Hipochondria (beszélgetés)

Az okaim ott kezdődnek, az apám elhagyott nagyon pici koromba, azóta azt se tudom él e vagy valamit. Itthon nem lehet rákérdezni mert botrány van belőle. Nyilván jobb is az ilyen szemét alakkal nem foglalkozni, de ez által mindig is ugy éreztem hiányzik az egyik felem. Hiányzik az aki biztonságot adna, aki megvédne...Ezért állandóan rettegek mindentől.Anyám szintén elhagyott de ő csak félig. Neki új családja lett. A pasija nem fogadott be sose. Anyám nagyon fiatal, meg lelkisérült is, ezér olyan mintha a növérem lenne...vagyis inkább a húgom, mert akármien pasi problémája van én adom a tanácsot...ezér hiányzik a műsik felem is aki a női dolgokra tanitott volna. A nagymamámhoz kerültem kiskoromba, aki meg...szintén lelkisérült. És egésznap csak a drámát látja. Nincs olyan ami jó lenne neki. Állandó megfelelési kényszerem van. De csak a rosszat veszi észre. Sose kérdezi meg hogy mizu hogy vagy stb...napi beszélgetéseink "megfésülkdhetté volna rendesen..." ok...És akkor ezzel ki is meritettük a napi kommunikációt. Ez által szociális fóbiám van. Nem merek idegenekkel beszélni, se boltba se sehol, ezért nincsenek barátaim, ezért magányos vagyok, ezért szorongok, és ezér vagyok hipochonder, mert csak magammal foglalkozok. Cikinek érzem magam mások előtt. A munkám 1 f*s. 22 éves vagyok, bulizni nem járhatok. Mert ,,hogy gondolod h elengedleg, te nem tudod a város micsoda veszélyes hely, napközben is borzasztó csak a tragédiákat hallani...blablabla.." ezátlal fogggalmam sincs hogy kell szórakozni. És mivel egész végig ezt hallgatom már én magam is csak úgy látom a világot mint 1 sz*rt. Pasijaim volt kb 3 eddig. Persze 1 se felelt meg itthon. Állandóan beképzelem hogy minden bajom van, de itthon senkit se érdekel. De azt pl.: hogy lekopott a körömlakkom, az már igen, mert hogy lehet ilyen hanyag és igénytelen...Az álmaimat sose kérdezték, de mikor elmeséltem (full átlag álmaim vannak mint minden fiatalnak ) "áááh hogy gondolod képtelenség ugyse sikerül!" Úgy érzem magam mint 1 bebábozódott 100 éves aggasszony. Ráadásul mindent amit csinálok és jó nekem azt titkolnom kell. Titkolnom kell olyan alap dolgokat mint pl. mikor egyszer a barátnőmnél aludtam, éjjel 2 ig a városba voltunk. Micsoda botrány.......... És nem tudom ki adni a feszültségemet. Csak gyűlik, gyűlik...És ezekre rátesz plusszba hogy nálunk évek óta minden évbe ugyanabba az időszakba télen, valamelyik rokon meghal vagy kórházba kerül súlyosan! 6 éve kb...Minden évbe...És rettegek már előre hogy most télen mi lesz...Én még nem voltam bajba úgy...És félek szorongok hogy mi van ha most én.....Ááh...Nem tudom.

De legalább most jól kidühöngtem magam itt! :D Köszi...

Egy jó szakember arról ismerszik meg, hogy a feloldásban is segít.

"Kibeszélni" egy barátnővel is ki lehet a problémát, attól még megoldás nem lesz rá.

Próbálkoztatok a kognitív viselkedésterápiával? Az esetedben valószínűleg az jelentené a megoldást.

A hipochondriának mindig van egy kiváltó oka, és ezt az okot kell megtalálni, a tüneti elnyomás heleyett. A valódi ok ritkán az,hogy az ember fél a betegségektől, sokkal inkább "sima" félelmek állnak a háttérben. Egzisztenciális félelem, szeparáció, stb.

Én tizenegy évesen lettem betegesen hipochonder, amihez kényszeres kézmosás is járult. Elvittek pszichológushoz, aki szerintem hülyébb volt, mint a páciensei. Fákat rajzoltatott velem meg mindenféle gyerekes hülyeséget, ahelyett,hogy megkérdezte volna, nem ért-e valami súlyos trauma, ami miatt rettegek. Ha ennyi esze lett volna, akkor két perc alatt megtudta volna,hogy előtte két évvel kisebb baleset ért, és a szüleimtől távol kórházba kerültem, teljesen egyedül, semmit nem tudtam róluk, egy kórterembe fektettek kilencévesen egy haldokló kislánnyal, és olyan traumát okozott nekem az a két nap, hogy még most, 35 évesen is intenzíven emlékszem rá.

Nekem ettől lett hipochondriám, nyilván tudat alatt rettegtem tőle,hogy kórházba kerülök.

Szóval mindig van valami ok, ami kiváltja a betegségektől való rettegést, érdemes egy jó szakemberrel elbeszélgetni.

Én évekig jártam pszichiaterhez ,és nem szedtem gyógyszert egyáltalán. Egy jó pszichiáter kell amit én is harmadjára találtam.Az első gyógyszerrel tömött (volna),a második virágos mezőket rajzoltatott velem meg ilyenek.A harmadik jó alapos beszélgetéseket alkalmazott ami meghozta gyümölcsét.

A pszichiáter sokaknak egyenlő a nyugi bogyókkal,de szerencsére nem mindegyik ilyen

A pszichiátert azért nem ajánlom, mert Ő gyógyszert is felirhat és fel is fog, aminek azért nem lesz sok értelme, mert ezekre a szerekre rá lehet szokni.

Én a pszichiáter helyett (előtt) ajánlanék egy Agykontroll tanfolyamot Domján Gábornál.

Andi, remelem nem bantottalak meg.

Ha megis, akkor ne haragudj, csak segito szandekkal irtam.

Minden jot kivanok neked.

Te sem gondolod komolyan, hogy nem is szeretnel meg gyereket. Ne nyugtasd magad ezzel, mert hazugsag.

Az idobol nem a tarsadalmi elvarasok miatt futsz ki, hanem azert mert sajnos a testunk elobb-utobb a kor elorehaladtaval alkalmatlan lesz a terhessegre.

Nem ertem miert ragaszkodsz ennyire ehhez az emberhez, hiszen azt irod ugy erzed nem szeret elegge.

Nem hinnem hogy ebbol eletre szolo kapcsolat lesz, hiszen nagyon fiatal meg, es mi lesz ha magadra hagy? Persze kivetelek mindig vannak.

En a helyedben gyorsan eldontenem hogy mi a fontosabb. En biztos hogy megadnam az eselyt, hogy csaladom legyen egy korombeli ferfival.