II. János Pál - az Ember /1. rész/

A rendhagyó életút néhány olyan részlettel, amely talán kevésbé ismert.

1920. május 18-án látta meg a napvilágot Wadowicében Karol Jozef Wojtyla néven. Bátyja, Edmund, ekkor már 15 éves. Leánytestvérét nem ismerte, hiszen 6 évvel az ő születése előtt meghalt. Édesanyja Lolusnak hívta, ez alakult át később a jól ismert Lolek becenévvé. A család békében élt, a gyermekeket vallásosan nevelték. Az iskolában kitűnő tanuló volt, kedvencei a lengyel nyelv, a hittan és a torna. A sport iránti szeretete élete végéig elkísérte. Osztálytársai róla másolták a leckéket, amitől hamar népszerű lett az osztályban. Mindössze 9 éves, amikor édesanyját elveszítette. Ettől kezdve édesapja nevelte. 9 évesen volt elsőáldozó, 10 éves korától rendszeresen ministrált a templomban. Szabadidejében imádott a társaival focizni. Egyik alkalommal állítólag berúgta labdával a templom ablakát.

Édesapja sokat mesélt neki Lengyelország történelméről, és lengyel írók munkáit olvasta fel fiának. Gimnáziumba járt, amikor 1932-ben meghalt bátyja, aki közben orvos lett. Egyik páciensétől elkapta a skarlátot. Mindössze 26 éves volt.

Korán megmutatkozott kiváló nyelvérzéke. A sport mellett a másik nagy szenvedélye a színjátszás. Rendszeresen játszott az iskolai színjátszókörben. Fontos nap az életében 1938. május 6. A krakkói érsek, Adam Stefan Sapieha látogatást tett a wadowicei gimnáziumban. Az üdvözlőbeszédet a legjobb tanuló, Karol mondta. Az érseknek nagyon megtetszett a szónoklat, és megkérdezte Zacher atyát, hol fog a fiú tovább tanulni. Mikor megtudta, hogy lengyel irodalmat és nyelvészetet szeretne tanulni, az érsek válasza ez:

"Kár, hogy nem teológiát."

Az érettségin színjelesre vizsgázott. Könnyedén felvették a Jagelló Egyetemre lengyel nyelv és irodalom szakra. Apjával ekkor Krakkóba költöztek, hogy ne legyenek bejárási gondjai. Ott azonban csak az első évet sikerült befejeznie, mert 1939. szeptember 1-jén hajnalban Németország lerohanta Lengyelországot, ezzel megkezdődött a II. világháború. Ezt látva édesapjával úgy döntöttek, hogy elhagyják a várost. Kelet felé indultak sok társukkal együtt. 200 km-re jutottak, mikor szembetalálkoztak az onnan menekülőkkel, akik hozták hírt, hogy a Vörös Hadsereg átlépte a határt és egyre közeledik. Nem volt mit tenni, visszafordultak Krakkóba. A németek az egyetemet bezárták, ezért Karol írásra adta a fejét. Rengeteg verset és 3 drámát vetett papírra. Nehogy munkatáborba hurcolják, belépett dolgozni egy kőfejtőbe. Emellett kapcsolatban volt Az élő szó színházával, mely illegalitásban működött.

1941 februárjában újabb csapás érte, édesapja meghalt, a szíve felmondta a szolgálatot. Ezzel elveszítette utolsó családtagját is. 1942 őszén hozta meg nagy döntését, belépett a krakkói szemináriumba, amely szintén illegálisan működött. A titkos szeminárium mellett továbbra is dolgozott. Közben könnyebb munkát kapott, előbb a robbantómester segédje lett, majd a központi üzembe, a víztisztítóba került.

1944 februárjában a gyárból tartott hazafelé, amikor hátulról elütötte egy német katonai teherautó, majd elhajtott. Egy asszony szaladt oda, és leintette az első arra járó járművet. Abból egy német tiszt szállt ki. Megnézte a földön fekvő fiatalembert, és mikor látta, hogy még él, megállított egy teherautót, és kórházba vitette a sebesültet. Ott 2 hétig lábadozott.

1944 augusztusában Varsóban németellenes felkelés robbant ki. Krakkóban a németek augusztus 6-án hatalmas razziát tartottak, hogy ott ne történhessen hasonló. 8000 lengyelt hurcoltak el. A katonák átkutatták azt a házat is, amelynek alagsorában Karol lakott. Az egyik fegyveres épp készült lemenni az alagsorba, amikor parancsnoka visszahívta, és elvonultak. Azt hitték odalent senki nem lakik. Közben Karol térden állva imádkozott. Így menekült meg. Ettől kezdve az érsek úgy határozott, hogy a kispapokat többé nem engedi haza, beköltöztek titokban valamennyien az érseki palotába. Reverendát kapott mindegyik, hogy ne legyenek feltűnőek.

1945. január 17-én a németek elhagyták Krakkót, a Vörös Hadsereg vonult be a városba. A növendékek átköltözhettek a szeminárium épületébe.

1946. november 1-jén az érsek pappá szentelte Karol Wojtylát, és november 15-én indult ösztöndíjasként Rómába. Beiratkozott a két éves doktorátusi kurzusra. 1948 nyarán megvédte doktori disszertációját, majd visszatért Lengyelországba.

Niegowic-re került segédlelkésznek, ahol színjátszókört szervezett. Közben a Jagelló Egyetemen teológiából doktorált. Ezután Krakkóba helyezte az érsek a Szent Flórián templomba, ahol gimnazisták hitoktatásával és egyetemisták lelkipásztori gondozásával foglalkozott. Gyakran vitte tanítványait a természetbe: kirándulások, kajaktúrák, síutak. Újabb doktori disszertáció következett, és már a hittudományok doktora címet is elnyerte. Innentől fogva elkezdett tanítani a Jagelló Egyetem teológiai karán.

1958. szeptember 28-án megtörtént püspökké szentelése. Mindössze 38 éves. Püspök korában nyíltan szembehelyezkedett a kommunista hatalommal. 1962-ben, mikor megtudta, hogy a hatóságok a szeminárium épületét le akarják foglalni, személyesen ment be a pártközpontba. Addig ilyen főpap még soha nem tett. Meg is lett az eredmény: megállapodtak, hogy az állam használja a negyedik emeletet, a többi megmarad az egyház céljaira.

1962-ben érseki rangra emelték. Tagja lett annak a 25 fős lengyel küldöttségnek, akik Rómába utaztak a II. Vatikáni zsinatra. Ott rögtön kitűnt kiváló nyelvismeretével és felszólalásaival /8 nyelvet beszélt, és további 13-at ismert/.

1967-ben VI. Pál pápa bíborossá nevezi ki. Nagy szerepe volt abban, hogy Nowa Huta templomot kapott, melyet a kommunista hatalom minden eszközzel tiltott. Ezt 1977 májusában ő szentelte fel. Bíborosként továbbra sem hagyta abba a sportolást: túrázott, síelni járt, rendszeresen úszott.

1978 nyarán éppen üdült, amikor megkapta a hírt VI. Pál pápa haláláról. Most már mint bíboros, neki is részt kellett vennie a konklávén. A megválasztott, Albino Luciani az I. János Pál nevet vette fel. Kormányzása azonban mindössze 33 napig tartott. Ennyi idő is elég volt, hogy a "mosolygó pápa" nevet megkapja.

1978 októberében Karol Wojtylának újra Rómába kellett utaznia, október 15-én kezdődött az újabb konklávé.

/folytatás következik/