Ismeritek Terézanyut?

Ismerőseim, barátaim tudják, hogy ezerszer több könyvem van, mint ruhám. Úgy szippantom magamba a történeteket, mint más a számára kellemesen bódító illatot. Egy könyv, ha le vagyok törve, egy könyv, ha szerelmes vagyok, és egy, ha szimplán unatkozom. Sok olyan könyv van, amit igazán a szívembe zártam, és gyakran idézek közülük. Ám van egy, ami kitűnik.

Bármikor elővehetem, hogy falatozzak belőle, akárcsak egy bonbonos dobozból. Rácz Zsuzsát olvastam már buszon, iskolában, könyvtárban, otthon, és a buszmegállóban is. Novellái mindig a szemem előtt lebegnek, amikor hasonló helyzetbe kerülök. A mindennapi életben rengeteg olyan esemény felbukkan, ami megtörténik velünk, fontosak, mégis elsuhanunk mellettük. Kerülhetünk olyan helyzetbe, amikor kedvesek akarunk lenni, a beidegződött rossz attitűdök, a belénk nevelt előítéletek miatt mégis rosszul sül el. Mi is lekéshetjük a repülőnket. Ilyenkor általában bosszankodunk.

De talán ha picit szétpislantanánk, észrevennénk dolgokat, amik elindíthatnak bennünk valamit. Az élet problémáit úgy tudja papírra vetni, hogy az üzenetük tényleg átjön. Nálam a katarzis élménye teljes mértékben jelen volt és van most is.

Valami véletlen folytán állandóan olyan helyzetekbe botlok, amikor akarva-akaratlanul beugrik egy novella, egy sztori, és én már mosolygok is. Olykor fel-felnevetek a buszon, és mindez cseppet sem zavar.A könyv olvasása közben két oldalanként változik az arcmimikám. Egyik percben vigyorgok, a következőben merően elgondolkodom. Az élet dolgain, az előítéleteken, a családon. Hullámvasút az egész. Egy könyv, ami nem egy témán alapul. Egy könyv, ami emberekről szól. Rácz Zsuzsáról, a szomszédasszonyról, a tanárnőről. Rólunk szól, nekünk szól.

Rácz Zsuzsa sokat adott nekem könyveivel.