Így is lehet szülni, avagy a ló túlsó oldala

Mikor fiatal lány voltam, s már megérett a gondolat, hogy én is szeretnék majd gyereket, mindig attól féltem, hogy majd nem lehet. Azután eljött a pillanat, mikor megláttam a két csíkot, s kiugrottam a bőrömből. Persze akkor meg jött az aggódás, hogy csak ne legyen semmi baja, meg hogy nehogy kisangyalka legyen belőle, de szerintem ezt nagyon sok nő átéli az első, sőt a későbbi terhességei alatt.

Majd szépen nőtt növögetett a kisasszony odabent a pocakban, s ahogy közeledett egyre a kiírt dátum, annál jobban elkapott a para, hogy ugyan milyen lesz a szülés. Félni ugyan nem féltem, mert mindig úgy gondoltam, hogy nekem maga a menstruációs görcsök is olyanok voltak, mint a szülés. Inkább attól féltem, hogy hogyan fogom bírni, hogy mi lesz, ha nem örököltem azt a szerencsét, amit az édesanyám és a nővérem, akik 4-5 óra alatt viszonylag kisebb fájásokkal szültek.

Utána eljött 2009. október utolsó előtti napja. Szentül meg voltam győződve róla, hogy nem lesz azon a napon semmi. Apja délutános volt, s kispicurral megbeszéltük, hogy nem születhet meg addig, míg az apja nem lesz itthon. Párom fél 11-kor ért haza, majd kisebb beszélgetés után elmentem aludni. Kereken 11-kor egy pukkanást hallottam, majd elöntött a magzatvíz. "Gyorsan" bementünk a kórházba, fél 12-kor be is értünk. Megvizsgáltak, még semmi sürgetőt nem láttak. Felvették az adatokat, s közben kérdezték, hogy vannak-e fájások. Mivel nekem a menzesz közben is erős görcseim volta, s ezeknek köze sem volt ahhoz a fájdalomhoz, így nem tulajdonítottam nekik nagy figyelmet, még nevettük is ott a csajjal, hogy ha így tudok közben beszélgetni, akkor még nagyon ráérünk. Majd megkaptam a kúpot (itt azt adnak beöntés helyett), s mondták, hogy tartózkodjak a WC közelében 5-10 percen belül. Közben bejött az anyukám, mivel párom nem mert bejönni, így nagymamás szülésre készültünk. És valóban 5-10 percen belül rohantam a mosdóba. S akkor megjöttek az igazi fájások. A WC-ből alig tudtam a szembeni tusolóba átlépni. A meleg víz egy kicsit enyhített, de utána visszatért a fájás. Nálam nem voltak 10 percenkénti fájások, meg hasonlók, hanem máris pár percenként jöttek. A tusolótól a szobáig, ami alig volt pár méter, legalább két fájásom volt, majd mikor beértem a szobába az órára néztem, 12.30 volt. Felfeküdtem a szülőágyra, megvizsgált a dokinéni, majd mondta, hogy "a protokoll szerint az első szülőknél min. 5-6 óra lesz, de majd másfél óra múlva azért benéz". Közben a szülésznő látta, hogy egyfolytában jönnek a fájások, s hozott egy kis gázt. A dokinő elment, én meg a gáz mellett is szenvedtem. A szülésznő úgy volt vele, hogy csak rám néz, mert neki ez nem tetszik, s utána már csak azt vettük észre, hogy rohan az éppen kilépő doki után. Az bejött ledobta a kardigánját, s elkezdtek valamit csinálni. Ekkor kezdett el hatni a gáz, így csak foszlányaim vannak. De egyszer csak azt vettem észre, hogy kitisztul az agyam, s mondják, ha úgy érzem, hogy székelni kell, akkor nyomhatom. Két nyomás után mondták, hogy nézzek a lábam közé, s már mutatták is a kis lila színű síró kis magzatmázamat. Felnéztem, s kereken hajnali 1 órát mutatott az óra. El sem hittem, hogy kemény fél óra után véget ért az életem egy szakasza, s valami új fog kezdődni.

Mikor a kistesó megfogant, teljesen más volt, mint a nagylánynál. Nem értem rá rágódni a szokásos félelmeken, s hihetetlen gyorsan eltelt az idő. Már azt vettem észre, hogy lassan szülni fogok. Ekkor jöttek a félelmek, hogy mi lesz, ha nem magzatvíz elfolyással indul a szülés, hisz a nagynál ez volt a jel, hanem fájással, mert arról nem fogom tudni, hogy mikor kell indulni, vagy mi lesz, ha még gyorsabban szülök, mint az elsőnél, s hogy megyünk akkor be a kórházba, hiszen valakinek vigyáznia kell a nagylányra, vagy ha nem lesz itthon az apja, hanem egyedül leszek a lánnyal, s ehhez hasonlók. Majd egyre közeledett a kiírt nap is. Már ahogy az utolsó hétbe értem, minden este ugyanakkor, mikor a nagylányt altattam volna, akkor jöttek a jósló fájások. Már szinte féltem az altatástól, hisz mindig attól féltem, hogy pont azért nem tud elaludni majd a lány, mert én ott feszengek mellette, vagy egyszer csak ott folyik el a magzatvíz, s majd nem érti, hogy mi történik. De egyszer sem lett "baj". Az utolsó hét felénél egyik nap nem jöttek a fájások. Teljesen úgy éreztem, hogy "ma biztos nem lesz semmi". Még vendégünk is volt este, a lány leendő keresztapja. Valamikor 11-12 körül ment el. Mi utána gyorsan ágyba tettük magunkat, főleg én, hisz már napok óta végig szenvedem az este felét. Egyszer csak arra ébredek hajnali 1-kor, hogy szétrobban a hátam. Gondoltam, kicsit elcsúszott a jósló. Gondoltam, megnézzük mikor jön a következő, de a várakozásba bealudtam. Majd jött a következő 20 perc múlva. Ez már kicsit erősebb volt, s fel kellett ülni, mert nem bírtam fekve maradni közben. Na jó, akkor most ébren várom meg a következőt, ami 10 perc múlva meg is jött. Ekkor már sétáltam, mert kicsit erősebb volt a fájás. Majd jött a következő 7 perc múlva, azután 5 perc múlva. Nem gondoltam, hogy ebből szülés lehetne, hisz semmi rendszer nem volt benne, ha csak azt nem tekintjük annak, hogy egyre rövidebbek voltak ismétlések nélkül. Ekkor azt éreztem, hogy el kell mennem WC-re, s arra gondoltam, hogy biztos azért görcsölök, mert máskor is volt már rá példa. Közben is volt fájás, de nem olyan nagy, s ott egy kicsit összevissza volt, hát gondoltam letusolok meleg vízzel, mert hallottam, hogy az vagy elmulasztja, vagy rendszeresíti a fájásokat. A közben is voltak, így úgy döntöttem, irány a kórház. Míg én felöltöztem, addig apja hívott egy taxit Kénytelen lettem volna egyedül bemenni, hisz a nagylánnyal is maradni kellett valakinek addig, míg vidékről beérkezik valamelyik nagyi. Most is azt terveztük, hogy anyukám bejön velem a szülőszobára, addig tata vigyáz a nagylányra és a másik mami meg kint várakozik apucival. Gondoltam még gyors belépek a fürdőszobába, s feltűzöm a hajam, mivel nagyon tud idegesíteni, ha belelóg a szemembe. Ahogy beléptem, jött egy pukkanás, s elöntött a magzatvíz. Ebben a pillanatban már éreztem egy feszítő fájdalmat a lábam között, s ahogy odanyúltam már valami dudorodott is. Gyorsan letoltam a nadrágom és a bugyim térdig, és közben halkan ugyan, de kiabáltam apjuknak, hogy hívjon mentőt. Ekkor már kinn is volt a feje a kistesónak, majd még egy feszítő érzés után már kint is volt teljes kis testével a mi legkisebb lányunk. Mindeközben az apjuk a telefonban győzködte a diszpécsert, hogy haladjanak, mert már kint van a feje, majd sorban hívta a mamikat, hogy siessenek, mert már megszültünk.

Párom nem akart apás szülést, hát a lánya elintézte, hogy mégis ott legyen mikor világra jön. Sőt rajta kívül nem is volt ott senki más. Ő volt az, aki először a karjába fogta, s feladta a kezembe. A mellkasomhoz szorítottam, betakartuk egy törölközővel, s így vártuk, hogy megérkezzen a mentő. Ezek után mikor ránéztem a telefonra, hajnali negyed 2 múlt picivel. Mire a mentő kiért, azt apjuk egy örökkévalóságnak érezte, nekem meg megállt az idő. Aztán a mentősök lefektettek az előszobába, elvágták a köldökzsinórt, és mind a kettőnket levittek a mentőbe. Mindeközben a nagytesó végigaludta az eseményeket a szobájában, pedig egy panel nem arról híres, hogy hangszigetelt falai lennének, én meg ugyan próbáltam csendben lenni, de azért még sem sikerült teljesen.

Utólag beszéltük párommal, hogy odafent biztos vigyázott ránk valaki, hisz nem történt semmi baj sem a picivel, sem velem. Belegondolni is rossz lett volna, hogy mi történik, ha nem sír fel, a köldökzsinór a nyakára csavarodik, vagy velem lett volna valami baj. Az a valaki odafent biztos, hogy az édesapám volt.

Ezek után elgondolkodom, hogy merjünk-e vállalni több gyermeket, mert nagyon félek tőle, hogy akkor már arra ébredek fel, hogy álmomban megszülöm a kisbabánkat. A kórházban mondták is, hogy a következőnél szóljak, hogy fektessenek be a kiírt dátum előtt minimum 1-2 héttel.

Tudom mások csak álmodoznak hasonló szülésről, de én mégsem kívánom senkinek. Bármi történhetett volna, s akkor örök életre szidtam volna magam, hogy nem hamarabb indulunk a kórházba (bár akkor vagy a lépcsőházban, vagy a taxiban szülök, s az sem lett volna jobb :S) De szerencsére semmi baj nem történt, s azóta már éli a kis örökmozgó 8 hónaposok életét a mi kis egészséges, gyönyörű, fürdőszobában született lányunk, s mint egy kiskutya, követi a 3 éves nővérét.