri,köszönöm!