Hiányzol mamikám! (beszélgetés)
Ez a fórum a következő íráshoz nyílt: Hiányzol mamikám!
Sziasztok!
Köszönöm mindenkinek, aki írt, sajnos nem volt időm még válaszolni. Tudom, mindenki átélt már ilyesmit. Együttérzek mindannyiótokkal. Én is hiszem, hogy itt van mindig velem.
Egy családban egy nagymama nagy kincs és, ha nagy szeretettel van körülvéve, hiszen a kapcsolat vele az életben jó volt. Elvesztése pótolhatatlan, hiányzik a kedves, nagyrabecsült nagyszülő. Nem vagyunk egyformák, de hidd el elvesztését, te nem sirással, hanem inkább belülről érzett fájdalmaddal fejezed ki és azt csak egyedül te tudod és rajtad kivül senki más. A szived mélyén mindig meg fogod őrizni az emlékét, mert mindig ott lesz veled.
Fogadd őszinte résztvétem. Üdv.Ágnes
Szia! Részvétem! Sajnos tudom mit élsz át! A 4 nagyszülő közül,már csak az Apai Nagymamikám él.Az anyai nagyszülők szinte egymás után mentek el,rengeteg szép emléket hagyva maguk után,imádtam Őket. Nehéz még most is. Aztán jött a Tatikám,az én imádott..és egyetlen,legviccesebb,legmulatósabb Tatikám,akinek az elvesztése még nehezebb volt! Még több emlék..még nagyobb fájdalom. 10 év telt el,sokszor hihetetlennek tűnik,hisz olyan mint ha most történt volna,NEM VAGYOK KÉPES ELENGEDNI! :( Nem tudom miért?! Abba bele se merek gonolni,hogy mi lesz ha a Mamimat elvesztem...az egyetlent.. a legjobbat!! :( Most töltötte be a 74-et,remélem adja a Jó Isten,hogy még nagyon sokáig élvezhessük a fincsi mákos hajtottjait ,és a zserbóját,és a világ legfinomabb Krumplis tésztáját!!!!! :)
Nyugodjanak mindannyian BÉKÉBEN!!! SZERETÜNK BENNETEKET!!!!
Őszinte részvétem!
Sajnos tudom mit érzel, többszörösen is de a legfájóbb a férjem elvesztése volt két évvel ezelőtt, összeesett és meghalt 44 évesen minden előjel nélkül.
Az én nagyikám már négy éve meghalt, de még mindig őrülten hiányzik. Kórházban volt, könyörgött, hogy Húsvétra hozzuk haza. Az orvosok nem engedték, azt mondták még erősödnie kell. Amikor Apukám és az öcsém délben vitte neki a finomságokat, már üres volt az ágy. Húsvét vasárnap meghalt. És én azóta is beleőrülök a gondolatba, hogy egyedül kellett meghalnia, pedig kérte, hogy hozzuk haza.
Nem láthatta a dédunokáit. Kivittem a manóimat hozzá a temetőbe, és megígértem Mamának a sírjánál, hogy minden megtanítok a lányoknak, amit tőle tanultam. Most meg csak bőgök...
Őszinte részvétem!
Nagyon szépen megfogalmazott cikket írtál a nagymamád haláláról.
Sajnos az én nagymamám 3 éves koromban halt meg, a másikat meg nem is ismertem, mert születésem előtt távozott.
Az én nagyikám, 5 éve ment el, akkor volt az a forró nyári nap, saját lábán ment be korházba, eleven volt, vitatkozós kedve nem hagyott alább. Befektették, mert nem jöttek rá mitől van rosszul, állapota egyre csak rosszabbodott. Mindig mondta, ne hagyjuk hogy kikötözzék, mert abba bele hal. Hát mégis megtörtént tudtunk nélkül. Egy délután, már nem volt magánál, senkit nem ismert meg. Ez volt a 4.nap, hogy bent volt korházban. Aztán jött a telefon, tüdő embólia, a lába trombózisos volt.. Ezt nem vették észre...
Másik nagyim 11 éve.. Karácsony volt, 27.-e. Enyhe megfázással kereste fel délelött az orvost, aki ünnepre hivatottan nem ment le megnézni. Délután jött a telefon, szintén tüdő embólia. Ha akkor, ott elmegy az orvos megnézi, ha ma nem is de pár évig még biztos köztünk marad.. :(
Nem tudom abbahagyni a sírást........ :(
Ezek a sorok....
Legszívesebben..mindenkit megölelnék.... :(
Az én nagymamám a kezem között halt meg. Napokkal előtte mondta, hogy a családban sokan haltak meg februárban Ő sem éri meg a márciust, úgy érzi. Hogy megnyugodjon engedtem, hogy megmutassa, ha meghal, milyen ruhát adjunk rá. Máskor is érezte már, de több év telt el utána, igy a mostani dolgot sem vettük igazán komolyan. Nem akartuk, hogy a halálra gondoljon, mi is háritottuk magunkban a dolgot. Az egyik este nem érezte jól magát,elvesztette az eszméletét, de a szájába fújt szivgyógyszer segitett, mire kiérkeztek a mentősök,rende jött. Azt hitték csak téves riasztás volt, mert az EKG sem mutatott semmit. Mami nem akart kórházba menni.Teltek a napok, és közeledett a február vége is. Félt nagyon igy ott aludtam nála. Reggel felébredt,üldögélt az ágy szélén, beszélgettünk, boldog volt, még nevetgéltünk is, majd, hirtelen elájult. Ugrottam, pumpáltam a szivgyógyszert a szájába, és vártam ismét a csodát, hogy visszanyerje az eszméletét, de hiába. Leállt a légzése, elkezdtem lélegeztetni, közben szoltam a nagynénémnek, aki mamival lakott, hogy hivja az orvost és a mentősöket. Visszajött az eszmélete, de csak pár percre. Megérkezett a bátyám, aki orvos, és vele folytattuk az ujraélesztést. Néha sikerült is és azt hajtogatta mami, hogy "Ne vigyetek kórházba!", de a szive nagyon gyenge volt, és újra, meg újra feladta. Kiérkeztek a mentősök, adtak neki infúzióba gyógyszereket, és folytatták az újraélesztést. Abban biztam, hogy az segit.
Viszont elhangzott egy mondat, ami felrakta az I-re a pontot:"Mostmár tényleg kórházba kell vinni!" ez után a mondat után, mintha végleg feladta volna többet nem tért magához...
Nem tudtam sirni. Csak azon járt az agyam, hogy mindent megtettem, mégsem sikerült. Addigra a család is odaért, mindenki megkapta azt a bizonyos telefon hivást...
Volt aki be sem mert jönni a szobába, csak kinn sirt a konyhában a többiekkel. Remegve nyitottam ki a szekrényt és kerestem a ruhát, amit kért, hogy adjak majd rá... Annyira megviselt ez az egész, hogy hirtelen azt sem tudtam melyiket is mondta, pedig ott volt a szemem előtt. Rendbe raktam, és csak vártam. Olyan hosszúnak tűntek a percek, sirni nem tudtam, de nem is érdekelt mit gondol az aki meglát, mert én tudtam, hogy nagyon szerettem, és ezt az érzést senki nem veheti el tőlem...
Eltelt több mint 4 év,az álmaimban élt, és beszélgettem vele, viszont ma álmodtam ismét mamival, és most először tudtam, hogy nem él, és keservesen sirtam álmomban. Nem tudom mit jelent ez, csak remélem, hogy sikerült feldolgoznom a hiányát...
2009,december 17,én ekkor kaptam azt a bizonyos telefont
adj hálát az Istennek, a sorsnak vagy amiben hiszel,hogy ilyen szépen ment el
az én papámat 3 évig gondoztuk az ágyában(de szeretném ma is letörölni az álláról a lecseppenő főzeléket)
egy hétig volt a végén kórházban:nappal mentem hozzá,este azért imádkoztam(én aki sosem volt vallásos),hogy vegye el a Jó Isten,ne szenvedjen tovább,hajnalban telefon a nővéreknek,aztán azért ima,hogy odaérjek még
Próbálj megnyugodni,drága!Ő már jó helyen van.
Őszinte részvétem!
Azt hiszem mindnyájan így érzünk, ahogy most Te, ha elvesztünk egy szeretett személyt! Mindannyiunkban felmerül, hogy miért nem használtam ki jobban az időt amit együtt tölthettünk.
Tudom és hiszem, hogy tőle lettél sokkal több. A szeretetétől, a gondoskodásától, attól, hogy láttad miként és és cselekszik és az útmutatásától.
Én a nagypapám iránt érzek így, ő 77 éves és kisgyerek korom óta apa, nagymama és nagypapa egy személyben. Ő is egy igazi példakép és hozzád hasonlóan örülök neki, hogy az unokája vagyok.
Tavaly novemberben nálunk is majdnem tragédia történt, mert megállt a szíve, de még itt van köztünk és sosem fogom úgy érezni, hogy elég szeretetet, törődést tudok adni neki mindazért amit az évek alatt tőle kaptam.
Őrizd meg őt az emlékeidben és élj úgy miszerint ő tanított Drága! Vigyáz Rád odafentről!
Regina!
Tudod a nagyikád vigyáz Rád, vigyáz a családodra, a jelenlegi szeretteidre és a majdani szeretteidre. Nagyon nehéz feldolgozni, ha valakit elveszítünk, de én hiszem, hogy Neki nem rossz, Ő együtt van a már eltávozott szeretteiddel, és a sajátjaival. Biztosan volt olyan az Ő életében is, aki már elment és most együtt lehetnek.
Ha Te szomorú vagy, Ő is az lesz odafenn, amiért ekkora bánantot okozott.
Az pedig, hogy nem "kapta" vissza esetleg amit adott, ne bántson. Ő biztosan tudta, hogy szereted, mégha nem is mondtad neki.
Amit Tőle kaptál, pedig nem is neki "jár vissza" Ő akkor boldog, ha te is továbbadod a gyermekeidnek és az unokáidnak, és tényleg olyan nagyivá válsz, mint Ő.
Őszinte részvétem. Biztosan nagyon nehéz neked.
Amikor az édesanyám meghalt 3 éve, itt valamelyik Hoxás-tól kaptam vigasztalásul ezt a gyönyörű írást, talán Te is erőt merítesz belőle:
"A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog. . . valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába. Én én vagyok, te pedig te. Akármit is jelentettünk egymásnak egymás életében, ez mit sem változott. Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is beszéltél. Ne változtass hangszíneden. Nevess ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken. Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám - emlegesd fel a nevem nap mint nap, ahogyan annak előtte is, de ne árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba kerülök. Az élet nem kapott semmiféle új jelentést. Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a folytonosság. Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt, hogy nem kell rám gondolni. Nincs semmi baj. "
Részvétem.
Megkönnyeztem a soraidat. Én is elvesztettem a Nagymamámat, és rettenetesen hiányzik! :(
Őszinte részvétem mindenkinek aki valamelyik szerettét elveszítette.
Borzalmas-én is telefonon tudtam meg, hogy az anyukám 58- évesen meghalt, felhívtam a Bpesti kórházat- 11/30-kor(reggel 9-kor még beszéltem vele telefonon, mondta mennyire fél, próbáltam felvidítani,hogy nem lesz semmi baj)és közölték, hogy katéterezés közben meghalt...
Rá egy hónapra nagyapám 91 évesen, ezeket nem tudta nagymamám feldolgozni, és folyamatosan leépült, 8 hónap múlva ő is el ment.
A nagy házban 4-en laktak, 9 hónap alatt apukám maradt egyedül- borzalmas volt amikor mamát temettük a kriptába 3 koporsót látni- ma sem tudtam feldolgozni, nagyon hiányoznak, egyedül vagyok gyerek, és unoka is.
Nagyon nehéz időszak volt.
Bocsi a hosszúra sikerült sorokért.
Részvétem!
Nekem már csak egy nagymamám van. Ő akkor lett 90 éves amikor a fiam megszületett. Egy papám és egy mamám soha nem ismertem, egyet papámat meg alig. :((
Bele sem merek gondolni hogy mi lenne ha.... Én is nagyon szeretem, Őt Ő is igazi példakép.
Sajnálom.
Nekem sajnos már se nagymamám, se nagypapám, és még drága apukám is elment 3 éve hirtelen a névnapján, rá ket napra töltötte volna az 55. szülinapját. Ha valakit elveszítünk, a fájdalom sosem enyhül..
Részvétem sajnálom:-((
Nekem 3mamám van,igazi aki már meghalt apám anyukája őt alig ismertem így nem sírattam,a férje azaz papám is 1éve halt meg őt sem igazán ismertem de érte lett könnycsepp a szemembe de igazán ő sem szerettem mert nem ismertem csak az utóbbi 2évben láttam 2x.
Van anyu anyukája őt szeretem és biztosan sajnálnám is,mint a nevelőapám anyukáját is nagyon gondoskodóak és már nekik sem él a párjuk:-((
Tudom milyen egy nagyszülőt elveszteni de nekik is eljött az idejük ahogy majd nekünk is nehéz elfogadni de ez az élet rendje sajnos....
További szép életet a jövőben!!
Sajnálom :( Telán nincs is rosszabb érzés annál, mikor megszolal a telefon..és közlik, hogy valaki meghalt :(
Sajnos én pont tavaly előtt, Karácsony reggelén kaptam a hívást, hogy tata meghalt :(
Sírva olvastam végig a cikket, nekem ANYUKÁM ment el tavaly májusban 2 hét betegség után, váratlanul. Soha semmi baja nem volt előtte, neki most aug. 1-jén volt a születésnapja.
Ő is olyan szerető ANYA, NAGYMAMA stb. volt, mi nt a Te NAGYMAMÁD.
Én csak abba tudok kapaszkodni, hogy nem szenvedett.
Őszinte részvétem.
Nyugodjanak békében.
Őszinte részvétem... :(
Én is gyászolok...sajnos... :(
Istenem...:(