Halloween, és ami hozzá tartozik... (beszélgetés)
"A Halloween az utóbbi időben Németországban is mindinkább népszerű. Ismerjük-e azonban ennek a látszólag ártalmatlan gyerekriogató szokásnak az eredetét?
Kr. e. 200 körül ír kelták védekeznek így az elhaltak lelkeinek támadásaitól. E célból október 31-én emberáldozatot mutattak be. Az áldozatot fűzfakosarakban elevenen égették el.
Azoknak a családoknak a házai elé, melyeket az áldozatok állítására kijelöltek, (az áldozatok többnyire gyerekek voltak) a druidák kivájt tököt tetettek, melyben gyertya égett. Innen tudták a druidák fogdmegei, hová kell menniük.
Amennyiben a család a gyereket kiszolgáltatta nekik, a kivájt tök a ház és a család védelmére a helyén maradt. Ha azonban a család a gyerek kiadását megtagadta, a ház falára vért mázoltak s az éjszaka az egész családot kiírtották.
Kivándorló írek vitték magukkal e szokást Amerikába, ahol ma is október 31-én, a Mindenszentek ünnepe előtti estén tartják. (hallow: angolul "szent", eve pedig "este") Ekkor gyerekek járnak házról-házra és áldozatot (treat) követelnek. Ha nem kapnak édességet, megtréfálják(trick) a gyanútlan háziurat nem is sejtve, hogy a druidák egykori „trick or treat“-je halált és romlást jelentett és a bálványimádás legtisztább formája volt.
Gyermekeinkkel azt hitetik el, hogy a halloween valami vidám dolog. Talán meg is kérdezik, minek írok ilyensmit róla. Én azonban visszakérdezek: miként vélekedik Ön a Halloweenról? A Szentírásban az áll, hogy minden tettünkkel Isten dícsőségét szolgáljuk.
Lehet-e azonban egy démoni ünnepséggel Istent dícsőíteni?
(www.Kathtube.de)"
Szia! Én is csináltam, ott van a naplómban!!
A tiéd tök jó! Tökre, mint Te!! :-)))
Naplómban van ☺ Szolidra vettem én is, hogy a kisfiunknak legyen kedve barátkozni vele ☺
Én már megnéztem a Te lámpádat amit a fiacskáid macskának hívnak ☺
Szia ☺
Én életemben előszőr ma faragtam töklámpást ☺
További ajánlott fórumok:
- Ti hogyan nevezitek pl. egy beszélgetésben azt a férfit, aki hozzátok tartozik, de nem a férjetek?
- Nem szeretem a Halloweent🎃! Nem kell a rútságot,...
- Mit gondoltok a Mindenszentekről és a Halloweenről?
- Mit csináltok Halloweenkor?:)
- Ünnepek közül csak a Halloweent és a karácsonyt szeretem.
- Mit is mondanak Amerikába a gyerekek Halloween-kor? Cukorkát vagy.....! Hogy van tovább?