Hogyan szoktassuk le pasinkat a haverokról? (beszélgetés)

Pasik - Haverok, csajok - barátnők, igen a megfelelő egyensúly megteremtése fontos a párkapcsolatban. Mindenkinek kell kikapcsolódás közösen a párjával és a barátokkal.

Én hagyom a párom, hagy menjen a haverokkal heti egyszer legalább, van hogy én is megyek velük. Nekem is van hétvégén saját programom. Engem csak az zavar hogy a csak kettesben töltött programok nagyon ritkák. Párom erre azt mondja hétköznap mindig együtt vagyunk, nekem ezzel csak az a bajom hogy a munkás hétköznapok nem igazán pihenős, kikapcsolódós program.

Néha olyan érzésem van h a haver a legfontosabb neki.Mindig rohan 1 cigire, 1 sörr talizni, vagy PS-sel játék. Már volt h a legjobb haverja nyaralni ment, 1 hétig nem találkoztak, erre azt mondta hiányzik neki a haverja. Nagyon kötődik hozzá, azt mondta h szereti, olyan mintha testvére lenne. Lehet nagyon szoros kapcsolat pasik között (feltételezve hogy hetero)

szerintem nem érdemes...!

ha meg fülíg beléd van zúgva akkor meg úgyís te vagy az első

Igenis van olyan szitu ,amikor muszaj leszoktatni a pasit a haverokrol.Az mar mindenkinek a sajat dolga hogy meddig van a hatar,es mit tud elfogadni es mit nem.

En terhesen is mentem a parommal a haverokkal szorakozni,elvegre a monoton mindennapokbol nekem is szuksegem volt kikapcsolodasra ...a parom miert lenne kulomb mint en,es miert lenne neki tobb minden "megengedve" mint nekem???

Persze nyugodtan mehet sorozni a haverokkal,vagy pl bicikli turara,stb,de buliba miert ne vinne engem is?Ha pedig nelkulem akart volna meg bulizni,miert vett el felesegul?Mert ha nem erzi jol magat velem egy tarsasagban,akkor kar is a gozert,ott mar ennel nagyobb gondok vannak...

Lehet azt mondjatok onzo vagyok,de en nem akarok kicseszni magammal,ugy akarom elvezni az eletet ahogy a parom is,ennyi nekem is jar:)

Amugy nekunk is voltak gondok a haverokkal,mert mikor terhes voltam egyutt mentunk szorakozni,de miutan megszuletett a kisfiam volt par alkalom mikor tok reszegen jott haza(egy hulye kollegaja miatt),es akkor azt mondtam hogy ennyi nekem eleg volt,ha reszegen szandekozik hazajonni ejjel ,akkor menjen haza es ott rokazzon a wc melle:S

Megertette hogy rossz nekem egyedul a gyerekkel,es nekem is szuksegem van tarsasagra ,ugyhogy azota egyutt jarunk szorakozni.Persze mikor a fiukkal megy en nem megyek,de azota legalabb megtanult merteket tartani...

Elolvastam, mi a bajod, de továbbra sem értem, miért ne járhatna el a haverokkal. Ha megszületik a babátok, nyilván többet fog otthon tölteni, és besegít, de most azzal mivel segít, ha folyton ott ül a szoknyádon...Azt h segítsen, azt meg meg lehet beszélni, nem hiszem, h nem.

Nálunk abszolút működik, h a párom is és én is olykor külön töltjük hetente egy-kétszer az időt, és addig a másik remekül elvan a törpökkel. Neki is és nekem is szükségem van arra hogy a barátaimmal legyek. Vannak közös barátaink is, velük is szívesen töltjük az időt.

Az meg h iszogat, hát istenem, nagy ügy...persze mindaddig, míg mértékkel teszi azt.

Ok, akkor félreértettelek.

Mindenesetre az én párom tipikusan "fontolva haladó" típus :)

Úgyhogy, ha én adok neki egy kezdőlökést, bátorítást, akkor ijedtében visszalép hármat, majd eltelik pár év, amire nagy nehezen előrelép egyet ;)

Úgyhogy ezért is írtam, hogy mindenkinek magának kell éreznie, hogy egy párkapcsolatban mit érdemes feszegetni, és mit nem.

jaj ezt nem tanácsnak írtam, ez csak az én hozzáállásom.dehogy is erőltetném másra.van ismerősöm ahol az apuka visszafogottabb de nem piszkáltam az anyukát, nem mondtam neki változtasson rajta.bár ő is érzékelte, hogy lehetne lelkesebb a párja,de ráhagyta, meghagyta hogy ilyen legyen.szóval az jött le belőle-hogy vágyik arra, hogy a párja is lágyuljon, meg jólesne neki-csak a konfliktus és a családi béke miatt nem szól-és valahol az rendben is van.

én is addig mentem el a páromnál amíg lehetett, bár a védőnő nem örült hogy apás szülést tervezünk azt mondta biztos meg fog undorodni tőlem,és ő is mondta ne erőltessem rá.azért kicsit kellett győzködnöm, de csak annyira vettem rá hogy bejöjjön és a többit rábíztam, mondtam nyitva az ajtó ha nem bírja kimehet-és biztos nem fogok nekiállni duzzogni, megértem ha úgy dönt.

szóval azt mondom csak egy egy pici dologban kell kezdőlökést adni-ezt inkább bátorításnak nevezném és ráhagyni mennyit vállal be.

ugyanez volt a pocaksimogatással is nem annyira akarta, de mondtam próbálja ki nekünk jól esne-aztán elcsodálkozott a baba is mennyire megérzi a kezét-a tenyerébe nyomta a hátát.szóval néha az első lépés a nehéz-mert minden velünk a testünkkel történik, és tényleg nem velük.

Miért kellene leszoktatni? Neked hogy esne ha ő meg Téged akarna a barátaidról/barátnőidről leszoktatni? Te jó ég...

Van egy bölcs mondás: élni és élni hagyni.

Azt, hogy egy apuka mennyire teszi magát oda, szerintem el tudja dönteni egy adott családban, egy adott szituációban lévő apuka, és anyuka.

Szerintem szerencsésebb, ha egy párkapcsolaton belül a nő és a férfi együtt dönti el, hogy nekik mi a jó, és mi a megfelelő, nem pedig másoktól várják, hogy elmondják Nekik, hogy szerintük hogyan lenne normális.

Te megmondhatod a Te párodnak, hogy mit vársz el tőle, mi a fontos számodra, én elmondhatom az én páromnak, hogy nekem mi a fontos, mit várok el tőle, és ugyanígy mindenki megmondhatja a saját párjának, hogy mik az elvárásai.

Nem tartanám szerencsésnek, ha X férjnek Y feleség mondaná el, hogy Ő az Ő felesége helyébe ezt és ezt várná el...

Volt már olyan tapasztalatom, hogy egy munkahelyi környezetben az egyik nő minden más nőnek elmondta, hogy Ő bezzeg nem tűrné, hogy a férje így és így viselkedjen, Ő bizony otthagyná az ilyen férfit (pl. az olyat, amelyik sosem visz a feleségének haza virágot stb.) és addig-addig duruzsolt, amíg 3 házasságot tett így tönkre. Majd, amikor neki akadt probléma a házasságában, akkor rengeteg dolgot eltűrt, és az Ő házassága megmaradt.

Szerintem nem szerencsés az ilyesmiben ennyire aktívan beavatkozni. Lehet óvatos tanácsokat adni, hogy egy-egy dolgot, hogyan szoktunk mi magunk megoldani a saját házunk táján, de általánosságban szerintem nem feltétlenül hasznos azt mondani, hogy ez és ez a viselkedés helyes, és normális, a többi pedig nem.

nem nem tanácsolom hogy nevelje át.de ha mindketten akarták azt a babát akkor kicsit tegye oda magát az apuka is-és sok esetben látom hogy nem azért nem babások a pasik mert nem merik hanem mert a nő nem engedi át a feladatokat-majd én jobban csinálom.

én nem vettem rá a szülőszobára nyitva volt az ajtó-de jó volt hogy bent maradt, abból tudtam történhet velem bármi-ő nem fog sarkon fordulni és kimenni.nem nem így választunk párt, de nekem kevés ez a férfi így jó és ezért ilyen duma...igaz a családomban a sogoromtól tesómig apósik barátomig minden pasi babázósabb mint az átlag.

Na, azért nálunk se az volt, hogy kerülgette a babát :)

Dumálgatott vele, meg fogta a kezében, csak a fürdetés-pelenkázást és egyebek maradtak ki. De ettől függetlenül tudta Ő, hogy hogyan kell csinálni, mert ha hirtelen megkértem rá, akkor meg tudta csinálni, és mondom, hogy most is amíg a kórházban voltam, két hétig tök egyedül volt a fiunkkal, és mindent csinált Vele, amit én is.

De azért tényleg más az, hogy egy férfi alapvetően idegenkedik és fél-e az ilyesmitől, vagy nem.

Mondjuk én apás szülést nem is akartam volna, mert akkor végig azon is kellett volna aggódnom, hogy nehogy Ő aggódjon. Így sokkal jobban tudtam csak saját magamra és a babára figyelni, mint ha ott lett volna Ő is.

Most így könnyen lehet mondani, hogy Te nem tudtad volna lenyelni, de ha mégis úgy történt volna, hogy olyan a párod, akkor gondolom nem váltál volna el Tőle csupán azért, mert nem tudtad volna lenyelni, hogy nem babás beállítottságú alapvetően.

Persze, erre meg lehet mondani, hogy már eleve nem is válaszottál volna ilyen párt magadnak. Bár, ez nem feltétlenül derül ki egy kapcsolat elején...

Mindenesetre szerintem attól még lehet egy férfi jó apa, hogy nem egy babázós típus, és nem hozza boldog lázba a dudorodó, mozgolódó pocak, hanem inkább aggodalommal tölti el.

Láttam én már olyat is, hogy apuci nagyon simizte a pocakot, meg nagyon babás is volt, aztán a gyerek egy-két éves kora körül lelépett egy másik nővel, és nem nagyon foglalkozott utána már a kicsivel, csak úgy módjával... szóval ez sem garancia arra, hogy a pocaksimogató apuka lesz a mintaapuka.

Szerintem mindenki tegye meg a gyermekéért és a párjáért azt, amit megtehetőnek érez, és ne erőszakoljanak egymásra olyasmit, ami a másik számára nagyon kényelmetlen, kellemetlen, vagy nem szívesen vállalható. Ez oda-vissza érvényes, és a párkapcsolat több területére is.

Én a kompromisszumok híve vagyok.

Mindenesetre azt azért szerintem Te is tudod, hogy neked úgy könnyebb volt, hogy a párod alapvetően ilyen beállítottságú.

És szerintem Te sem azt javaslod azoknak, akiknek nem olyan beállítottságú a férjük, hogy márpedig mindenáron "neveljék át", és "kötelezzék" arra, amit Te a leghelyesebbnek érzel a saját párkapcsolatodban.

Mindenki másképp csinálja.

A lényeg az, hogy a végeredmény boldog, kiegyensúlyozott összhang legyen. Ha ez megvan, akkor szerintem egy kapcsolatban legyen az párkapcsolat, vagy szülő-gyerek kapcsolat, a lényeg már rendben van.

persze megérthetném hogy férfi és azért nem babázik.

de én nem tudtam volna lenyelni, nekem jó érzés volt hogy mindent megtanult ő is és szívesen meg is tette ha kellett.persze én vagyok a gyerek mellett, de akkor is jól esett és praktikus is volt hogy megosztottuk a feladatokat.és hiába dolgozott ezt a pár dolog belefért neki munka után is.én is örültem hogy nem csak kerülgeti a gyereket-hisz az övé is.

persze én több dologra megkértem-hogy kísérjen el a vizsgálatra,jöjjön el babacuccot venni,jöjjön be vajúdáskor-és majd meglátjuk bírja-e,és a babát is a kezébe nyomtam-illetve ő is kézbe vette azt mondta mennyire természetellenes volt neki hogy elválasztott a szülés után az a pár kórházban töltött nap.

Ez nagyon jó ötlet szerintem! Azért is jó, mert elveszi az élét az egésznek, és főleg jó, hogy vicces is kicsit.

Most ébredt fel a fiam, úgyhogy kicsit le vagyok most foglalva, de amint lesz időm, elküldöm a linkeket privátban Neked.

"Meg hogy úgy szeretem esténként ha csiklandoz a te kezed is remélem még kapok belőle többet és többet.."

Remélem észre veszi magát:)

Azt megköszönném:)És este utánna is néznék..

A szkennelést inkább hagyd,mert tudom milyen macera:)

Képzeld most kezdtem bele egy nagyon jó dologba(persze munkaidőben)

A páromnak írok levelet a pocaklakó nevében:)

Ma feladom postán holnap m,eg is kapja:)

Na persze nem utasításokat csak sejtelmesen megfogalmazott kis tanácsok:)

" Nem fogok többé integetni idebentről,ha nem hagyod éjszaka anyát aludni és fáradtan kell munkábba jönnünk"-meg hasonló kis mondatok:)

--Éjszaka keltett fel éjfélkor a párom tegnap huncutkodni:) na nem mintha nem esett volna jól,de a reggel el is aludtam.:)

Ha nem találod, akkor küldök szívesen linket privátban :)

Sőt, ha érdekel az a gyerekneveléses könyv amiről írtam, ahhoz is tudok linket adni, hogy lásd miről van szó, és ha gondolod pár oldalt kiscannelek belőle, hogy lásd, hogy milyen (azt azért nem vállalom, hogy az egész könyvet bescannelem, mert az marha nagy meló lenne...)

Az én férjemnek sem volt semmilyen ráérzése, meg indíttatása. Sőt, gyakorlatilag azért nem akart volna Ő még gyereket, csak én szerettem volna nagyon, és úgymond "kikönyörögtem".

Úgyhogy amikor hazamentem a pozitív terhességi teszttel, akkor azt mondta tök közömbös hangnemben, hogy: "ennek kell ennyire örülni?".

Persze, hogy rosszul esett.

Amikor másodjára mentem a dokimhoz, akkor úgy kértem, hogy jöjjön el velem, hogy azt mondtam, hogy szeretném, ha megnézné, hogy ki lesz az orvosom, hogy úgy ránézésre mondja már el, hogy Ő rá mer-e bízni erre az orvosra, mert nekem fontos az Ő véleménye ezügyben.

Na, egyszer eljött, mondta, hogy ok. az orvos, nyugodt, megbízhatónak tűnik. De persze nem jött be, nem is beszélt az orvossal, hanem csak addig látta, amíg kinézett, és beszólított, majd amíg átmentünk az ultrahangba, és amikor elköszönt tőlem. Gyakorlatilag a folyósón várakozott, amíg engem vizsgáltak.

Utána a 4D ultrahangra, 22. hetesen sikerült kikönyörögnöm, hogy eljöjjön. Azt nem bánta meg, és akkor mondta, hogy most kezdi érezni azt, hogy itt egy baba fog születni.

A hasamat nem igazán símogatta, de ahogy este hozzásímultam, időnként érezte, ahogy rúg. Volt, hogy mondta is, hogy: "nagyon aktívkodott a kiscsávó az éjszaka", meg, hogy: "szétrúgta a gyerek a hátamat az éjjel" :)))

Meg egyszer volt, hogy csuklott, és mondtam Neki: "nézd csak, csuklik", Ő meg odafordult és csodálkozva nézte, és kérdezgette, hogy milyen érzés, meg honnan tudom, hogy csuklik, és jéé, milyen furi ezt így látni :)))

De amúgy nem nagyon volt egy pocakozós-babázós apa. Nagyon félt, hogy milyen apa lesz, hogy hogyan változik a kapcsolatunk a baba után, hogy fogom-e ugyanúgy szeretni, mint előtte, hogy lesz-e ugyanannyi időm Őt kényeztetni, vagy most már vége a jó világnak, vagy hogy is lesz ;)

De ezekről sokat beszélgettünk. Sajnos én sem voltam mindig olyan türelmes, mint kellett volna, és a terhességem utolsó részében, eléggé kibuktam, nagyon depis voltam, és szükségem lett volna arra, hogy többet törődjön velem, és olyasmit éreztessen velem, hogy szeret, és elfogad babával együtt is, és számíthatok rá stb.

De nem nagyon tudtam úgy megfogalmazni a gondolataimat ezügyben, ahogy most már tudnám. Azt hiszem, hogy emiatt is híztam meg ennyire a terhességem alatt, és amiatt is, hogy a férjem minden nap hozott süteményt, meg csokit, meg fagyit nekem, mert így tudta csak kimutatni a szeretetét, és a törődését.

Én meg persze nem tudtam megállni, hogy be ne faljam ezeket, és azt sem akartam mondani, hogy ne hozzon, mert nagyon jól esett, hogy legalább valamilyen formában mégis kimutatja, hogy fontos vagyok Neki.

Nem volt apás szülés, sőt, haza is küldtem, mert éjfél után nem sokkal folyt el a magzatvizem, és bejött velem a kórházba, de nem jött be a szülőszobába, és mondták, hogy ebből csak reggel lesz baba, vagy délelőtt valamikor.

Úgyhogy hazaküldtem, hogy pihenje ki magát.

Persze, nem tudott pihenni, hanem csak aggódott, és tipródott.

Amikor a szülés nehézségéről van szó, akkor mindig azt mondja: "azt hiszed, hogy olyan könnyű volt itt több mint tíz órán keresztül aggódni, hogy mi lesz veled" :)

Persze, amikor meglátta a babát, akkor elérzékenyült nagyon :)

De nem volt apás fürdetés, csak már akkor, amikor szépen meg tudott ülni a kádban, és lehetett fürdetés közben játszani vele, fröcskölni, meg halacskázni, hajókázni stb.

Pelenkázni valamikor 3-4 hónapos kora után pelenkázta néhányszor, amikor megkértem rá. Nem szívesen tette ugyan, de ha megkértem, akkor megcsinálta. Most már nem nagyon pelenkázza, de amikor mostanában két hétig kórházban voltam, akkor persze gondoskodott róla, etette, öltöztette, pelenkázta, fürdette, játszott vele, okosbabáztak is, szóval mindent csinált, amit én is szoktam. De ahogy a kórházból visszajöttem, minden ugyanúgy maradt, mint volt.

Talán annyi, hogy most már tudja, hogy én itthon nem a lábamat lógatom a gyerek mellett ;)

Szóval szerintem sarkított dolog az, hogy valaki a gyerek 20. szülinapján eszmél, de igenis normális dolog az, hogy 3-4 hónaposan, vagy akár kicsit később érzi igazán át egy férfi az apaságot.

De az biztos, hogy amikor hazajön a munkából és a kicsi elé szalad, hogy: "apa", és a nyakába csimpaszkodik, az nem hagy hidegen és apai érzések nélkül egyetlen férfit sem!

Ha hazamentem rá is fogok keresni az erőszakmentes kom .ra:)

Csak most éppen annyi időm van hogy végigolvastam a hozzászólásokat...

És talán okosabb is lettem:)

A gyereknevelésben is sokkal könnyebben érsz el dolgokat...

A párom anyukája már megpróbált rávezetni ezekre a dolgokra...

nem éppen nagy sikerrel mert ő a maga nyelvén ahhogy mondogatta az valahogyan nem igazán tetszett:)

azért jó lenne ha a párjának is elmondaná ezt.

jó nálunk is úgy kellett kihúzni belőle, magától nem mondta volna, hogy aggódik elég jó család fenntartó lesz-e belőle(inkább anyagiak miatt szorongott).az hogy jó szülők leszünk-e nos az a 9 hónap alatt nálunk sokszor szóba került, sokszor beszélgettünk róla(én sokszor pityergős érzelgősen).szóval az a véleményem ki kell engedni a gőzt meg lehet haverozni de beszélgetni és a közös életet együtt alakítani is kell.nem hiszem hogy a sörözök a bárpultnál vajon jó apa leszektől megoldódnának a gondok.ok egyszer kétszer bepánikol az ember de nem csinálja rendszeresen.ha rendszeres akkor több a baja az egésszel, mint amennyire örül neki-szerintem.

Nem, persze, kierőszakolni nem szabad semmit, meg zsarolni sem.

De le lehet ülni, meg lehet beszélni, hogy nekem ez és ez jól esne, vagy ezt és ezt szeretném.

És itt konkrét dolgokat értek, például így: "szeretnélek arra kérni, hogy keddenként Te mosogass, mert ez nekem nagy segítség lenne".

A vádaskodó, általános dolgokkal, mint pl. "rosszul esik, hogy nem segítessz a házimunkában", csak a feszültséget lehet tovább szítani, de ha konkrétan elmondjuk, hogy mit várunk el a másiktól, akkor az már egy alap arra, hogy azt meg lehessen beszélni, és ahhoz kompromisszumot lehessen találni. Pl. "nem, keddenként nem akarok mosogatni, nekem a csütörtök jobb lenne", vagy "utálok mosogatni, inkább a sepregetést vállalnám be keddenként", vagy "nem jó a kedd és mosogatni is utálok, de csütörtökönként át tudnám vállalni a sepregetést" vagy akármi.

Persze a keddi mosogatás helyettesíthető mondjuk esti két perces pocaksimogatással is, stb.

Persze nem azt mondom, hogy olyan férfit, aki idegenkedik ettől az egésztől, és nagyon nehezen bírkódik meg a gondolattal, hogy milyen lesz az élete a baba születése után stb., akkor azt a férfit beszéljük rá arra, hogy minden szabadidejében pocakot simogasson, meg énekeljen a pocakhoz, meg minden orvosi vizsgálatra jöjjön velünk, meg a szülésnél is ott legyen, sőt, fényképet is készítsen, meg a köldökzsinórt vágja el stb.

Szerintem lehet ésszerűen kompromisszumokat kötni, úgy, hogy a férfi is figyelembe veszi, hogy a nő terhes, és bizonyos dolgok jól esnének Neki, és a nő is figyelembe veszi, hogy a férfi nem terhes, és vannak dolgok, amiket nem szívesen tesz meg.

De szerintem az érzéseinkről mindenképpen beszélni kell, és meg kell fogalmazni őket szóban. Sokkal könnyebb úgy feldolgozni a férfinak is ezt a helyzetet, és szerintem a nőnek is, ha kibeszélik magukból, és érzik, hogy a másik megérti őket.

Szia!

Igazad van, tényleg rosszul veszi ki magát, meg gondolom a terhességed miatt most érzékenyebb is vagy mint az megszokott! De gondolom a párod dolgozik és ugy érzi szüksége van arra hogy kicsit kieressze a gözt,(ez igy is van)! Persze, jobb lenne ha több idöt töltene veled(tek), de az a véleményem hogy ez még mindig jobb mintha rajtad csapódna az a feszko amit a munka meg a napi stresz okoz, akkor már inkább pár sör mellet vezee le a haverokkal mit rajtatok otthol!!

em védem és nem mellette álok ki, csak reálisan látom a dolgokat, tapasztalatból mondom! Voltam én is ebben a helyzetben, csak én nem voltam terhes! De, ha tiltod a barátaitol csak magad ellen fordítod, hidd el! Ahogy te is megbeszéled a gondokat, a barátnöiddel ugy neki is szüksége van a haverokra!! Ne akard ezt elvenni töle, szerintem! Rá fog jönni magátol is hogy ti sokkal fontosabbak vagytok neki mint az hogy elmenjen sörözni a haverokkal!

Sok pasi azért tölt ilyenkor több idöt a haverokkal iszogatva, mert megrémült az aoaságtól, fél hogy jó apa lesz e!! ( ez szintén tapasztalat, 2évig pultoztam, ott hallottam sok pasit ezért siránkozni)!

Szóval kitartás!! Ne aggódj!!

Ja és persze, jó egészséget kívánok nektek és sok örömöt a babához!! :D:D:D:D:D:D:D:D