Időskori bőrelváltozás (beszélgetés)
z idő előrehaladtával bőrünk velünk együtt öregszik, és ezt nem csak a ráncok jelzik. A legtöbb ember esetében foltok, szeplők, és apró elszíneződések is jelzik az idő múlását. Bár nem köztudott, sok kezelhető közülük – persze ezért a hiúbbaknak a pénztárcájukba kell nyúlniuk.
A bőrön megjelenő foltokat mindenki ismeri
Ha nem is saját bőrén találkozott velük, látott már olyan idősebb embereket, akiknek az arcát barnás vagy pirosas pöttyök és foltok tarkították. Ezek közül a legtöbb nem betegséget jelez, és egy kis idő ráfordításával akár el is lehet őket tüntetni.
Az egyik leggyakoribb formája ezeknek az elváltozásoknak a májfolt. Ezek a nagyobb méretű, barna színű bőrterületek leginkább a kézen, a háton és az arcon jelennek meg.
Ehhez hasonló a seborrheás keratosis, vagyis az öregségi folt, amelyet a melanin túltermelődése okoz. Ugyancsak idősebb korban jelennek meg a piros angiómák, amelyek pici, vörös pöttyök, leginkább a törzsön. Ezek az kellemetlen foltok nem betegségre utalnak, csupán a kor előrehaladtára, és orvosi segítséggel sikerrel kezelhetőek.
Mikor gondolhatunk betegségre?
Aggódni akkor kell, ha a bőrön felfedezett elváltozások véreznek, vagy csak nagyon lassan vagy egyáltalán nem gyógyulnak meg. Ez a két tünet ugyanis akár rákra is utalhat, és ebben az esetben mindenképpen javasolt egy orvos véleményének a kikérése is.
Egyéb, kóros elváltozásra utalhat még a viszketés, a fájdalom, vagy a körvonalak gyakori változása is.
További ajánlott fórumok:
- Az időskori demencia tényleg csak idősebb korban fordul elő? Fiatalabb (55 éves korban) nem?
- Cushing-kór, idős kiskutyán bőrelváltozás
- Mi annak a bőrelváltozásnak a neve, ami anyajegy színű, de kidudorodik mint a szemölcs?
- Mi ez a bőrelváltozás, stria? Vagy más?
- Ez a bőrelváltozás milyen betegségtől lehet?