Gyerekkorból "hozott" fájdalmak (beszélgetés)

Sajna ez gyakori probléma.:( Esetleg még annyit próbálhatsz, hogy Te kinézel magadnak egy családállítás alkalmat és elhívod magaddal, hogy kísérjen el kísérőnek. Talán ha látja, hogy működik, akkor ő is kedvet kap. Ha meg nem, akkor meg lehet próbálni a pszichológust.

A beszélgetéssel az a baj, hogy elszáll... tapasztalatok kellenének neki, ami meg csak akkor lesz, ha változtat. :(

hát sajnos ő elég gyakran még fejben is vitázik az anyjával és a testvérével is.

nagyon fájnak az anyagi dolgok is neki, mert míg a testvéreinek, akik idősebbek tőle, mindent megadott a család, házat kaptak, meg mindent ami kell. Mire ő önállósodott volna, családot alapított, az édesapja sajnos meghalt, az anyja szinte levette a kezét róla, azt mondta neki: te úgyis feltalálod magadat!

hát feltalálta, mert muszály volt neki. szerencsére tényleg feltatlálta magát, mindenét ami van, a saját kezével kellett megteremtenie, semmi támogatást nem kapott a szülőktől.

ez nagy fájdalma, és többek között ezt sem tudja megbocsátani az anyjának.

meg hogy a többi gyerekének mindenben segít, értsd a főzéstől kezdve a diótörögetésen át, a csirkevágásig. a fia meg? majd feltalálja magát...

még egy gondolat:

Akkor van túl rajta,ha már fejben sem vitatkozik a másikkal!

véleményem szerint az anya számonkérése nem vezetne sehová, esetleg csak veszekedéshez. idősebb is már, nem hiszem hogy sok jó sülne ki belőle, ha előjönne a "miért nem szerettél engem" dolog. ezen utólag már változtatni nem lehet, mint ahogyan az anyán sem. igen, valóban az érzelmi intelligenciáját mutatja egy anyának, ha különbséget tesz a gyerekei között...

szerintem inkább a gyereke hozzáállásán kellene alakítani, azon talán még lehetne, hogy ne ezen rágódjon egy életen át.

én teljesen nyitott vagyok a Hellinger-, és más, hasonló jellegű módszerekre. sajnos az illető, akiről beszélek, egyáltalán nem hisz az ilyesmiben.

arra gondoltam, amiért ezt a fórumot is indítottam, hogy talán ha én tudnék valahogy segíteni neki, valahogy elbeszélgetni vele erről, vagy amikor felemlíti ezeket a dolgokat, úgy reagálni hogy meggyőzhessem az ellenkezőjéről. vagyis hogy egy igenis értékes ember, nem mindenki az ellensége, és őt is lehet szeretni.

Hát ezért írtam azt a pár sort!!!

Sajnos,segíteni az tud,aki erős,de nem feltétele a probléma mentesség:-(....amig nem néz szembe a fájdalmával,addig nem tudsz hozzá közel kerülni...nem tud segítséget elfogadni,mert nem érzi,hogy valaki tud ezen segíteni...és fél,hogy más is értéktelennek fogja látni!

igen, erre én is gondoltam, a válás, a kapcsolatainak sikertelensége összefügg ezzel. mintha képtelen lenne elhinni hogy őt is lehet szeretni. másrészt pedig mindent megtesz a barátaiért, ismerőseiért, mindig segítségre kész, és ezt nagyon sokan ki is használják sajnos. ő meg engedi hogy kihasználják.

ami az ő esetében a legrosszabb, hogy mindezek ellenére nem ismeri be, hogy talán jól jönne neki is egy kis segítség. csak lelki formában.

megjátssza, hogy nagyon erős, közben meg legbelül...

Bizony, az gyerekkori impirnting meghatározó...

Lenihez csatlakozva: Hellinger, Hellinger, Hellinger... erre találták ki. Hidd el, tapasztalatból mondom. Én is "véletlenke" voltam. A megfelelési kényszeremet cipeltem és néha cipelem még ma is. A családállítás erre valami káprázatos. Ha mellé még egy kis kineziológiát is bevet, és szorgalmasan dolgozik magán, akkor leküzdhető ez a defekt. Esetleg még a légzésterápia. Csak meg kell érteni, hogy mi az ami a saját dolgom, és mi az amit megfelelésből csinálok. Ha bármi kérdés van, priviben szívesen.

Szia

Sajnos a válás csak következmény:-(...nem megnyugtatásként írom

Hasonló gondokkal "küzdök"....segítség nekem nem volt...vagyis egyedül néztem szembe a fájdalmaimmal,amikor ezt "elkezdtem" mindenki csupán támogatásból :-(ellenem fordult!...majdnem a végén tartok,tehát működik!

Mindezt tetőztem,hogy egész életemben nálam "gyengébb" embereket vettem a hátamra!...

a probléma az, hogy a barátom a mai napig a felszínen hordozza magában ezeket a dolgokat, gyakran felemlíti, és szerintem emiatt van egyrészt állandó megfelelési kényszere, másrészt borzalmas önbizalomhiánya.

én meg nem tudok mit válaszolni, amikor ezeket felemlíti.

lehet segíteni, hogy ezt valamelyest feldolgozza, félretegye?

mert így leéli az egész életét abban a tudatban, hogy ő senkinek sem kell, mert nem is akarták hogy megszülessen, stb. mindehhez járult még, hogy elvált, a párja elhagyta.

A véleményeteket, tanácsaitokat szeretném kérni egy nagyon jó barátommal kapcsolatban.

az illető középkorú, a mai világban már átlagosnak számítva természetesen elvált. egzisztenciálisan rendben van.

a problémája az, hogy kisgyerek kora óta azzal a tudattal él, hogy őt a szülei nem akarták. tehát véltelen, harmadik gyerekként jött a világra, abban az időszakban, amikor a szülei nem éppen a legjobb kapcsolatban voltak egymással. így az is felmerült, hogy talán más lehet az apja. így amikor megszületett, bábát nem hívtak hozzá, legyintettek, hogy "harmadik gyerek, majd lesz valahogy" ,nagyon picikének, ám egészségesen született. a nagymamája felvetette a lehetőséget, hogy ő majd "elintézi a dolgokat", vagyis állítólag vízbe akarta fojtani, de az apja nem engedte. ő elfogadta, két lány után ő volt az egyetlen, aki örült a fiúgyereknek. ám ő aránylag fiatalon meghalt.

az anyjával soha nem volt felhőtlen a kapcsolata, mindig is érezte a kivételezését a két lánynak, habár mindig jó tanuló volt, nem ivott, nem cigizett, sokat dolgozott. ez a kivételezés a mai napig fennál, a sajt szememmel is látom.

a régi dolgokat pedig különböző forrásokból ismerjük, rokonoktól, ismerősöktől, véletlen elszólásokból...