Felejtés, de hogyan? (beszélgetés)

Hát ez rettentően szubjektív, annyi mindentől függ.

Nekem 2 ilyen volt.

Az első megcsalt (19 évesek voltunk), bele akartam halni. Aztán 2 napig bőgtem és megutáltam. Anya azzal nyugtatott, hogy majd jönne még hozzám - ez erőt adott. Aztán mire jött könyörögni, már sziklaszilárdan elküldtem hangyát szedni. Emelt fővel.

A második nem konkrét szakítás volt, hanem ismerkedős fázis. Én totál belezúgtam, ő is elég lelkes volt. Aztán kiderült, hogy az esküvőjére készül. Na az legalább annyira kiütött, mint amikor megcsaltak.

Szánalmas vagy sem, akkor eldöntöttem, hogy megmutatom neki, mit veszített.

És igyekeztem még jobban feltunningolni magam, az életem.

Akkor azzal bíztattam magam, hogy majd elválik, szerelmes lesz belém, csak várnom kell.

Es hiába a szívem mélyén tudtam, hogy mese, akkora kihívás volt, hogy lassan észrevétlenül elmúlt bennem a szerelem, amíg építgettem az életem.

Sziasztok!

Azt szeretném kérdezni, hogy ti mit csináltok szerelmi csalódás után? Hogy terelitek el a gondolataitokat? És mennyi idő az amire túl lehet lenni az egészen?

Köszi a válaszokat!