Értéktelennek érzem magam :( (beszélgetés)
Menekülj!
2 évig éltem egy ilyen kapcsolatban én is. Emberileg, lelkileg megalázva kerültem ki belőle, és ennek is már 2 éve, de a hatásait ma is érzem a jelenlegi kapcsolatomban. Ma már inkább odaadnám azt a 2 évet az életemből, csak hogy meg ne történté tegyem az egészet.Tönkre mentem, nem vagyok önmagam, és képtelen vagyok a boldogságot, a szerelmet megélni a mostani párommal, mert attól tartok, hogy Ő is csak bántani fog, mert értéktelenné tettek. Holott gyermeket várok tőle, mégis. Szóval: lépj ki ebből a házasságból, amíg "ép" vagy .
Szerintem nincs önbizalmad, magadról nagyon keveset hiszel...Nem lehet, hogy ez a baj?
Úgy tudom, mások is éppen annyira tisztelnek minket amennyire mi magunkat...
Ne is törődj másokkal, először is hidd el, hogy te jobb vagy, szebb vagy, és ennél sokkal többet érdemelsz, mint amit jelenleg kapsz. Könnyedén visszájára fordíthatod a dolgokat, ha akarod....
Tegnap reggel megbeszéltük a dolgokat. Szerintem ez valami hiszti féle, ami utoljára 1 éve volt, előtte volt h 2-3x is. Anyósom is közölte velem, h erre készüljek fel, mert van neki legalább évente egy "megbolondulós időszaka", szerencsére csak 1,5 napig tartott és visszatért az én áldott jó férjem. Bár azt még nem tudom h legközelebb ez megint előjön mit csináljak, de a legjobb az lenne, ha nem öntenék olajat a tűzre azzal h visszavágok neki olyanokat h huuuu, de nem tudom h lehet kibirni csendben maradni :) mindig jár a szám :D
Én amondó v.ok, h addig megéri harcolni 1 kapcsolatért és ha kell békülést kezdeményezni mig mind2 fél szereti a másikat, és ha van szerelem van kompromisszum is, mert a párunkért bármire képesek v.unk.
Azt meg kénytelen v.ok elfogadni h időnként hisztis, mert belátom nekem is vannak hibáim, ő ezeket elfogadja és nem akar megváltoztatni, igy szeret, én meg őt igy ahogy van, csak meg kell tanulnom kezelni ezeket a szituációkat.
Van, amikor kiborul az ember, a munka, a munkatársak, a felelősség miatt.Az sem mindegy, mit lát, hall a munkatársaitól.S talán rajtad csapódik ez le, s nyilván azért, mert te vagy sebezhetőbb, s közelebb.
A megbocsátás szép, igen, ha egyszer kell megtenni egy valaki felé. De az már nem oké, ha rendszert csinál belőle.Próbáld meg nem meghallani a bántást.Gondolj valami másra.Ha látja nem ér célt, először mérgesebb lesz, de leszokik róla, s te sem mész gallyra.S ne forszírozd, ha nem akar beszélni.Támadásnak veszi, ahogy írtad.Beszélni kell a napjairól folyamatosan,ha ,,jól"van, vagy párterápia, ha neked nem megy kimászni,ebből.Értékes vagy - ahogy olvasom -,mutasd meg neki is.A sírás bizony csak olaj a tűzre.Kívánom, hogy rendben legyetek!:)
Összevesztem a párommal, és nem tudom mit tegyek?úgy érzem érzelmileg és anyagilag is függök tőle.
Egy nagyon jó házasságban élek, 4 éve v.ok a párommal. Már az első évben is adódtak veszekedések, amik számomra igen furcsa okból kerültek ki, és a végén hatalmas vitákat hozott. Pár napig eltart, aztán minden tökéletes.
Mostanság évente 2x jön rá valami bolond időszak, amikor szó szerint megbolondul. Tegnap festettem a nappalinkat, és már nagyon ki voltam fáradva, ő átvette a festést és én meg rászóltam h nem jól csinálja. Na ebből az apróságból most ott tartunk h ma azt vágta a fejemhez h ha nem megy váljunk inkább el. Sőt, ilyenkor olyanokat mond h a szivem megszakad pl.h én nem dolgozom, és ne is legyen előfizetéses telefonja, annak aki nem dolgozik, de ami legjobban sziven ütött h azt vágta a fejemhez h nem kisér el a műtétemre, és nem is jön el értem. Kibékülünk, de h felejtsem el ezeket? H tudnám rávenni arra, h ha rájön az 5 perc, ami sokszor több napig is eltart ne tegyen tökre se lelkileg, se idegileg, térjen vissza az a férfi akit imádok, aki mellett boldog v.ok, mert ez nem ő, nem ismerek rá. Sajnos fogalmam sincs h meddig birom ezeket a hiszti rohamokat, nem tudom lesz e rá megoldás h ezekről leszokjon, de ezek a veszekedések megmérgeznek, mert apró hülyeségekből fakad. Ilyenkor mindig arra kér h ne szóljak hozzá, közben az én szivem megszakad és a durva beszólásait próbálom felül szárnyalni, még megbántóbb dolgokat mondok, mire ő még megbántóbbakat, és csak jönnek a nyugtatók meg a sirás az én részemről, ő meg mutatja a kemény oldalát. Kénytelen v.ok türni és várni az idő múlását mig el nem múlik az a pár nap, mig vissza nem kapom a férjemet, addig meg az idegeimen feszitem a húrt.
El v.ok keseredve, nem tudom mit tegyek, már semmihez sincs kedvem :(
Szia!
Én pontosan ugyanazt érzem, amit Te, annyi különbséggel, hogy én nagyon is jól tudom, mit követtem el az előző életemben. Hülyén hangzik, tudom...
Én soha senkiért és semmiért nem küzdöttem előző életemben, a szerelmemet hagytam elmenni, ott dolgoztam, ahol mondták, ahhoz mentem férjhez, akihez mondták. Most nekem kell megküzdenem mindenért: boldogságért, törődésért, jólétért. De az, hogy ezt tudom, még nem teszi könnyebbé az életemet, úgy érzem, eleget küzdöttem már, megérdemelném a nyugalmat és a boldogságot. 24 éves vagyok, a 3. gyermekemet várom, de a hátam mögött már tucatnyi csalódás, fájdalom áll. Már senkiben és semmiben sem bízok...Még abban sem, akitől most terhes vagyok, mert már Ő is hátba támadott egyszer. Hiába szerettem és a legmesszebb menőkig bíztam benne. Hát ez van; én megértelek.
Egyszerűen kérdezd meg magadtól:hogy jó ez Nekem?
A többit tudni fogod.
Régen én is éreztem azt, hogy akkor keresnek, ha kell valami.
Volt egy pont az életemben, amikor választanom kellett, segítek-e valakinek és akkor megbukok egy vizsgán vagy a vizsgára készülök, de nem segítek neki.
Magamat választottam, elmondtam a barátnak tartott kollégának is. A "barátság" szétment, de legalább kiderült, ennyit ért.
A tanulság: állj ki magad mellett, mondd el, te mit szeretnél, mutasd ki, ha fáj valami!
Ha annak érzed magad, más is annak fog látni.
Egyébként szintén.... és utálom érte magam..