Fogyás Schüssler-sóval (beszélgetés)
Nincs jelentősége, hogy d6-ot vagy d12-őt szed együtt.
A két só bevétel között teljen el legalább 15 perc.
Egyik nap 2, másik nap másik 2 - én így szoktam alkalmazni.
A 11.hsz-ben belinkelt cikkben ez le is van írva. Van olyan oldal is, ahol részletesebben, azt nem kerestem elő, de megtalálható.
pl.
CALCIUM FLUORATUM Scüssler-só (CaF2 - folypát, kalcium fluorid)
Calcium phosphoricum
(foszforsavas mész – kalcium-foszfát – CaHPO4 × 2H2O)
Ferrum phosphoricum
(vas-foszfát – FePO4 × 4 H2O)
Érdekességként:
Dr. Schüßler munkássága idején még nem volt ismeretes, hogy az
ásványi anyagok ionos formában fejtik ki az élô rendszerekben hatásukat,
mégis már ô is megkülönböztette az ún. „építôanyagokat” és
az ún. „funkciószereket”. Terápiás elgondolásának számos része a tudományos
kutatások által megerôsítést nyert és mára az ásványi
anyagok és a nyomelemek az orvosi gondolkodás részévé váltak.
"Van ennek az izénak valami vegyjele?"
Nem is tudom, mit képzelsz? Vegyjele?! Akkor az vegyszer és mérgező:P
Lentebb a vitamint zárójelbe tettem. Mert az is hiányozhat. A sók mellett.
Ha meg üres süketelés, nincs is miről beszélni.
Szöveti só= Schüssler só
12 van belőle.
„Terápiás eljárásom nem homeopátiás természetû, mivel alkalmazása nem a hasonlósági-elven alapul, hanem olyan élettani-biokémiai folyamatok befolyásolásán keresztül, melyek az emberi szervezetben maguk is végbemennek.”
gugli a barátom...
Üzemanyag a sejtjeinknek – Hogyan hatnak a Schüssler-sók
Dr. Schüssler egy olyan gyógymódot akart létrehozni, amely egyszerű, mellékhatásmentes és könnyedén alkalmazható öngyógyításként. Elgondolása szerin: Betegségek akkor keletkeznek, ha sejtjeink ásványanyag háztartása zavart szenved; ez azonban zélzottan szabályozható.
Segíts magadon, ...
Dr. Schüssler ásványanyag terápiája lenyűgözően egyszerű: a 12 gyógyító sóval rendkívül gyorsan és könnyedén tudunk számos mindennapinak mondott betegséget enyhíteni, uram bocsá' gyógyítani.
Az alap ötlet: a Schüssler-sók szabályozzák a sejtek ásványanyag ellátottságát és így hozzák a megzavart ásványanyag háztartást ismételten egyensúlyba.
Nem betegségtünetet kezelünk, hanem a szervezetet ösztönözzük arra, hogy önmagán segítve gyógyuljon.
Mi az a szöveti só vitamin? Én ilyenről még nem hallottam, pedig baromi művelt vagyok.
Van ennek az izénak valami vegyjele?
Ez is a csodavárás kategóriába tartozik. Sótól még senki sem fogyott le, csak negatív kalóriamérlegtől.
Azt viszont nem kell kiegészíteni.
a Schüssler-sók segíthetnek abban, hogy a test képes legyen megszabadulni a felesleges zsírpárnáktól.
Nem a só fogyaszt. Diéta, (sport) mellett használandó!
Igazából itt a kulcsmondat:
"Fontos!
Igyon annyi friss, tiszta vizet, amennyit kíván és amennyit bír, hogy a méreganyagok megfelelően távozni tudjanak. "
Szerintem a többi csak humbug.
Olvastam egy oldalon, hogy ezek a sók segíthetnek a fogyásban. Nem tudom, hogy próbálta már esetleg valaki vagy hallottatok már erről?!
Elvileg a 4., 9., és 10. sók segítenek, kiegészítve az 1-es sóval.
Így néz ki:
1. fázis
A kezdeti intenzív alkalmazás segít a kúra hatékonyságának növelésében.
Ehhez reggel a „forró hetes” mintájára készítsen oldatot, az alábbiak szerint:
4. Kalium chloratum: 3 Tabletta
9. Natrium phosphoricum: 3 Tabletta
10. Natrium sulfuricum: 3 Tabletta
Ha a tabletták feloldódtak, fogyassza el a pohár tartalmát apró kortyokban.
Ez a fajta „forró” megoldás, 3 napig tart, felkészíti a szervezetet az előtte álló méregtelenítés minél tökéletesebb véghezvitelére.
2. fázis
1 héten át 3×2 tabletta mindháromból.
A tabletták bevétele között kb. 5-10 perc szünet legyen.
A tablettákat nem lenyelni kell, hanem hagyni, feloldódjanak a szájban!
A következő lépés kétnapi váltásban 2×2 tabletta.
1 nap 4-9 só
2 nap 10-es só és ezt így felváltva, amíg el nem fogy.
Fontos!
Igyon annyi friss, tiszta vizet, amennyit kíván és amennyit bír, hogy a méreganyagok megfelelően távozni tudjanak.
A kúra 6-8-10 hétig tartandó, elszántságától és testsúlyától függően…
Az 1-es só használata az első fázisban napközben délelőtt és délután 2×2 szemet elszopogatva.
A kettes fázisban a 10-es sóhoz illesztve.
További ajánlott fórumok:
- "Nagy fogyás" a TV2-n
- Akik használtak(nak) fogyasztó tablettát, port, teát, shake-t, ide!
- NAGY FOGYÁS! 2011 karácsonyig lefogyunk!
- Mire használhatóak a Dr Schüssler féle biokémiai életsók?
- A Schüssler só használ szénanáthára és mennyi ideig kell szedni?
- Van valakinek tapasztalata a Kalium phosporicum nevű Schüssler sóval kapcsolatban?