Hogy szoktassam le a férjem, hogy beleszóljon a 22 éves fiam minden egyes lépésébe? (tudásbázis)

szia

szerintem nem tudod, az én anyukám próbál beleszólni a 36 éves bátyám életébe

Közben tanulmányoztam az adatlapodon acsaládi képet.Valószínű nálatok mindenki "sinen "van ,ahogy kilogikáztam a lehetséges párokat

Gratulálok.

A vita amibe először itt belekotyogtam egy 22 éves srác anyukájának sirámainál kezdődtek.

Már megbántam,hogy hozzászóltam,mert már nem egészen arról szól a kommentelés.

Közben száomra is világossá vált a Te eseted egy kicsit más.Jól öszzekuszálódtak körülötted a dolgok.Ahogy írod,nem tűnik egyszerűnek.Azért azon gondolkozz el ha "visszamehetnél"Angliába hogyan alkíthatnád a sorsodat!Nem sokan mondhatják el 37 évesen a mai időkben,hogy "visszamehetnék Angliába"Ha elég erős a kapocs a fiad ,barátnőd és közted anyagilag valószínű jobban járnál,mintha az itthoni közös "vállakozásodban" talán a hetedik kifutófiú szerepét játszod.Persze nem tudom a megélhetési költségek külföldön nem -e rabszolgává tennének.Ha van lehetőséged külfökdön dolgozni akkor szerintem számolj!Mennyi marad nettoban,ha megmarad a hazai rezsi+szerény ruházkodás,- na jó 2 havonta 1 jó sör- havi 15 ezer Ft maradvány összegének 2-4 szerese,akkor ne gondolkodj!Indulj!

Holnap már nem 37 éves leszel.

nem mindenkinek van akkora szerencseje hogy az elso no vagy ferfi elete parja lesz, es 18 evesen megy ferjhez vagy nosul meg.

igen van parom. nem komloi, hanem magocsi. 35 km tavolsag van koztunk. ot oda koti a munkaja, engem komlora. visszamehetnek angliaba. de ha megteszem nem lathatom a fiamat aki immar 8 eves, es az orszag tulso felen el. s hat a paromat sem surun latogathatnam. a hazassagom rengeteg adossagot hagyott a nyakamon, amit meg mindig torlesztek. igy hat kenytelen vagyok szuleimnel elni, es ocsemmel a vallalkozast csinalni. ez azzaal jar hogy mindenbe belelatnak szuleim. es mindenbe beleszolnak. pedig felnott ember vagyok. alberlet szoba sem johet. nem tudnam fizetni. magocsra koltozzem? ott nincs munkam, bejarni meg igen nagy koltseg, es busz sincs hogy rugalmasan lehessen dolgozni. igy marad a heteles. nem mintha erre vagynek. picit lazul a poraz, hogy vettem sajat kocsit, es nem kell apamnak konyorogni egy lepukkant ocskavasert, amivel mar mar eletveszelyes kozlekedni. de ez meg messze nem megoldas.

Később megnéztem az adatlapodat,meg látom azt a rengeteg szívecskét amit 1 valaki küld neked ,és mindketten komlóiak vagytok,valami összefüggés csak lehet.

Akkor sok szerencsét

"Itt egy 22 éves srácról van a vita , eg az apjáról , na meg az anyucikájáról. Az én rokonságomban is meg a volt munkatársaim között is megvan ez a tipikus agglegényszindróma."

Jééézusom, te miről beszélsz?

Először is, az apa túlzott féltéséről van szó és nem az anya, vagy a gyerek élhetetlenségéről. (olvass kérlek vissza)

Másodszor - 22 évesen agglegényszindróma? Szerinted, ha kijön a kölök az iskolapadból és még nem nősült meg, vagy nem lép élettársi közösségbe 8-12 évesen - ahogy szerinted már napjainkban teszik - ássuk el, mert nem ér semmit mint férfi?

Honnan van neked ekkora marhanagy tapasztalatod ezen a téren?

Elolvasod amiket írsz?

A gondoskodás, szerinted kigúnyolandó? Én 18 évesen mentem férjhez, azóta önálló vagyok, illetve a férjemmel közösen teremtünk meg mindent. De eszembe nem jutott volna soha, hogy az én gyerekemnek is el kell mennie a házból ennyi idősen, különben nem számít embernek, mert nem önálló. De igen, az. És egyben családtag.

És az, hogy nem vette el az első kiscsajt, aki megállt neki - már elnézést kérek - nem azt jelenti, hogy anyucikája mellett akar meghalni...

internet? ezzel elkestel :D

de nem banom egyebkent nem sokara 1 evesek leszunk ;)

A Te eseted szépen mutatja amiről próbáltam írogatni.

Itt egy 22 éves srácról van a vita ,eg az apjáról ,na meg az anyucikájáról.Az én rokonságomban is meg a volt munkatársaim között is megvan ez a tipikus agglegényszindróma.

Gondtalan ifjúévek,komolykodó huszonéves,aztán az anyuka fékez "ettél kisfiam?maradj még kisfiam"

aztán jón a30 sőt el is múlik gyorsabban,mint várnánk,aztán az önbizalom kezd elveszni....

Sürgősen hagyd ott a szülői házat!38 évesen nem hiszem ,hogy függened ekll anyagilag.Társaságba járni ,jó ez Komlón nem olyan egyszerű,akkor meg társkeresés de nehogy interneten próbáld!

nalam en vagyok a gyerek 37 evesen.

igen furcsa egy helyzet. mivel van egy nagy telke rajta vallalkozas, stb. mindenben tamogat ha a megkeresett penzem a telken lebetonozom. ha erzi mas terveim vannak, elmenni, akkor lebeszelni, probal, es termeszetesen nem tamogat. sokszor voltam, vagyok anyagilag is fuggo helyzetben tole ez miatt, es igen nehez elszakadni a szuloi haztol igy. megjartam angliat, es nos is voltam. de magyarorszagon egyedul nem sokra megy az ember, igy mindig visszakeveredtem. baratnomhoz autoval jarok. eddig az o kocsijat hasznaltam, es nem kis bizonytalansaggal jrt minden hetvegen elindulnom otthonrol. hazaerve tudta pontosan hany kilometert mentem az autoval. ez mar remelem a multe, mivel mar van autom sajat. de otthon nem szivesen csinalok semmit, mert a sajat elkepzeleseim sosem jok neki, es emiatt a jelenleteben inkabb abba is hagyom amit epp csinaltam.

szerintem ez sem normalis

szücsinek leírtam a válaszom ,Neked is ezt tudom írni ,kiegészítésül talán annyit: a szülői tekintélyt nam 22 éves csemeténknél kéne kiharcolni,hanem már kisgyermekkortól kezdve a közös vacsoráktól a közös játékokon át a minden napos beszélgetésekig fog kialakulni a gyemekben a bizalom.

Így a kudarcokat nem "csöbörnek" érzi ahonnan minden lépés csak "vödröt "jelentheti.

Nem gondoltam volna,hogy valaki észreveszi a kommentemet.

Na akkor "velveszem a kesztyűt" 22 év körül nincs kivel,nincs még kiválasztott,már most jelzem egyre nehezebb lesz ,mert sajnos az óra előre forog (mindenkinek)Ma még csak 22 aztán hamar 25 és eléri a 30 -at.A jóságos anyuka ilyenkor azzal szokott problémát elterelni:ráérsz még kisfiam,ne siesd el stb.Az anyáknak súlyos felelősségük van fiúk helyes irányba terelésében.Tudom az idők változnak ,ez a szokott "szöveg"A mai 12-17 ,igen jól írtam már 12!éves fiúk a rájuk zúduló ingerek,kortárselvárások hatására nem tanulják meg a másik nemhez való közeledés módjait.

Rosszabb estben már a szűlője is neveletlen .

Sokat tudnék mesélni tapasztalatból milyen hibákat követnek el,mármint a kedves szülők.

detto apu :D Mi ezt hívjuk anyuval "tyúkanyó effektnek" :D

Merthogy akkor elégedett, ha mindenki otthon csücsül :D

Anyumnak iszonyatos harcaiba került, mire aput leszoktatta róla. Amíg otthon laktam, nem is igen oldódott meg a dolog. Imádom aput, tudom, hogy félt, és ezért voltak a dolgok. Mióta nem lakom otthon, azóta a legjobb a viszonyunk. Előtte beleszólt: Ez milyen pasi, hova mész, miben mész, miért mész, tanuljál, ne ezt csináld hanem azt...

Örök lázadóként folyamatos harcaink voltak :)

De valamit csak jól csinált ;)

Sehogy.

Maximum enyhíteni tudsz rajta.

Egyébként nem tudom eldönteni melyik a kisebb rossz: ez, vagy az, amikor a szüleim már 14 éves korom óta nem foglalkoztak velem kapcsolatban ilyesmivel.

Ezt én úgy fogtam fel: megbíznak bennem. Ha így volt, okkal tehették, mert soha nem éltem vissza vele. De ez akkor volt, jó régen.

Nálunk úgy működik a dolog, ha a gyerek - ő is 22 éves férfi már - elmegy otthonról, mindig mond egy időpontot, mikorra ér haza. Bár az egész csak színjáték, mert külön lakásban lakunk, úgysem tudom időre ért-e haza, de nem is ez a lényege... Ugye a megbeszélt idő előtt nem lenne korrekt őt telefonon zaklatni, tehát nem telefonálgatunk utána, hogy mikor jössz, mert már egyszer megbeszéltük.

Mikor elmegy, azért - érdeklődés szinten, beszélgetésként, nem ellenőrzésként - mindig megkérdezzük, kivel mész, hol lesztek, azért ugye vigyázol magadra...

Ha ezek a dolgok kezdésnek megvannak, akkor ugyi már nem illik telefonálgatni utána... A gyerök nem elszámoltatásnak veszi, és mi sem.

Az intézendő dolgaiba pedig nem szólunk bele, én szoktam megkérdezni hogyan szándékszik elintézni, mi az elképzelés. Ha jónak látom bólogatok neki, ha úgy néz ki el fog valahol csúszni, elmondom én hogyan csináltam a hasonló dolgokat anno... Ha bejön neki a gixer, legalább emlékszik arra, anyu vagy apu mit csinált ilyenkor és ki tud kászálódni.

A lényeg, - szerintem - az elején a fiadnak kell megpróbálni nyitni az apja felé, rászoktatni, hogy elmond ő magától mindent, nem kell számon kérni folyamatosan... Ha meg azt mondja, nem volt semmi, azt is el kell fogadni, olyankor nekünk kell felnőttként viselkedni...

Egyébként nálunk visszafelé is működik a dolog, de mi mindig így csináltuk, mi is mesélünk itthon, hova megyünk, mi lesz, kivel leszünk, kivel találkoztunk, mit beszéltünk, mit fogunk intézni... Így a család egyik tagja sem veszi elszámoltatásnak az érdeklődést, féltést.

Van egy 23 éves öcsém, aki ugyanebben a helyzetben volt. Tanácsoltam neki valamit.

Éreztesse az apjával, hogy minél többet szól bele a dolgaiba, annál kevesebbet fog tudni a fiáról és nem hogy kérni, kérdezni, de tudomást venni sem fog róla. és ha követelné, hogy beszámoljon bármiről, annál inkább nem. Ezek után minél többször beleszól az apa, annál inkább azt fogja bizonyítani, hogy nem érdekli, mi van a fiával. Az apánk reménytelen eset, de egy normális apa, akinek csak ez a "heppje", csak megérti ezt és ha a fiad mellé tudsz állni egy hármasban való beszélgetés során.....

Én pont ezért nem szólok bele a "gyerekek" dolaiba, mert számítok a bizalmukra, mindenben.

És arról lehet valamit tudni, hogy az apával hogyan bánt az apja?

Milyen apakép égisze alatt nőtt fel, stb...

Üdv

mikhato