Felnőttek anyukájának lenni (beszélgetés)

Nem bizony!

Úgy érzem,'divat'lett siettetni a minél előbbi leválást a szülőről,és problémát csinálni abból ha egy fiatal felnőtt még otthon él.

Nekem természetes,hogy segítem a tavolabb élő gyermekemet és várom haza vagy látogatom,és igen,olyankor a kedvét keresem. Ha nincs itthon,kölcsönösen keressük egymást naponta,megosztja velem a dolgait,örömeit kb.mindent és ő is tudni akarja,hogy velem,velünk itthon mi történik.

A másik gyermekem még itthon él,egyetemista..és marad is ,ha a városunkban fog dolgozni. A gyermekem..jár az odafigyelés,a szeretet..persze mindkettöjüknek.

5 felnőtt és egy kiskorú anyukája vagyok.

Nem hívom fel, ha esik az eső egyiket sem, és HA valamelyiknek a társa kéri, akkor főzöm meg a húslevest.

Szerintem az anyasághoz hozzátartozik az is, hogy megtanulok hátrébb lépni.

Persze, mindig a gyerekem marad, de nem a kisgyerekem. Meg kell tanulni elengedni, szálljon magasra és bízni abban, hogy tudja, hol a fészek.

Az anyák halhatatlanok

[link]

Az én anyám is ilyen. Mindenről tudni akar és még mindig megpróbál beleszólni, irányítani az életünket. Kavar állandóan. Tervez, holott mi mind dolgozunk, családoknak kell ugrálni az ő elképzelései szerint.

Nem bír leszakadni rólunk és ez elég terhes nekünk.

Szeretjük és gondoskodunk róla, de ez a felnőtt emberek ugráltatása...

A gyerek örökre gyereke marad az anyjának. Emlékszem, nagyanyám 90-en túl úgy dirigálta tanitgatta a 60 é- anyukámat, mintha még gyerek lenne. És édesanyám etz

természetesnek vette.

Mondani sem kell, hogy anyukám és én is u. ilyen anyák lettünk,de a fiam inkább hálás érte és természetesnek veszi és elvárja a szolgálataimat, mint én annak idején, mintsem kikérné magának.

Osztom a véleményed, jól összefoglaltad.

Érzem azonban, hogy Te egy fiatal, viszonylag fiatal és alapvetően probléma mentes boldog anyuka vagy. Így is lenne ez jó és természetes.

Mi van akkor, ha a "gyerek" problémás, nem úgy alakul az élete ahogyan szeretnénk. Netán az unokákkal van a baj, mert sajnos nem csak öröm az unoka.

Rengeteg öröm mellet bizony rengeteg gond és bánat is adódik/adódhat. Igen segítünk, újra éljük az életet, a gyerekek az unokák életét jóban, rosszban, de meddig lehet, kell ezt tenni? Néha jó lenne egy kis szabadság, én időm, de akkor meg a rossz érzés, hogy már ennyit sem tudok érte tenni, jobban esik a kényelem ?

Anyák vagyunk még élünk, lélegzünk. Adunk mindent, még tudunk, van miből. Néha nehéz, de nem megtenni még nehezebb.

Cserébe ? Isten őrizz, rég rossz, ha a gyerekeimre szorulok - mondogatjuk. Ezt mondták a szüleink is.

Ők is nekünk adtak, szeretet, segítséget. Mi ezt továbbadjuk a mi gyerekeinknek és így tovább.

Cserében aminek örülünk az az, hogy szeretnek, érezzük, hogy szükség van ránk és nem feledkeznek meg rólunk, ha már nagyon idősek leszünk.