Hogyan barátkozzak meg a párom gyerekével? (beszélgetés)
Sziasztok!
ebben a témában nekem az lenne a kérdésem, hogy hogyan fogadtassuk el a párom kislányával azt a tényt, hogy egyrészt az apukája már nem fog visszamenn hozzájuk, másrészt pedig, hogy én nem akarom elvenni tőle az apukáját és őt ettől még nem fogja kevésbé szeretni.
eddig három hétvégét töltöttünk együtt a kislánnyal, én imádom a gyerekeket, soha nem volt gondom megbarátkozni még a legzárkózóttabbal sem, és noémivel sem volt nehéz, mondhatom teljesen "egymásba szerettünk". én feltétel nélkül elfogadom őt, mint a szerelmem életének fontos részét, és ő is elfogad engem minaddig, mi meg nem érintem az apukáját. na, erre bedurciz.
tehát-mint embert-kedvel engem, de azt hiszem, a féltékenység nagyon erős benne.
remélem ez idővel javulni fog.
szerintetek?
mit gondoltok, a kicsi jelenlétében inkább ne érintsük meg egymást az apukával? vagy jobb, ha inkább megszokja és idővel belenyugszik?
Ez egy nagyon összetett dolog.
Én ilyenkor azt szoktam tanácsolni, hogy képzeld magad a gyerek helyébe és viselkedj úgy vele, ahogy "elvárnád",hogy veled viselkedjenek.
A férjemnek az első házasságából két gyereke született. És van egy közös fiunk is. Nem mindig könnyű a tolerancia, mégis azt javasolnám. És ha a férjedet tiszta szívből szereted,akkor a gyerekét sem lesz nehéz megszeretni:)
cSak az eredeti kérdésre válaszolnék:
Tudom nem könnyű de nem lehetetlen sok szeretet szeretet meg szeretet.
Persze nem könnyű szeretetet adni ha vissza nem,hogy nem kapod de még ellen szenves is az ember a gyerkőnek de csak ezt az egy mótszert ismerem.
Bár nem vagyok pszihológus,de szerintem,ezzel akarja magára irányitani a figyelmet,ezzel a saját fontosságát akarja mutatni.
Liliomka 1.
nekünk már vanegy közös gyerekünk is és most a nagylánya "miatt" elhagyott minket.a volt feleség is persze közrejátszott.
az elején teljesen jol elvoltem vele,megértettük egymást de amikor azt hajtogatta a "párom" hogy bárkit elhagyna a lányáért akkor azért már nem tudtam ugy nézni rá.
az utobbi időkben pedig már teljesen kizárt minket minenből szoval elég könnyen kialakult az ellenszenvem egy szinte ismeretlen gyerek iránt.
soha többé nem szeretnék ilyen helyzetbe kerülni!!
viszont igy hogy egyedül maradtunk egyszer biztos leszek ebben a helyzetben a másik oldalrol és tudom hogy nem csak a gyerekemnek kell majd elfogadnia a páromat hanem forditva is.
én nem tudtam, pedig 7 éve együtt vagyunk.
és semmilyen kapcsolat nincs köztünk.
Ez jó is , meg nem is. Kissé bonyolult történet, ezért írtam, hogy jó is.
Elég régen indítottad a fórumot, lehet, hogy már puszi pajtások vagytok a gyerekkel.
Azért én leírnám a tapasztalatomat:
Én egy kamasz gyereket "örököltem" és nem csak hétvégékre, hanem állandóra (a férjem lényegesen idősebb nálam). Ellenség voltam a szemében....
Mára, ha éppen olyanja van, akkor még anyuciz is és én is odalököm, neki az édes fiam dumát kezdetű dumát. Mára elfogadja a véleményemet. Végigszenvedtük együtt az első szerelmet stb....
Azt javasolnám legyél türelmes. Ne akarj a kedvében járni. A hisztijén nézzél át. És főleg, ne akard megnevelni!!! Ez az apja és az anyja feladata. Tőled valószínűleg el sem fogadná.