Gondolatok az osztálytalálkozókról (beszélgetés)

Na ezért nem járok én sem osztálytalálkozóra... Pedig nagyon jó és összetartó osztályom volt, sokan azóta is kapcsolatban vannak egymással, egymás gyerekének a keresztszülei, stb. Mondjuk én kicsit kilógtam közülük, de arról főleg én tehettem. A tíz- és a tizenötévesre mentem el (az elsőre nem sikerült), és nagyon örültem, hogy látom őket. Csakhogy: nekünk is az volt. hogy körbeültünk, mindenki beszámolt az életéről, képeket mutatott (másodszorra már kivetítőn). Közben egyszer ebédeltünk egyet. Mire mindenki elmondta, mi van vele, vége lett a napnak, így személyes beszélgetésre nem volt lehetőség. A következő találkozó előtt feldobtam, hogy ne így legyen, legyen lazább része is, amikor csak úgy beszélgetni lehet. Végül utolsó pillanatban nem tudtam elmenni, de hallottam, hogy ugyanez volt utoljára is. Úgyhogy most már nem fogok menni. Így minek?

Viszont pénzügyileg teljesen jól megoldottuk a dolgokat. A találkozó az iskolában volt, és az iskolai menzára lehetett befizetni ebédre, aki akart, persze igen kedvezményes áron. Úgyhogy akinek nem kellett más városból Pestre utaznia, annak gyakorlatilag a menzai ebéd ára volt a találkozó összes költsége.

Azert az emberek ott is tudnak ketszinuek lenni. Az elso kozepsulis osztalytalalkozon mindenki elmondta mit vegzett mit csinal. Egyik srac annyit mondott csak, hogy o boldog. Mi meg irigykedtunk. Aztan kiderult, hogy a hazassaga romokban volt, 2 kislanyat hagyta ott.

Szoval nemfeltetlen kell mindent elhinni...

Nálunk általános iskolás osztálytalálkozó nem is volt. Középiskolai pedig a 16 év alatt kettő. Én a másodikra mentem el, mert tényleg el akartam. Pedig lett volna kifogásom bőven. A kisebbikem 2 hónapos volt, a nagy 5 éves, az osztálytalálkozó pedig vidéken. Foglaltunk szállodai szobát. Reggel viszonylag korán elindultunk, strandoltunk, szétnéztünk a városban, délutántól estig pedig elvoltak a gyerkőcök apával, csak a szopizás és fürdetés idejére mentem vissza hozzájuk.

Nagyon jól éreztem magam az osztálytalálkozón. És tényleg érdekes, mennyit változik az ember az évek folyamán. Akivel örökösen haragban voltunk, azzal beszélgettem a legjobbat és utána is leveleztünk egy ideig, csak aztán ahogyan lenni szokott, egyre ritkábbak lettek a levelek. Akivel pedig sülve-főve együtt voltunk suliban, kollégiumban, szinte nem volt mit beszélnünk egymással.

A szervezőket viszont nem irigylem.

Nagyon szép gesztus volt a részetekről.

Visszatérve a negatív tapasztalatokra volt időnként olyan érzésem is, mintha egyesek űberelni akarták volna a másikat. Valóságos versengés alakult ki, hogy ki vitte a legtöbbre...

Valahogy olyan érzésem volt, mintha egy új szociális rangsort állítanának fel a résztvevők. Persze ez azért is volt érdekes, mert általában elmondható, hogy a nagy vagány osztálytársak élete kissé félresiklott...

Most fősulis talit szervezünk egy csoptárssal. Többen nem tudnak eljönni a gyerek miatt. Van aki azért hagyja ki, mert a 6 éves fia még vele alszik.

Elszomorodok mindig ha olyat olvasok, hogy valaki nem megy el osztálytalálkozóra "mert nem akart".

Talán ez azért is így van mert én egy "szervező" vagyok.

Baj az mikor az ember nem tart ünnepet a lelkében. Megdöbbentem mikor először olvastam - és az itt a HOXÁn volt - hogy van olyan aki nem szereti a karácsonyt.

Meg kell néha állni, számot vetni önmagunkkal. Találkozni régi társainkkal, (mi a 26-ból 8-cal már nem tudunk) örülni egymásnak. Bár én viszonylag távol vagyok attól a várostól amelyben érettségiztem mégis igyekszem mindenkiről mindent tudni. Így történhetett meg hogy az utolsó osztálytalálkozónkon 3 volt osztálytársunk és felesége részvételi díját - anyagi helyzetükre való tekintettel - "összedobtuk". (A nehezebb az volt, hogy hogyan "tálaljuk" nekik, de remekül megoldottuk azt is.) Megható volt amikor egyikük könnyekkel küszködve megköszönte a többiek nevében is hogy eljöhettek.

Gratulálok a cikkírónak, tartalmas szép gondolatokkal teli beszámolójához.

Én nagy szervező vagyok, az általános iskolás, gimis és a fősulis találkákat is részben én szerveztem eddig.

Többségében jól éreztem magam, bár sajnos voltak negatív tapasztalataim is. Gyakori ezeken a találkákon az anyagi javak, iskolák felsorolása. Néhányan azért nem is jönnek el, mert félnek, hogy a nívós munkahelyek, márkás autók, luxusutak között Ők szürkének tünnének. Pedig általában ezek az emberkék a legértékesebbek...

Nekünk most szombaton lesz 10 éves gimis. kíváncsi leszek, 5 évest én szerveztem, de többet nem szeretném elvállalni, mert tényleg sokan kötözködtek, ne ide, ne ekkor, stb.

De azért várom, én is kíváncsi vagyok, mert sokan megnősültek, már majdnem mindenki férjnél van, gyerekek, talán tényleg a legnagyobb változás

Általános iskolai 5 éves találkozóra nem tudtam elmenni, azóta nem kísérelte meg senki sem összehozni.

Középiskolai találkozóinkat 5 évente megtartjuk, két éve volt a 30 éves, volt aki korábban nem jött el, de erre eljött. Minden alkalommal nagyon kellemes hangulatban zajlanak a találkozóink.

Nálunk az első megszervezése volt nehézkes, mert meg kellett szerezni mindenki címét. akkor még nem igen volt net, manuális volt minden.

a legutóbbi megszervezése olyan 20 perc volt :)étterem foglalása, emilek megírása, szétküldése.

Mindenki bankszámlára utalt, megjegyzés rovatba név, és menü számával. szóval mostmár tök egyszerű.

Anyukám 64-ben értettségizett, minden érettségi találkozón ott van mindenki, aki még él. 5 éve pedig minden évben rendeznek. Imádják egymást :)

szerintem le a kalappal azok előtt akik megszervezik, mert idő fáradtság, és pénz is!!!

És igen a többiek meg olyankor csak kötözködni tudnak, nem jó az időpont,nem jó a hely, nincs pénze meg ilyenek...

Én egyszer szervezetem, de úgy tűnik a következő is csak akkor lesz ha én egyszer rászánom magam,már időszerű lenne, de valahogy nincs kedvem ehhez a cécóhoz...

Azt hiszem sajnos nekünk egyik osztály sem volt olyan összetartó mint itt néhányatok visszaemlékezik :((

Mi is tartunk 5évente mind gimis és mind ált. iskolás találkozót. Pedig ált.iskolásból már a 20éveset tartottuk még is szinte majdnem max. létszám volt tavaly, de a gimisen is 1-2ember hiányzott csak... ált. iskola vidék, gimi Pest...

Nagyon jó hangulatú szokott lenni, jó felidézni a sok-sok emléket...

Az én osztályaimat lassan képtelenség összeszervezni, olyan nagy területen szóródtunk szét, akár az általános (írország, anglia, svédország, belgium), akár a szakközepes (ausztria, olaszország, a karib térség, anglia) társaimat nézem. Főiskolát levelezőn végeztem, az még inkább esélytelen. Így marad a facebook kapcsolattartásra. Ja, és az általános iskolánk épülete már nem is áll. Közel 150 éves múlttal, lerombolták és egy multi épít a helyén üzletközpontot.

Jó volt olvasni, hogy másnak másként alakult.

A gimis találkozót mi mindig megtartottuk. Az osztály többsége mindig jön, aki külföldön él, addigra időzíti a hazajövetelt.

Mindig számíthatunk a másikra, legyen bármiről is szó. Van köztünk ügyvéd, orvos, tanár, kutató, szóval okos osztályunk volt :)

Évente egyszer, karácsony előtt szintén van egy közös bandázásunk, aki jön, jön alapon.

Nagyon szeretjük egymást, és jó hozzájuk tartozni!

Köszi, hogy megírtad a cikket!!