Ha nem mondhatod el senkinek, mondd el hát mindenkinek! (beszélgetés)

Valószínű lesz még 1 csekk, víz számla, de ami volt attól megszabadultam. Mondták a postás hölgyek, hogy januárban áremelés lesz. :(

Itt meg kezd elbújni, Évi meggyógyult?

Nahát, kisütött a nap.

Ezerrel süt a nap:))Nagyon jó idő van:)

Mindenkinek szépet hozó napot!

Jó reggelt mindenkinek.

Jó reggelt kívánok mindenkinek.

Nálunk felhős van és 4 fok.

Jó éjszakát mindenkinek.

Jó estét mindenkinek 🦉🍫🍷🍯🍵🍋🍪

Szeretettel várunk ebbe a topicba. Ez a béke apró szigete. Itt nincs egymás sértegetése, nincs veszekedés. 😊

Én is ebben bbízok. A hoxára valamikor nagyon sokat jártam. Sok jóbarátot találtam itt,volt akikkel személyesen is találkoztunk nem is egyszer. Nálam jóval fiatalabbak voltak és épp ezért szakadt meg a barátságunk,mert már nem értek rá a Hoxára járni. Gyermekeik születtek,volt aki elköltözött az országból. A fiatalabb fiam akkor még csak kb 6-7 éves volt. Nem harag volt az ami miatt már nem tudunk beszélgetni. Én megöregedtem,nekik meg a munka és a gyerekek melltt már nem volt annyi idejük.

Őszinte részvétem. Borzasztó elveszíteni valakit,aki az életünk része volt. Mennyi időbe telt,mire feltudtad dolgozni? Talán jobb is,hogy nem kellett látnod szenvedni. Én attól félek,hogy a férjemnek majd fájdalmai lesznek és nem tudok rajta segíteni. Most még inkább csak lelkileg szenved,mert még tudja hol van,tudja,hogy nem tudjuk hazahozni,hisz én sem fizikailag,sem idegileg nem tudnám már Őt ellátni.Sajnos azt már nem fogja fel,hogy nem lehet érteni amit mond.,pedig állandóan beszélne,csak már artikulálni nem tud.

Igen tudom és nem is azért írtam ezt le,hogy bár ki is megsajnáljon,vagy sírjak a nehéz anyagi körülények miatt. Inkább csak azért írtam le,mert jól esett kiírnom magamból. Nincs kivel beszélgetnem erről és itt jobb,mint személyesen bár kivel beszélni erről.

Én is jobban érzem magam egyedül. Vannak nyugdíja klubbok Hódmezővásárhelyen,de én nem szeretnék oda járni. Jobb nekem így a kiskutyámmal, a megszokott környezetemben. Nem szeretek hangoskodni,kibeszélni a többi magányos embert,esetleg jópofizni,csak azért,hogy ne legyek egyedül.

Nagyon nehéz lehetett elveszíteni a feleséged. Mi 51 éve élünk együtt és bár inkább olyan,mint egy gyerek,de az,hogy akár el is veszíthetem,már a tudatától is kétségbe esek. Legalább hetente láthatom és igaz,hogy nehéz vele beszélgetni,de már az is jóh,hogy foghatom a kezét,megérinthetem. Ennyi év után a szerelem már más,mint 51 éve volt,de sokkal szorosabb,mint akkor volt. Ő a másik felem és rettegek,hogy elveszíthetem. Igaz,hogy az orosok szerint ezzel a betegséggel még jó pár évet megélhet,de azt is tudom,hogy talán egy év múlva már meg sem ismer. A parkinson és a demencia kéz a kézben járnak.

Az idősebb fiam Szegeden él( 48 éves) Tavaly vált el,két gyermeke van. A barátnőjével most vettek egy házat Kisteleken,tele vannak hitellel. Nehéz lesz neki újra mindentt előlről kezdeni. A fiatalabb fiam (28 éves)Budapesten Szakápoló a János kórházban. Sokat dolgozik 24 órában,mert kevés a nővér,sok a beteg és az albérlet sem olcsó,mivel egyedül él.albérletben lakik egyedül. Olyan hektikus a munkabeosztása,hogy albérlő társat nem mer bevállalni.Nehéz a megélhetés,mert a férjem ápolsi díja gyógyszerekkel együtt 170.000 ft/ hó. A nyugdíja viszont csak 109.000ft. Az én nyugdíjam 121.000 ft. Minden héten látogatom és bizony nehéz kigazdálkodnom,hogy bár mit is vegyek neki,amit enni szeretne. Nem panaszként írom,hisz legalább van fedél a fejem felett, és nagyon sok ember él nálam sokkal rosszabb helyzetben.(bár a rezsi elviszi a nyugdíjam felét.) Inkább csak az szomorít el,hogy nem ilyen nyugdíjas éveket képzeltünk el. A férjem Szociális otthonban, a gyerekeim rengeteget dolgoznak,én meg egyedül vagyok a kiskutyámmal,aki egy igazi hű társ. Ilyenkor Karácsony előtt nehéz nagyon,mert még jobban nyomaszt a magány. Próbálok internetezni,a You Toubon filmet,klippeket nézni,de egyedül minden annyira más. Néha úgy érzem,hogy ez már nem élet,csak vegetálás. 3 hete volt egy epilepsziás rohamom,mikor is a mentőben kétszer is leállt a szívem. Mikor ezt megtudtam,nem örültem neki,hogy megmentettek. Nem a haláltól félek,hanem az odavezető úttol. Ápolónő voltam és bizony láttam,hogy sok ember hónapokig( akár évekig is)szenved,mire a megváltó halál végre eléri. Tudom,szomorú ilyen dolgokról írni,de lassan 70 éves leszek és bizony egyre többször ez is eszembe jut.

én is .de őszintén nekem az nekem a nehezemre,ha menni kell a gyerekekhez.huszonharmadikán sütünk,másnap délelőtt főzünk,aztán 25-én hazahoznak.én egyedül jól érzem magam.